Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
kinyílott a pitypang
 
 
 
 

A nap vicce az MSZP 2018-as jóslata

2017. március 28. 18:58

Simicska Ádám után az MSZP is beszállt a 2018-as nagyot mondó kuruzslók versenyébe.
Kérnénk abból, amit Molnár Gyula szedett!

Az MSZP elnöke szerint pártja 2018-ban meg fogja nyerni a választást.

Molnár Sopronban a következőt mondta:

A választási győzelemre igazi esély akkor van, ha közösen indulnak az ellenzéki pártok a Fidesz és a Jobbik ellen, közös miniszterelnök-jelölttel és közös listával. Aki más megoldást javasol, az nem akar igazán nyerni."

Érdekes, hogy pont ezt emelte ki a szoci politikus, hiszen Botka "Rákosi szövegével kampányolok" László emeszpés miniszterelnök-jelölt óva intett a közös listától, és nem is tett komoly erőfeszítést arra (talán csak az LMP esetében), hogy egy fedél alá hozza a baloldali mikropártokat.

Egy szó, mint száz, Molnár (ki tudja miért...) megint elbeszél Botka mellett, de mindennek tetejébe már simicskaádámi jóslatokat is puffogtat. Érdekes...

OLVASTAD MÁR?

kinyílott a pitypang
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE

A 24.hu húsvétkor kezdett bele a kereszténygyalázásba

A szélsőségesen bevándorláspárti 24.hu a kereszténység legnagyobb ünnepén, húsvétkor érezte szükségét annak, hogy elkezdje gyalázni a világ legüldözöttebb vallásának követőit.

Iszlamisták követték el a húsvétvasárnapi támadásokat

Iszlamisták követték el a húsvétvasárnapi támadásokat

amerika, london, párizs

Habár a liberális mainstream média folyamatosan arról cikkezett, hogy mélyen húzódó társadalmi konfliktus osztják meg Srí Lankát, és ez állhat a húsvétvasárnap elkövetett terrortámadások hátterében, bebizonyosodott, hogy egy szélsőséges iszlamista csoport felelős a robbantásokért. A merényletben több mint 290 ember vesztette életét és legalább 500-an megsebesültek.

Allahot éltette egy fekete férfi egy müncheni templomban

Mindez a húsvéti mise alatt történt. Az emberek bepánikoltak és kisebb káosz alakult ki.

A Srí Lanka-i hírszerzés tudott a fenyegetettségről

A Srí Lanka-i hírszerzés tudott a fenyegetettségről

amerika, london, párizs

Minden bizonnyal ismert volt hírszerzés előtt az a fenyegetettség, amely végül egy összehangolt, vérfürdőt eredményező merényletsorozatba torkollott, legalább 290 halálos áldozattal.

Egy humorista nyerte az ukrán elnökválasztást

Egy humorista nyerte az ukrán elnökválasztást

amerika, london, párizs

Petro Porosenko elnök elismerte az exit poll eredmények ismertetése után, hogy vereséget szenvedett az ukrán elnökválasztás vasárnapi második fordulójában Volodimir Zelenszkij humorista elnökjelölttel szemben, utóbbi pedig szinte mindenkinek köszönetet mondott a sikerért, hosszan sorolva mindazokat, akiknek hálás.

Az MTVA feljelentést tesz Sargentiniék kampányvideójának lopott felvételei miatt

Az MTVA feljelentést tesz Sargentiniék kampányvideójának lopott felvételei miatt

kétharmad

Feljelentést tesz a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sargentiniék kampányvideójának lopott felvételei miatt - közölte az MTVA sajtóosztálya vasárnap az MTI-vel.

"A keresztényüldözés évente több mint négyezer halálos áldozatot követel"

Elfogadhatatlannak nevezte Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára, hogy bár a keresztények a világ legüldözöttebb vallási csoportja és a keresztényüldözés évente több mint négyezer halálos áldozatot követel a nemzetközi szervezetek mégis hallgatnak erről a tényről.

Orbán: "Magyarország elkötelezett partner a terrorizmus elleni globális küzdelemben"

Orbán: "Magyarország elkötelezett partner a terrorizmus elleni globális küzdelemben"

kétharmad

Magyarország továbbra is elkötelezett partner marad a terrorizmus és a vallási szélsőségesség elleni globális küzdelemben - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Srí Lanka-i kormányfőnek a szigetországban húsvétvasárnap végrehajtott, sok áldozatot követelő robbantásos merényletek miatt küldött részvéttáviratában.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére