Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Pogrányi Lovas Miklós a 888.hu-nak: A néppártot gyarmatosította a nagytőke

Filipp Dávid

2021.04.08. 12:40

Bár már több mint egy éve minden a koronavírus-járványról szól, a politikai csatatéren a bal- és jobboldal továbbra is vívja csatáit. Az egymásnak feszülésnek az elmúlt időszakban két fontos állomása is volt, hiszen a Fidesz kilépett az Európai Néppártból, Orbán Viktor miniszterelnök pedig Budapesten Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter társaságában jelentette ki, hogy európai reneszánszra van szükség. Pogrányi Lovas Miklós egyetemi oktató, a XXI. Század Intézet kutatója a 888.hu-nak adott interjújában elmélkedett a jobboldal jövőjéről és eszközeiről, illetve azt is elmondta, hogy a saját életünkben kell megvalósítanunk azokat az elveket, amelyeket a politikától szokás elvárni: alapítsunk családot, vállaljunk minél hamarabb gyermeket, és neveljük őket az életre.

 

888.hu: Mi ma a jobboldal Európában, kik azok a személyek, akik a jobboldalt megjeleníthetik az európai politikai életben és az európai szellemi életben?

Pogrányi Lovas Miklós: Európában vagy az Európai Unióban? Mert utóbbi egy viszonylag új fejlemény, és a jövője is igen kérdéses. Európa azonban háromezer éves. A hazánk, az otthonunk, rajta kívül nincsen számunkra élet. Meg kell őriznünk azt a csodálatos kultúrát, ami a Kaukázusnál és az Uralnál kezdődik, és az Atlanti-óceán partjánál ér véget. Engem igazából csak ez utóbbi érdekel, mert az uniónak ebben a formában meg vannak számlálva a napjai. Európában jobboldalinak az nevezhető, aki eltökélt, hogy az EU államszövetség maradjon, ne pedig föderális, szövetségi állam.

Forrás: Kékesi Donát

888.hu: Azzal, hogy a Fidesz kilépett az Európai Néppártból (EPP), melyik fél veszített többet? Tarthat-e attól az EPP, hogy mások is követik a Fideszt, és amennyiben igen, ez milyen hatással lesz rá?

Pogrányi Lovas Miklós: Ez 2024-ig kiderül. Nyilván előnyös dolog egy nagy méretű frakció tagjának lenni – de csak addig, amíg ez vállalható kompromisszumokkal jár együtt. A közelmúltban azonban új helyzet állt elő: a jogállamiság fogalmához hozzákapcsolták a genderideológia terjesztésének követelményét, ami nonszensz. A jogállamiság nem egy világosan meghatározott fogalom, minden országban mást jelent. De egyik jelentése sem hozható összhangba a neomarxista terminológiával. Ez sokaknak szúrja a szemét, úgy vélem, az eddigi lassú erjedés most majd felgyorsul.

888.hu: A néppárt balra tolódott, és gyakorlatilag be is hódolt a baloldalnak. Ez milyen következményekkel jár az EPP-re nézve? Milyen értékek alapján tud politizálni a jövőben?

Pogrányi Lovas Miklós: Nagyon visszafogottan fogalmazol: konkrétan arról van szó, hogy

a néppártot gyarmatosította a globális nagytőke, céljuk egy Krisztus nélküli »kereszténydemokrata pártcsalád« létrehozása.

A nagyvállalatok egy langyos, következmények nélküli kereszténységet szeretnének látni, etikai elvárások és megélt hit nélkül. Szerencsére az EPP-n belül még mindig vannak olyan politikai erők, amelyeknek a célja e folyamat feltartóztatása. Mozgásterük azonban egyre csökken, vesztésre állnak. Ursula Gertrud von der Leyen maga is a nevét adta a neomarxista ideológia terjesztéséhez, nem vagyok optimista.

Forrás: Lovas Boróka

888.hu: Erősebb-e a baloldal ma a jobbnál Európában? Amennyiben igen, milyen eszközök vannak arra, hogy ezt megfordítsuk?

Pogrányi Lovas Miklós: Két szinten beszélhetünk a politika jobb-bal felosztásáról. Az egyik a pártpolitika: az EP-n belül a baloldal valamelyest számszerű fölényben van. De ez csak részben magyarázza a jobbközép útvesztését. A másik, fontosabb szint a pártpolitika fölött álló történelmi folyamatoké. Ebben a dimenzióban a jobboldal célja az európai kultúra megmentése. Az a politika, amelyik lemond kultúránk alapvető intézményeiről, mint amilyen a házasság, a család és a nemzet, már nem nevezhető jobboldalinak. A baloldal a hagyományoktól, természeti adottságoktól elrugaszkodó progressziót képviseli. A nemzetközi baloldal befolyása meghaladja az egykori Szovjetunióét: a valódi hatalmat biztosító technológiai fölény a progresszív ideológiát terjesztő techcégek és a spekulatív tőke kezében van. Velük szemben csak gerillaeszközökkel lehet küzdeni. Szabotálni kell mechanizmusaik működését, meg kell hekkelni platformjaikat. Vissza kell foglalni a kulturális intézményrendszert, mindenekelőtt az egyetemeket. Ehhez óriási gazdasági erőre van szükség, amely be tud rendezkedni a tartós ellenállásra.

888.hu: Mondhatjuk-e, hogy a klasszikus liberalizmus ma már a konzervativizmus szinonimája lett?

Pogrányi Lovas Miklós: Ebben a formában biztosan nem állítanám. De tény: a progresszív erők – amelyek magukat olykor liberálisnak vagy neoliberálisnak is nevezik – a szabadság felszámolására törekednek. A politikai döntéseket bürokratizálják, hogy elvesszen a személyes felelősség, az online térben pedig korlátozzák a szólásszabadságot. Orwellt olvasnak, és értik. Támogatják a BLM-hez és az Antifához hasonló szélsőbaloldali szervezeteket, amelyek tagadják az emberi személyiség jelentőségét. Előtérbe helyezték a rassz fogalmát, kollektív bűnösséget állapítottak meg a fehér emberrel szemben, és nekiláttak a nyugati kultúrkör szisztematikus lerombolásának. Amerikában most újraírják a történelmet, sorra törlik a klasszikus irodalmakat az olvasmánylistákról.

A klasszikus liberálisok aggodalommal nézik a neokommunista mozgalom térhódítását. Egyre inkább úgy érzik, a konzervatívok között a helyük.

De nem azért, mert mi liberálisok lennénk, hanem azért, mert ők nincsenek már biztonságban a mi csapatunkon kívül. Minden olyan ember, aki hisz a személyes szabadságban és az ezzel járó felelősségben, hamarosan a jobboldali törzsszövetség tagja lesz: a big tech cégekkel és a spekulatív tőkével szemben már formálódik a konzervatív koalíció Amerikában és Európában egyaránt. De azt javaslom, ne csak nyugatra nézzünk, a világ más pontjain is zajlik az élet, sok helyről meríthetünk inspirációt:

óriási kulturális tartalékkal rendelkezik az ortodox kereszténység, de izgalmas lehet a dél-amerikai konzervativizmus is.

 

888.hu: Európa-szerte megfigyelhető, hogy a jobboldali pártok, ha lassan is, de erősödnek. Mire lenne szükség az áttörés eléréséhez?

Pogrányi Lovas Miklós: A jobboldal áttöréséhez két dologra van szükség: a közös értékek meghatározására és a közös érdekek felismerésére. Ez nem történhet őszintén képviselt elvek, kiforrott világnézet nélkül.

Meggyőződésem szerint a konzervativizmus a kereszténység politikai formája.

Ezen túlmenően gazdasági erőt kell szervezni a formálódó szövetség mögé. Meg kell találni a kapcsolódási pontokat azon ágazatokkal, amelyek a jelenlegi folyamatok kárvallottjai. Az enyémnél sokkal alaposabb gazdasági szaktudásra van szükség ahhoz, hogy valaki okosat mondjon. Csak sejtéseim vannak. Nekem úgy tűnik, Brüsszel túlzott hatalmának kárvallottja az európai autógyártás, töketlenségének áldozata az egészségügy, de a nemzetállamok aláásásában ellenérdekelt lehet a például a hadiipar.

Forrás: Lovas Boróka

888.hu: A kilépéssel milyen utak nyílnak meg a Fidesz számára?

Pogrányi Lovas Miklós: Hirtelen megnőtt a mozgástere, hiszen mostantól nem kötik a néppárt kompromisszumai. De a nagyobb szabadság nagyobb kockázattal is jár. Ha össze lehet hozni az új frakciót az ID-ből és az ECR-ből, akkor a második legnagyobb csoport jöhet létre. Még akkor is, ha lesznek lemorzsolódók. Ha ez nem valósul meg, akkor viszont középtávon be kell rendezkedni az intézményen kívüli politikára. Ami nem biztos, hogy baj. Hazai viszonylatban is pontosan ezt hiányolom: mindent áthat a pártpolitika logikája,

a jobboldalnak jót tenne, ha megerősödne a mozgalmi jellege.

A baloldal visszatérését akkor lehet megakadályozni, ha a normalitás talaján álló emberek nem a logókat figyelik, hanem együtt tudnak működni gyakorlati ügyekben. Ezt nevezem én jobboldali törzsszövetségnek: amikor laza partnerségben együtt mozognak a nemzeti radikálisok, a kereszténydemokraták, a zöld konzervatívok, a tradicionalisták, a népiek, a konzervatív liberálisok vagy akár a nemzeti liberálisok is. Az ország java része egyetért abban, hogy a környezetünket óvni kell, illetve hogy az apa férfi, az anya nő. Normális ember sosem engedné meg a gyerekének, hogy megváltoztassa a biológiai nemét.

888.hu: A múlt héten létrejött az első Orbán–Salvini–Morawiecki találkozó, ennek mi volt a jelentősége? A jövőre nézve mire számíthatunk a résztvevőktől? Hogyan tudják mások számára vonzóvá tenni az általuk vallott értékeket?

Pogrányi Lovas Miklós: Ez most a stratégiai tervezés időszaka. Az új európai jobboldal szereplőinek vannak bizonyos kapcsolódási pontjai: az abszolút alap, az őslakos nemzetek érdekeinek képviselete. Ebből következik az illegális migráció feltartóztatása, az Európai Unió visszavezetésre az eredeti, kereszténydemokrata útra, a genderideológia megállítása, valamint a zöldmozgalom leple alatt terjedő neokommunista térhódítás feltartóztatása.

888.hu: A magyar jobboldal, a Fidesz mennyire tud útmutatóul szolgálni egy konzervatív fordulathoz Európában?

Pogrányi Lovas Miklós: Közös pont lehet a tömeges bevándorlás és az EU szocialista modelljének elutasítása, a globalizáció-ellenesség. Amiben Európa példát vehet a magyaroktól, az a családbarát politika, a ragaszkodás a józan paraszti eszünkhöz és az élni akarás. Nekünk Közép-Európában van víziónk, van elképzelésünk a jó életről – nyugati barátaink erről gyakran már beszélni sem mernek, mert könnyen elveszíthetik az állásukat.

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

888.hu: A progresszív – sokszor elmebeteg – eszmék elleni küzdelem első vonalában található Magyarország és Lengyelország, és Salvini révén Olaszország is csatlakozhat ide. Van esélyünk megnyerni ezt a háborút?

Pogrányi Lovas Miklós: Miért ne lenne! A XV. század végére a törökök Európa közepéig hatoltak. Kiépülése óta a keresztény civilizáció a legkisebbre zsugorodott össze. De Amerika felfedezése váratlanul kitágította az univerzumot, és hitünk világvallássá lett. Mi ez, ha nem csoda? A történelem tartogathat ilyeneket. De nekünk úgy kell cselekednünk, mintha nem a csodában bíznánk, hanem minden rajtunk múlna:

a saját életünkben kell megvalósítanunk azokat az elveket, amelyeket a politikától szokás elvárni: alapítsunk családot, vállaljunk minél hamarabb gyermeket, és neveljük őket az életre.

Legyenek talpraesettek, és tanuljanak meg rugalmasan reagálni a hirtelen változásokra. A háborút vagdalkozással nem lehet megnyerni. Elveinket a saját életünkben kell megvalósítanunk, és akkor az ellenség mozgástere is kisebb lesz. Olyan vezetőkre van szükségünk, akik nem azt mondják, hogy előre, hanem azt, hogy utánam!

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Salvini szerint a labdarúgók térdelése nem segít a rasszizmussal szemben

Közösségi felmérést végzett Matteo Salvini, a Liga olasz jobboldali kormánypárt vezetője kedden a labdarúgó-Európa Bajnokság mérkőzésein a rasszizmus és diszkrimináció elleni tiltakozás jeleként letérdelő játékosokról.

Rossi kapitány: az eddigieknél is jobb teljesítmény kell a németek legyőzéséhez

Rossi kapitány: az eddigieknél is jobb teljesítmény kell a németek legyőzéséhez

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint még annál is jobb teljesítmény kell a német csapat legyőzéséhez a magyar válogatottól, mint amit a címvédő portugálok és a világbajnok franciák ellen mutatott a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon.

Barcsi üzenet: „Takarodj, Böszme”

Barcsi üzenet: „Takarodj, Böszme”

Voltaképpen hálás lehetne Gyurcsány a kormány szimpatizánsainak, hogy gyéren látogatott vidéki utcafórumain növelik az érdeklődők számát.

Csevegőalkalmazáson rendelt gyereket a pedofil, 9 évet kapott

Gyermekprostitúció kihasználása és gyermekpornográfia miatt kilenc év börtönre ítélt a Győri Járásbíróság kedden egy férfit, aki szexuális indíttatásból egy csevegőalkalmazáson keresztül rendelt magának gyermeket – tájékoztatta a Győri Törvényszék szóvivője az MTI-t.

Orbán Viktor: Jankovics Marcell megmutatta, miért harcolunk

A magyar miniszterelnök is résztvett a május végén elhunyt Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, a nemzet művésze temetésén kedden Budapesten.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére