1921. december 14-én hideg napra virradtak a soproniak. A városban munkaszüneti napot rendeltek el, így az üzletek és a hivatalok egytől egyig zárva voltak. Csak a kávéházakban, a vendéglőkben és a Kaszinóban volt nagy a nyüzsgés. A város lakói jól tudták, hogy fontos napra ébredtek, hiszen a választás tétje nem volt kevesebb, mint eldönteni, hogy a város magyar maradjon vagy az osztrákok kezére kerüljön.

Nem sokkal az első világháború lezárását követően, 1918. november 17-én az osztrák államtanács etnográfiai elvekre hivatkozva bejelentette igényét a nyugati magyar határvidékre. A magyar közvéleményt talán ez háborította fel leginkább, hiszen még a monarchia vezető állama, a szintén háborús vesztes és egyben szövetséges Ausztria is hátba szúrta az országot. Az 1919-es Saint German-i béke megerősítette az osztrákok igényét, azzal az indoklással, hogy ne jöhessen létre a dédelgetett csehszlovák-délszláv korridor. Ezt a döntést 1920-ban a trianoni békediktátum is megerősítette.

Az átadás napja 1921 augusztusában történt volna. Bécsben ekkor már térképeket és levelezőlapokat nyomtattak, melyek büszkén hirdették, hogy Ödenburg Burgenland fővárosa. Augusztus 20-án, Szent István ünnepén tömegtüntetésre került sor Sopronban, itt soproniak és rábaköziek ezrei tiltakoztak az elszakítás ellen. A város megmentésének érdekében az akkori polgármester, Thurner Mihály személyesen kereste meg Prónay Pál szolgálaton kívüli alezredest. Az eseményeket Bethlen István és kormánya irányította, a fegyveres felkelés megszervezésével pedig Gömbös Gyulát bízták meg.

Augusztus 28-ára a város összes hivatala elköltözött, majd a Nemzeti Hadsereg kivonása is megtörtént, a városba pedig elkezdtek beszivárogni az osztrák csendőrök. Ágfalvánál azonban a meglepetésszerűen támadó irreguláris erők visszavonulásra kényszerítették az osztrák csapatokat. Az ágfalvi csatával kezdetét vette a másfél hónapig tartó nyugat-magyarországi felkelés. A felkelők közt ott küzdöttek a soproni főiskolások és diákok, pesti műegyetemisták, az Alföld, a Felvidék és Erdély magyarjai. Sőt, a csapatokhoz még horvátok és bosnyákok is csatlakoztak.

A felkelésnek köszönhetően patthelyzet alakult ki, melyet egy konferencia összehívásával kívántak megoldani a győztes hatalmak. Olaszország felajánlotta, hogy hajlandó közvetíteni Ausztria és Magyarország között, így a konferenciára Velencében került sor 1921. október 11-e és 13-a között. A tárgyalásokon a magyar fél óvatosan lépett fel, és népszavazást kért Sopron és a környező falvak ügyében. Ezzel szemben az osztrákok makacsul ragaszkodtak a békediktátum pontjaihoz. Utóbbit a visszaemlékezések szerint annyira megelégelte az olasz külügyminiszter, hogy elfogadta a magyar követeléseket.

A december 14-ei népszavazáson a város lakói az istentisztelet után egyből a szavazóhelyiségekbe sietett. December 15-én Brennbergbányán, 16-án pedig a környező falvakban is megtartották a szavazást. A végeredményt december 17-én hozták nyilvánosságra, a soproni lapok pedig különkiadásban hozták a világ tudtára, hogy

Sopron és Brennbergbánya lakosságának több mint 72 százaléka döntött úgy, hogy Magyarországhoz szeretne tartozni. Ez a szám azért is jelentős, hiszen akkoriban a város 52 százaléka számított német ajkúnak, így a város sorsát lényegében a magyar államhoz kötődő német polgárság döntötte el. 1922-ben a nemzetgyűlés a Civitas Fidelissima, avagy a leghűségesebb város címet adományozta Sopronnak, melynek nevével egybeforrt az 1921. december 14-i dátum.