Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Nem fontos egyik magyar sem a Momentum politikusai számára

Prokaj Dávid

2020.09.26. 12:00

A Momentum politikusai idegen érdekeket képviselő zsoldosok – jelentette ki Menczer Tamás a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Mint ismeretes, Fekete-Győr András azt kérte az erdélyi magyaroktól, hogy a romániai vasárnapi önkormányzati választáson ne a magyarokat, ne a magyar pártot, hanem a románokat, egy román pártot támogassanak.


Emlékeztetett arra mindenkit Menczer Tamás államtitkár, hogy Fekete-Győr ezt korábban már megcsinálta egyszer Románia, egyszer Szlovákia vonatkozásában.
Mint fogalmazott:

a Momentum eladná, odadobná a külhoni magyarokat. A Momentum pontosan ugyan olyan, mint Gyurcsány Ferenc.”

És a Momentum, valamint Gyurcsány Ferenc eladná, odadobná az itthon élő magyarokat is.

Majd hozzátette:

akinek az egyik magyar nem fontos, annak a másik magyar sem lesz az!”

Tehát az „eszdéeszesedő” Momentum ismét egy román párt mellé állt egy romániai választáson – miközben lehetne támogatni egy magyar pártot is.

Azonban ez náluk már nem számít újdonságnak.

Fekete-Győr András a tavalyi, romániai elnökválasztáson is a román jelölt, Dan Barna győzelméért kampányoltak a román USR-PLUS pártszövetség kolozsvári rendezvényén, miközben volt egy magyar jelölt is Kelemen Hunor személyében.

Fekete-Győr tettét ismételte meg Donáth Anna, amikor egy magyarellenes szlovák párt jelöltjét ajánlotta a szlovákiai magyarok számára, miközben szintén volt felvidéki magyar jelölt. A európai parlamenti képviselő ráadásul a parlamenti választási kampány során leszlovákozta a felvidéki magyarokat. Úgy fogalmazott:

lehetünk úgy felvidéki magyarok, hogy közben büszke szlovákok vagyunk.”

A magyar nemzet elleni nyílt támadást a tegnapi nap folyamán elítélte szövetségesük, az LMP két politikusa, Keresztes László Lóránt és Ungár Péter is közös közleményükben.

Dömötör Csaba parlamenti államtitkár tegnap közösségi oldalára feltöltött videójában három kérdést is intézett Fekete-Győrnek.

A kérdések ezek voltak:

  • Hogy mondják azt románul, hogy ez a legalja?
  • Hogyan néztek majd tükörben, ha pár helyen pár szavazaton múlik a magyar jelölt sikere?
  • És egyáltalán, kiket képviseltek ti?

Válasz még nem érkezett a nemzetellenes párt részéről. Azonban az borítékolható, hogy a jövőben Fekete-Győr Andrásra sem bíznák a disznóólukat se az erdélyi magyarok.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Hatalmas konzervatív győzelem: Trump jelöltje alkotmánybíró lett

Hatalmas konzervatív győzelem: Trump jelöltje alkotmánybíró lett

Az amerikai szenátus megszavazta Amy Coney Barrett konzervatív alkotmánybíró jelöltségét hétfőn, az esti órákban, a bíró le is tette hivatali esküjét.

Megkezdődött Nyugat-Európa Soros-terv szerinti lakosságcseréje

Megkezdődött Nyugat-Európa Soros-terv szerinti lakosságcseréje

Nyugat-Európában a termékenységi ráta folyamatosan csökken, a bevándorlólakosság száma pedig évről évre emelkedik. Nagyjából így kell elképzelni azt a lakosságcserét, amit Soros György anno a tervében megálmodott.

Ezektől a szervezetektől várja Trump megbuktatását Soros György

Ezektől a szervezetektől várja Trump megbuktatását Soros György

Nem bízza a véletlenre Soros György a november 3-án esedékes amerikai elnökválasztás kimenetelét. Az amerikai tőzsdespekuláns az idei ciklusban több mint a tripláját költötte Trump megbuktatására, mint 2016-ban. A V4NA nemzetközi hírügynökség megmutatja, hogy hová vándoroltak Soros Trump-ellenes támogatásai.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére