Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ezer éve

Bohár Dániel

2020.08.20. 13:05

Ezeréves állam vagyunk, itt lenne az ideje végre úgy is viselkedni.

I. István magyar király megkoronázását követően hatalmas munka vette kezdetét, az addig törzsekből, majd fejedelemségekből álló szövetséget István állammá szervezte. A teljes Kárpát-medencére kiterjedő királyság kialakítása nem ment könnyedén, és főleg nem békésen. A lázadókat leverte. I. István király megalapította és megszilárdította azt az államot, amelyet ma úgy hívunk: Magyarország. A hazánk, az otthonunk, a mindenünk.

Augusztus 20-a minden évben kiváló alkalom arra, hogy gondolkodjunk, elmélkedjünk, felidézzük az elmúlt ezer év jelentős pillanatait. Ezer év már történelmi léptékkel is hatalmas idő, főleg ha magyar viszonylatban tekintünk rá, hiszen ezer év alatt annyi minden történt a Kárpát-medencében, hogy más nemzetet valószínűleg ennek a fele is összeroppantott volna.

A magyar történelem zivataros, és az igazat megvallva legnagyobb sikere, hogy ennyi nehézség ellenére mi, magyarok még mindig itt vagyunk a Kárpát-medencében.

Hazánknak születésnapja van, nem illik ünneprontónak lenni, de legyünk őszinték. A honfoglalás, I. István államalapítása és Mátyás király uralmán kívül nehéz teljes mértékben sikeresnek mondható időszakot találni a históriánkban.

Ugyanakkor meg kellett védenünk az országunkat a tatár, a török vagy a Habsburg ellenében, nem beszélve az I., majd a II. világháború borzalmairól, a trianoni gyalázatról és a szovjet megszállásról.

A sorokat leírva is borzasztó belegondolni, hogy őseinknek mennyi nehézségen kellett átmenniük, hogy mi ma itt lehessünk és ünnepelhessünk.

Ezeréves állam vagyunk, itt lenne az ideje végre úgy is viselkedni.

Ha lehet büszke nép a világon, akkor nekünk magyaroknak a leginkább annak kellene lennünk. Elkeserítő igazság viszont, hogy nem vagyunk azok. Hogy miért? A legközkedveltebb válasz erre a kérdésre, hogy kiirtották, kinevelték a magyarokból a hazaszeretetet a kommunizmusban. Egyrészt teljesen jogos magyarázat, ugyanakkor nézzünk meg más környező országokat, ahol szintén tarolt a kommunizmus évtizedekig, most viszont büszkébbek a hazájukra, mint valaha. Tehát teljes mértékben nem lehet rákenni ezt a komcsikra. Az elmúlt három évtizedes tapasztalatom azt mutatja, hogy a kommunista rendszer felfogása és (ami a nagyobb baj) emberei átmentették magukat a rendszerváltást követően a politikai, tudományos, közvéleményt formáló területekre, és folytatták a „merjünk kicsik lenni” mentalitás beleverését az emberekbe. A probléma, hogy ameddig a környező országokban a kommunizmus gerince eltört, addig Magyarországon csak meghajlott.

Nyugodtan számolhatunk úgy, hogy hazánkban a valódi rendszerváltás 2010-ben következett be. Egy évtizede lett újra jelentősége a „magyar” és a „haza” fogalmaknak. Egy évtized nagyon kevés idő, főleg ha az ezeréves magyar történelmet tekintjük.

És ez az egy évtized sem csak arról szólt, hogy „Magyarország mindenekelőtt”. Nem, a régi rendszer koncai itt vannak velünk, bomlasztanak, fikáznak mindent, ami hazai, egyetlen céljuk a nemzeti identitás lerombolása.

A következő egy évtized legnagyobb feladata a züllesztők kártékony munkájának a felszámolása. Az azt követő tíz évben pedig végre megtanuljuk, hogy milyen érzés büszke magyarnak lenni.

Bárki próbálkozhat bármivel. Mi ezer éve itt vagyunk, és legalább ezer évig még maradunk.

Isten éltessen, Magyarország!

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Így szálltak el Budapest felett a Gripenek | VIDEÓ

A 97 éves Frankó Endre, a legendás 101. Puma Légvédelmi Vadászrepülő Osztály utolsó, harcban is bevetett pilótája tavaly decemberben hunyt el.

Profit vagy emberéletek?

Profit vagy emberéletek?

Kéretik választani: lélegeztetőgép vagy tivornya?

A magyarok többsége már beoltatná magát

A magyarok többsége már beoltatná magát

Az év elején mért emelkedéshez képest is tovább nőtt az oltási hajlandóság Magyarországon – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet számára készített közvélemény-kutatásából. Immáron a magyarok 55 százaléka tervezi, hogy beoltatja magát a koronavírus elleni védőoltással.

A kapcsolati erőszak témában tart online előadást a Ficsak

A kapcsolati erőszak témában tart online előadást a Ficsak

Kedd délután kapcsolati erőszak témában tart ingyenes online előadást a Fiatal Családosok Klubja (FiCSaK) – közölte a klub alapítója.

Eddig 30 milliárdot ítéltek meg a vállalkozásindítást segítő programban

Csaknem 30 milliárd forintot ítéltek meg eddig a vállalkozások indítását segítő programban – tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárát idézve.

Több Európa helyett okosabb Európa kell

Több Európa helyett okosabb Európa kell

„Nem mindenképp több Európa kell, hanem okosabb Európa. Ott legyen mélyebb integráció, ahol a közös uniós fellépés hatékonyabb, mint a nemzeti” – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Varga Judit igazságügyi miniszter.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére