Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Meleg, indián, muszlim, nõ, szomáliai, palesztin, leszbikus: csúcsra járatja az identitáspolitikai elmebajt a liberális média

Bertha László

2018.11.07. 19:25

A demokraták ugyan megszerezték a többséget a képviselõházban, ám a nagy áttörés nem sikerült. A szenátusban pedig a republikánusok hódítottak el helyeket a demokratáktól.

Még felesék is felemás sikerről számolnak be. Ezzel együtt is reménykednek a hazai haladók abban, hogy Trump komoly ellenállással fog szembenézni a következő két évben.

Ám a lényeg nem is ez, hanem az, ahogyan a liberális média beszámol az eredményekről. Számukra az a fontos, hogy hány nő, leszbikus, mohamedán, szuahéli, zsiffin, piréz stb. kapott most képviselői helyet.

Ugyanezt sikerült eljátszani Barack Obama megválasztása után is. A lényeg az volt, hogy Obama volt az Egyesült Államok első néger elnöke, és ennek önmagában is örülni kell, függetlenül attól, hogy a legszarabb elnök volt Jimmy Carter óta. Az a lényeg, hogy néger. Most az a lényeg, hogy ki leszbikus, nem bináris, szomáliai.

Az amerikai közélet megosztottsága mélyebb, mint amit a mostani eredmények mutatnak. És a lehetséges változások is mélyebbre mutatnak, nem véletlenül kárhoztatják ezeket a liberálisok, és nem véletlenül igyekeznek kapaszkodni az identitáspolitikába.

A minap Tóth „nem szégyen a magyar válogatott ellen szurkolni“ Gergely jóvoltából megtudhattuk, hogy ugyan mindkét oldal identitáspolitikát űz, ám a demokrata identitáspolitika – a #metoo vagy a Black Lives Matter – morálisan igazolható. Naná! A baloldali elmebaj igazolása mindig morális, hiszen a „társadalmi igazságosság“ mellett állnak ki. A jobboldaliak meg nyilvánvalóan a társadalmi igazságtalanság mellett. Hogy a #metoo karriereket és életeket tesz tönkre, alaptalanul vádaskodik és sároz be embereket (lásd Kavanaugh esetét), az mellékes. Csak a halott náci a jó náci, átvitt értelemben is.

Ne feledjük, az jó morálisan, ami jó a Mozgalomnak. Az újkommunista haladár mozgalom pont ugyanazon alapelvek szerint működik, amiket a próféta, Lenin már lefektetett. A Kavanaugh-val szembeni kirakatper is szépen idézte fel a régi szép idők szovjet kirakatpereit.

A liberális identitáspolitika védelmére kelő hazai haladárok azt szeretnék elhitetni velünk, hogy a „jó“ identitáspolitikával szemben áll a „rossz“ identitáspolitika, amit a jobboldaliak, republikánusok képviselnek, ez pedig a „fehér nacionalizmus“, a puszta tagadás, vagy negativitás, hiszen a reakció mindig negativitás: nem néger, nem transzi, nem meleg s a többi. Pluszpont a haladó ellenőrzőbe Marx elővakarásáért. Hiszen mi lehetne korszerűbb, mint 2018-ban Marx „kispolgár" fogalmához nyúlni? Igen, az a szerencsétlen, korlátolt, reakciós kispolgár, aki félti az amúgy viszonylag szar pozícióját, ezért lefelé tapos. Ahelyett, hogy néhány nemváltó műtéttel tenné szebbé és szabadabbá az életét, és rángatná ki magát az unalmas mocsárból, elvan a fehér barátai között a bárban.

A megosztottság azért is mélyebb és sokrétűbb, mert Trump üzenetei közelebb vannak a választókhoz, mint akár saját pártjához vagy a republikánus mainstream okostojásainak finnyás ízléséhez. Az, hogy a CNN, az NBC és a Facebook (azt már megszoktuk) és a Fox News is letiltotta kampányfilmjét, teljesen tipikusnak mondható. Az elit tagjai és a tinktenkek buzgó okoskodói néha együtt ebédelnek Díszíben, ez az életviláguk, és elképzelni sem tudják, hogy egy átlag amerikai polgár számára bizony szívhez szóló Trump bevándorlásellenes üzenete. (A kampányfilm állítólag „példátlanul durva“ volt amerikai elit szemével nézve – na meg rasszista is persze a további bizonyításig –, nekünk meg már meg se kottyan. Hiába, valakinek mindig két lépéssel a világ előtt kell járnia, ez a feladat pedig Doktor Miniszterelnök Úrra hárult ismét.)

A haladár munkatársak azt a hazugságot dagasztják, miszerint több száz millió amerikai jobboldali szavazó gyakorlatilag azonos Richard Spencer vagy a Daily Stormer közönségével, azaz „fehér nacionalista“. Ez az új mumus. Azt akarják elhitetni velünk, hogy a csodaszép liberális identitáspolitikával szemben, amelynek csak pozitív állításai vannak, a csúnya negatív fehér nacionalista identitáspolitika áll.

Védd a morált hazugsággal, azzal véded a Mozgalmat.

A helyzet az, hogy a mostani amerikai lázadás épp az identitáspolitikával szemben fogalmazódik meg. A haladó identitáspolitikával ellentétben azt mondják, hogy amerikaiak vagyunk, és mindenkit a tettei és teljesítménye szerint kell megítélnünk, nem pedig a származása vagy szexuális irányultsága szerint. Ez valóban forradalmi, meghökkentő gondolat lehet a haladók számára. Bámulatos, hogy hol tart már a tudomány.

A #WalkAway vagy éppen a #Blexit erre utalnak: hogy feketék, homokosok, latinók tömegesen vándorolnak el a hisztérikus és totalitárius demokrata identitáspolitika területéről. A dolog szörnyen egyszerű: attól, mert feketének, homokosnak, szuahélinek születtél, nem kell automatikusan politikai degeneráltnak (tehát demokratának) lenned. Ez pedig nyilvánvaló vérveszteség az identitáspolitika képviselői számára, hiszen így nem lehet előadni a „csokik előre“ hadműveletet, nem lehet politikai haszonszerzésre felhasználni mindenféle kisebbségeket – magyarul arra, hogy a politikai gusztustalanságokat morálisan igazolják a kézhez közel lévő áldozati eszközökkel.

Pedig erőlködnek még, legújabb fejlemény, hogy a pittsburghi zsinagógában történt mészárlásért – természetesen – Trump a felelős, sőt volt nagykövetünk, Tzatziki asszony eljutott egy lépésből Orbánig is. Ezek az emberek állítólag fűtik az antiszemitizmus tüzét a megosztó retorikájukkal. Szörnyű lehet ilyen megosztó retorika mellett elfogyasztani a vasárnapi ebédet annál a bizonyos asztalnál, ahol ott ül Donald Trump, Ivanka Trump és Jared Kushner.

Ahogy annak idején a kitűnő nagy reakciós Joseph de Maistre mondta, az ellenforradalom nem egy ellentétes forradalom, hanem a forradalom ellentéte. A mostani lázadás nem egy ellentétes identitáspolitika, hanem az identitáspolitika ellentéte.

Megdöbbentő elképzelni azt, hogy egy elnök teljesítményét nem az alapján kell megítélni, néger-e az illető, hanem például az alapján, hogy milyen eredményeket ért el a feketék és a latinók munkanélküliségének csökkentése terén. Hallatlanul újszerű gondolat az is, hogy nem kell táborokba rendeződni bőrszín meg buzerancia/nem buzerancia alapján, mert ezek nem determinálják azt, hogy az adott illető mit gondol a világról. És az is elképesztő elképzelés, hogy a lázadók szerint az fontos, hogy mindenki betartsa a törvényeket, legálisan lépjen be egy adott országba, fogadja el az ország kultúráját, és hogy sem előnyöket, sem hátrányokat nem élvezhet vagy szenvedhet el bőrszín és buzerancia/nem buzerancia alapján.

Ez már maga a nácizmus.

A 888.hu véleményrovatának szerzői: Bertha LászlóFalusi VajkFűrész GáborGFGGábor LászlóH.I.Ifj. Lomnici ZoltánKetipisz SztavroszMegadja GáborPozsonyi ÁdámSzentesi Zöldi LászlóVincze Viktor Attila.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Kiélezett meccsen győzött a női vízilabda-válogatott

Második mérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a Kvangdzsuban zajló világbajnokság csoportküzdelmei során: Bíró Attila együttese kedden Kanadát győzte le 15-14-re. Csütörtökön az olimpiai bronzérmes oroszokkal csapunk össze a csoportelsőségért.

Amerikai pénzügyminiszter: a Facebook kriptovalutája pénzmosásra és terrorizmus támogatására is alkalmas lehet

Amerikai pénzügyminiszter: a Facebook kriptovalutája pénzmosásra és terrorizmus támogatására is alkalmas lehet

Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter aggodalmait fejezte ki a Facebook tervezett kriptovalutája, a Libra miatt.

Minősíthetetlenül beszélt Varga-Damm Andrea a HírTV stábjával

Minősíthetetlenül beszélt Varga-Damm Andrea a HírTV stábjával

Újrakezdte az ellenzék a marakodást, most épp azért, mert rájöttek, hogy a jobbikos ózdi polgármester vállalhatatlan.

Német polgármester: bármelyik német város bármikor befogadna 20 ezer migránst

Német polgármester: bármelyik német város bármikor befogadna 20 ezer migránst

Rostock polgármestere szerint ezer, kétezer, de akár tíz vagy húszezer migráns befogadása bármelyik német városnak bármikor menne, igaz, gazdasági problémákat azért okozhatna.

Túlszexualizált kislányokkal és kisfiúkkal indul a Dikh Tv?

Túlszexualizált kislányokkal és kisfiúkkal indul a Dikh Tv?

Ha az elődjei nyomdokában jár, akkor biztosan.

Szijjártó Péter: Brüsszel nyíltan bátorítja az embercsempészetet

Brüsszel és az Európai Unió egyes nyugati tagállamai leleplezték magukat, miközben ugyanis világossá vált, hogy a migrációt nemcsak a szárazföldön, hanem a Földközi-tengeren is meg lehet állítani, folyamatosan és nyíltan támogatják és bátorítják az embercsempészetet – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az EU-tagországok külügyminiszterei tanácskozásának szünetében.

Magnum Pleasure Store: jégkrém háromszoros áron, mert maréknyi szórat van rajta

Magnum Pleasure Store: jégkrém háromszoros áron, mert maréknyi szórat van rajta

Hogy mit ad a Magnum Pleasure Store? Lefordítjuk a jól megszerkesztett marketingszöveget: vegyél egy jégkrémet háromszor annyiért, mint amennyibe a boltba kerül, cserébe raknak rá neked egy maréknyi szóratot, amit te választhatsz ki.

Remekeltek a magyar férfi kardozók a vívó-vb első napján

Férfi kardban mind a négy magyar induló részt vehet a csütörtöki főtáblás küzdelmekben a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére