Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Jövõre is alacsonyabb lehet a hiány

Bertha László

2016.04.15. 22:28

Bár a jövõ évi költségvetési hiányt magasabbra tervezték az ideinél, a nemzetgazdasági miniszter szerint nem biztos, hogy ez így is lesz.

Varga Mihály pénteken az ATV műsorában elmondta, hogy 2015-ben a kormány hiányterve 2,3 százalék volt, a tényleges hiány azonban 1,9 százalék lett. Az elmúlt három évben a valós hiány mindig jóval kisebb lett a tervezettnél. Ez 2017-ben is bekövetkezhet, részben az adócsökkentés fehérítő hatásának, részben a gazdaság növekedésének köszönhetően.

A kormány abból indult ki, hogy a többletből forrásokat lehet biztosítani a béremelésre, az alapvető élelmiszerek adójának csökkentésére. Ennek olyan hatása is lehet, hogy a  hiány a tervezett 2,4 százaléknál kisebb lesz. A cél egyébként csupán az volt, hogy a hiány 3 százalék alatt legyen. Az idei költségvetés módosításáról a miniszter elmondta, hogy a magyar-román határon építendő kerítés ügye korábban fel sem merült, erre szükség esetén a forrásokat biztosítani kell, továbbá vannak bérfejlesztési kérdések és olyan beruházások is, amelyeknek többletforrásigénye van.

A kormánynak mozgástérrel kell rendelkeznie, hogy év közben is hozhasson döntéseket. Ezt a költségvetés többletbevételei teszik lehetővé – mondta Varga.

Az üzletek vasárnapi nyitva tartásáról Varga Mihály azt mondta, nem a népszavazási kezdeményezés az oka, hogy visszaállították a korábbi állapotot. A kormány annak idején azt ígérte, egy év múlva megvizsgálja, milyen hatásai vannak a rendelkezésnek. Úgy látta, hogy az emberek nem fogadják el, ezért született ez a döntés.

(ATV, MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére