Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Politikailag motivált döntést hozott az Európai Bíróság

Bertha László

2017.09.07. 09:28

Annak ellenére, hogy az Európai Bíróság nem foglalkozhatna politikai érvekkel, politikailag motivált döntést hozott, amikor a kvótaperben elutasította Magyarország és Szlovákia keresetét - jelentette ki az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.

Kovács István az M1-nek elmondta, hogy a magyar és a szlovák kereset is jól felépített, logikus, egymásra épülő jogi érvek sorozatát tartalmazó rendszert alkotott, amit a bíróság nem tudott cáfolni.

Abban a kérdésben azonban tárgyszerű volt a döntés, hogy kimondta: a migránsok áthelyezéséről szóló határozat határideje szeptember 26-án lejár, amivel nehéz helyzetbe hozta az Európai Bizottságot.

Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint az EB-nek most el kell dönteni, hogy az ideiglenes intézkedés hatályának lejárta ellenére bírósági szakba lépteti-e a kötelezettségszegési eljárást.

A kutató szerint az Európai Bizottság annál is inkább nehéz helyzetbe került, mert sem Görögországban, sem Olaszországban nincs annyi migráns, amennyi az áthelyezésről szóló döntésben szereplő feltételeknek megfelelne.

Vagyis ha kimondaná az EB, hogy a kvótáról hozott döntést szeptember 26. után is végre kell hajtani, az nem Magyarországot és Szlovákiát hozná nehéz helyzetbe, hanem a kvótapártiakat – tette hozzá.

A mostani bírósági döntés csupán arról szólt, hogy jogszerű volt-e a 2015 szeptemberében a kvótákról hozott döntés. Azt egy következő eljárásban lehet kimondani, hogy Magyarországnak be kell-e fogadnia a migránsokat.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére