Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A liberálisok már 1973-ban az ökológiai világvégével riogatva akarták bevezetni a világkormányt

Vincze Viktor Attila

2018.09.05. 15:10

Igen tanulságos az az 1973-as ausztrál televíziós anyag, amelyben nemzetközi szervezetek vezetõi arról beszélnek, hogy a világ nemzetállamainak néhány évtizeden belül le kell mondaniuk a szuverenitásukról egy világkormány javára, mert ha nem teszik ezt, akkor 2020 és 2040 között egy ökológiai katasztrófa fog végezni az emberiséggel.

Érdekes módon a nemzetállamok felszámolásán munkálkodó globalista erők már 45 évvel ezelőtt is szinte szó szerint ugyanazokkal a tudományosnak bemutatott, de valójában áltudományos érvekkel manipulálták a világ közvéleményét a céljaik elérése, így köztük a világkormány létrehozása érdekében, mint ahogy azt ma is teszik.

Már 1973-ban azt mondták, hogy csak a globális nagyvállalatok és egy, a nemzetállamok helyére kerülő világkormány közötti együttműködés mentheti meg a Földet egy olyan közeli környezeti katasztrófától, ami az emberiség kihalását okozná.

Az erről beszámoló 1973-as ausztrál televíziós adás arra figyelmeztet, hogy egy számítógépes program kalkulációi szerint az emberiség saját hibájából végletesen rosszul fognak alakulni a dolgok a bolygónkon 2020 körül, ami miatt az emberi civilizáció egy ökológiai katasztrófával véget is ér majd 2040-ben.

számítógépes programot az MIT hozta létre a Római Klub és a Világbank megbízásából a Föld jövőjének a modellezésére. A program a népesedést, az ipari termelést, az erőforrásokat és a környezetszennyezést is figyelembe veszi a prognózisának előállításához.

A "World One" névre keresztelt számítógépes program szerint, ha a '70-es évek szintjén maradnak a gazdasági és népesedési mutatók, akkor a 2000-es évek elejére stagnáló népességnövekedés, növekvő ipari termelés és növekvő környezetszennyezés mellett, csökkenő erőforrások közepette katasztrofális mértékben elkezdene csökkenni az emberiség életminősége, ami a 2020 és 2040 közötti időszakban már olyan mértékű lenne, hogy az az emberi civilizáció végéhez, az emberiség kihalásához vezetne. 

A 45 évvel ezelőtti televíziós anyag azzal folytatódott, hogy a Világbank, a Római Klub és az EU elődjének számító Európai Együttműködési Rendszer, valamint az ENSZ vezető képviselői elmondták, hogy szerintük az embereknek világszerte le kell mondaniuk a nemzeteik szuverenitásáról "a bolygó javára", ami azt jelenti, hogy egy olyan új világrendet kell létrehozni, amelyben az emberiség "fenntartható fejlődését" a globális nagyvállalatok és egy új világkormány közötti együttműködés garantálja majd. 

A világkormány mellett érvelő politikusok szerint azért kellene az embereknek elfogadnia a vállalatok és a világkormány uralmát, mert a világ olyan "globális problémákkal" szembesül, amelyek "globális megoldásokat" igényelnek.

Érdekes módon 1973 óta nem változott semmit a globalista erők érvrendszere. 45 évvel ezelőtt egy hamarosan bekövetkező ökológiai világvégével riogattak. Ma pedig – az emberi beavatkozás hatására kialakuló – globális klímaváltozás miatt bekövetkező katasztrófával rémisztgetnek.

A globalisták 45 évvel ezelőtti jóslataiból semmi sem úgy valósult meg, mint ahogy azt úgymond tudományos alapon "megjósolták". Az 1973-as előrejelzés szerint napjainkra már le kellett volna állnia a népességnövekedésnek, el kellett volna fogynia az erőforrásoknak, továbbá a súlyos környezetszennyezés miatt az életminőségnek elviselhetetlen mértékűre kellett volna romlania. A Római Klub tudományos előrejelzése szerint 2020-ra a Földön az életminőség már nullára fog csökkenni, a környezetszennyezés pedig olyan súlyossá válik, hogy elkezdi az embereket megölni, ami a népességnek az 1900-as évek szintjére való csökkenését eredményezi rövid időn belül, illetve 2040-re az emberiség teljes kihalásához vezet. 

Természetesen nem áll a kihalás szélén az emberiség, nem fogytak el az erőforrások. Hiába mondják azt a tudósok, hogy már nincs több olaj a Földön, valahogy minden évben újabb olajmezőket találnak és folyamatosan meghaladja termelés a fogyasztást. Nem csökken az emberi népesség, sőt folyamatosan nő. India és Fekete-Afrika lakosságszáma robbanásszerűen, megállíthatatlanul nő. Nem csökken a termelés, legfeljebb globálisan átrendeződött a termelés helye. Az életminőség pedig nem csökken, hanem világszerte nő. Gyakorlatilag világszerte emelkedik a lakosság az élethossza is.
A Római Klub ma már a globális klímaváltozás elleni küzdelem élharcosa

A Római Klub céljai semmit sem változtak 1973 óta. Ezt jól mutatja, hogy a szervezet már készül az 50. évfordulójának megünneplésére, amely során az egyik legfontosabb prioritásuk a "fenntartható fejlesztési célok megvalósítása" lesz. Az 50. évfordulója alkalmából októberben kétnapos konferenciát rendez a Római Klub "Fenntarthatósági kihívások 10 milliárd ember számára" címmel.

A Római Klubot (Club of Rome) mint kormányoktól független, nonprofit nemzetközi szervezetet 1968-ban hozták létre Rómában. A kezdeményezője Aurelio Peccei (1908–1984) olasz gyáriparos volt.

Peccei – aki egyben iparszervező menedzser is volt – magyar családi kapcsolatokkal is rendelkezett. Nagyszülei Pécsről vándoroltak ki. Peccei Torinóban született, és 1930-ban doktorált közgazdaság-tudományból.

Az Aurelio Peccei alapította Római Klub néhány korábbi és jelenlegi vezetője és tagja: David Rockefeller, Al Gore, Mihail Gorbacsov, Bill Clinton, Jimmy Carter, Bill Gates, Ted Turner, Soros György, Tony Blair, Deepak Chopra, Henry Kissinger, Barbara Marx Hubbard, Juan Carlos.
A Római Klub egik képviselője volt Prof. Stephen Schneider is, a Stanford biológiaprofesszora és a globális váltás hirdetője. Schneider professzor volt az egyik legkorábbi és legnagyobb visszhangot kiváltó indítványozója az ember által okozott globális felmelegedésnek, és a vezető szerzője számos IPCC-jelentésnek. "Muszáj meglovagolni ezt a globális felmelegedési kérdést. Még akkor is, ha az elmélet a globális felmelegedésről rossz, mi a helyes dolgot tesszük a gazdaság- és környezetvédelmi politikában" – közölte Schneider.

 

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére