Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kezdődhet a cicaharc a társelnöki székért, Kunhalminak kihívója akadt

888 / Hír Tv

2020.09.10. 10:30

A Hír Tv információi szerint Havas Szófia, az MSZP nőtagozatának alelnöke is beadta pályázatát a társelnöki pozícióra.

A csatorna úgy tudja, hogy a volt szocialista képviselő azért méretteti meg magát, mert változtatni akar pártja rossz állapotán, amit szerinte csak egy jelentős baloldali fordulat menthet meg. Havas Szófia állítólag úgy gondolja, az MSZP a 24. órában van, az új műsorhoz pedig új szereplőt akar a politikus.

Mint ismert az szocialista alapszabály módosítása szerint a párt bevezeti a társelnöki rendszert, ami azt jelenti, hogy az MSZP-t egy nő és egy férfi társelnök közösen irányítja majd.

A két politikus, Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan korábban bejelentette, hogy együtt indulnak a társelnökségért. Havas jelentkezésével azonban, meginoghat Kunhalmi biztosnak tűnő pozíciója.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Soroséknak „sztenderdjeik” vannak, ezért nem jelent meg Orbán Viktor válaszcikke

Soroséknak „sztenderdjeik” vannak, ezért nem jelent meg Orbán Viktor válaszcikke

Szerencsére Gyuri bácsi összes cikke megfelelt a Project Syndicate-nek. Meg a csekkek is.

7:59 – A nap legfontosabb hírei!

7:59 – A nap legfontosabb hírei!

Egy legendától búcsúzunk | Szanyi Tibor pártlapja felháborító cikket írt Varga Juditról | Orbán Viktor levele Soros Györgynek.

Nem engednek a nyomásnak a lengyelek: Morawiecki elutasította az EB-elnök javaslatát

Nem engednek a nyomásnak a lengyelek: Morawiecki elutasította az EB-elnök javaslatát

Elutasította Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Európai Bizottság (EB) elnöke, Ursula von der Leyen szerdai javaslatát arról, hogy az uniós költségvetési feltételrendszerről szóló lengyel és magyar kételyeket az Európai Unió Bírósága elé vigyék.

Letiltás: Soros lapja rettegni méltóztatott Orbán válaszától

Letiltás: Soros lapja rettegni méltóztatott Orbán válaszától

Meghökkentő helyzet állt elő az amerikai nyilvánosságban. A magát a szabadság és a demokrácia legfőbb zászlóvivőjeként aposztrofáló tengerentúli média víz alá nyomta saját szabályait.

Elhunyt Diego Maradona

Elhunyt Diego Maradona

Argentin sajtóhírek szerint hirtelen szívmegállás okozta a legendás futballista halálát.

Deutsch Tamás: Brüsszel élesítette a Soros-tervet

Deutsch Tamás EP képviselő az Európai Bizottság kedden bemutatott cselekvési tervére reagált a Facebookon.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére