Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Mi tűnt el?

Szentesi Zöldi László

2021.05.31. 16:00

Sok minden.

 

Eltűnt a mozik ünnepélyes csendje, ami az első filmkockáktól odatelepedett a nézők szívébe, a híradó közbeni cigarettázásról betódulók zsivaja, az embereké, akik a metrós oroszlán bőgésére suhantak befelé egymás után, ahogyan a savanyú cukros zacskó megbízható és folyamatos zörgése is, és persze a zseblámpás jegyszedő nénik pisszegése, amivel minket, fiatalokat illettek, amikor az indokoltnál hangosabban röhögtünk, hogy legalább botrányt keltsünk, ha már a film limonádé.

Eltűntek a minden négyzetméternyi füves részen, a salakpályákon és kézilabdapályán feszt futballozó srácok, a pólós és a félmeztelen riválisok, a hátra dugott kezek, amelyeket előreböktek, és csak az egyikben volt egy öngyújtó vagy kétforintos, hogy a másik ráüssön, aztán tűnődve, a többieket mustrálgatva válasszon csapattársakat, eltűnt az utoljára maradtak szomorú tekintete, mert őket senki nem akarta választani, de akiket senki nem bántott, kapusnak álltak, vagy legjobb tudásuk szerint igyekeztek helytállni, ami nem volt egyszerű, mert szinte mindenki jól focizott akkor.

Eltűntek a trafikok, a csak fejből álló bácsik és nénik, akik soha nem szóltak ránk, ha szívdobogva mustrálgattuk a kirakatot, hogy a műanyag hengerekben tárolt gombfocicsapatok között felbukkant-e valamilyen ritkaság, a Fradi vagy a Vasas mindenkinek megvolt, de mondjuk a Dynamo Drezda már komoly fogásnak számított, a gombócfejű Kotte miniatűr fotójával, fekete-fehér körítéssel, eltűntek a csordogáló hírek is, hogy az orosházi piacon láttak új csapatokat, át kéne menni a hétvégén, és nincs már itt Pólya Laci bácsi, aki fogtechnikus lévén mesteri ügyességgel reszelte le lopott és levágott kabátgombokból egymáshoz ragasztott játékosainkat, hogy jobban csavarhassanak kapura, ahogyan eltűnt a Szilveszter Kupa is, a pont éjfélkor játszott Ramos FC–Bombagól FC meccs hangulata, amit még a szüleink által előidézett pezsgődurrogás és szerpentinhajigálás sem tudott elrontani 1980. vagy 1981. január elsején.

Eltűntek a soha nem szellőztetett könyvtárban töltött csendes órák, a padlószőnyegen halkan lépegető lábak, eltűntek a fehér klumpás, készséges könyvtárosnők, akik elkérték a piszkosszürke belépőt, és betették a többi mellé, eltűntek a lexikonok, amelyeket fellapozva kellett morzsánként összeszedegetni minden információt a világból, a történelemről, a képzőművészetről, hogy az afrikai fővárosok, az évszámok, a könyvekből feltárulkozó metszetek, grafikák, rajzok készítőinek neve egy életre bevésődjön, mint ahogyan minden más is, amit nem Google-kereséssel szerzett meg az ember, eltűntek a magyar és a világirodalom klasszikusai, amelyek szépen ott sorakoztak a polcon, és az ember izgatottan böngészte, hogy a kölcsönzőcédulán felbukkan-e ismerős neve, leleplezve az illetőt, hogy ő már olvasta azt a könyvet.

Eltűnt, elillant a hajdani református templom hangulata, Isten embertől emberig terjedő telepedő jelenléte, a biztos tudás, hogy bárhol is éljünk, Ő ott van és lesz velünk, de lakóhelye szerint ide, a szentesi kistemplomba van bejelentve, a zsoltároskönyvet szemüveggel böngésző öregasszonyok tagolt, csigalassú éneke, a szószékről hallott okos beszéd, amely először felém fújta Dosztojevszkij nevét, is eltűnt már, és az öblös 90. zsoltár utáni egymásra tekintgető hívek, a csizmás presbiterek sincsenek, ahogyan az istentisztelet végén orgonán, télidőben pedig a gyülekezeti teremben harmóniumon felcsendülő Himnusz sem, pedig én büszkén énekeltem, mert láttam nagyanyámat, hogy ő még a focimeccs közben is felállt ilyenkor, pedig akkor már nehezen állt fel, itt viszont az istentisztelet végén az emberek könnyes szemmel énekelték a nemzeti imádságot, amit az öregedés és a gyengeség jelének vettem akkor, most pedig, ahogyan leírom mindezt, már szégyellem magam érte.

Eltűntek a messzi országokról szőtt álmok, a kevés számú ott járt szemtanú meséi, illetőleg az ezekről a távoli országokról tudósító autók, amelyek nagy ritkán begördültek városunkba, mi pedig odatapadtunk az ablaküveghez, nézd meg, öcsém, mennyi van beleírva, hú, 180, azt legalábbis Forma–1-es tempónak gondoltuk, eltűnt a Törökországból hozatott bőrkabát, a Jugóból szerzett Bravo magazin, amelyből én már 1986-ban tudtam, hogy Freddie Mercury homokos, nincsenek Cezar és Napoleon konyakok, amelyekkel oda és vissza kenyerezte le egymást egy egész nemzedék, nincs már meg a szabadkai Népszínházzal szemben átellenben lévő Adidas-bolt, ahol először dobar dannal, aztán jó napottal köszönt az eladó, mi pedig vettünk Speedo gatyát, Adidas cipőket, pólókat, mindent, amit tudtunk, de menni kellett, nehogy Cselei Laci vámos haverját leváltsák, így kellemetlen perceket okozzunk magunknak a Pez cukorkákkal, Eurocremmel, cigirágókkal, rizses csokival, Vegetával és persze Carrera és Casucci farmerekkel súlyosbított, részben ugyan elrejtett, de könnyen megtalálható és elkobozható cuccal.

Eltűntek a sercegő fekete lemezek, amelyekre vigyáztunk, mint a szemünk fényére, nincsenek a Jawa Czetka tetején tanyázó példaképek, akik kócosak és tépettek voltak, fehér szűk farmerben és alföldi papucsban jártak, de lehetett tisztelni őket, mert rebellisnek születtek, eltűnt a vágy, hogy úgy énekeljek, mint Rob Halford és Bon Scott, ezerszer és ezerszer újra meghallgattam a lemezeket, kazettákat, és egy idő után már visszafelé is ismertem mindent, ami érdekelt, nekem dumálhattak a szocializmusról, rockerek voltak a példaképek, nem Lenin és Kádár, nincs már sehol a Pokolgép-koncert, amit Nagykanizsán álltunk végig katonaruhában, sörrel a kézben, abban bízva, hogy a váposok csak nem jönnek be, szabadnak és jó fejnek hittük magunkat, de valószínűleg szabadok és jó fejek is voltunk.

És nincs már sehol az elejtett mondat, amiből az események után harminc évvel megtudtam, hogy apám nemzetőr volt 1956 októberében.

De régen volt, talán igaz sem volt.

Azóta valahogyan elveszítettük az ártatlanságunkat. Sokkal rosszabbak vagyunk, lettünk.

Aki átélte, tudja, hogy igazat beszélek.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Áder: ésszel, tehetséggel, akarattal és hittel sikeres lesz az újrakezdés

Ésszel, tehetséggel, akarattal és hittel „nemcsak a járványt győzzük le, de az újrakezdés sikere sem marad el” – hangoztatta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, amikor a Sándor-palotában fogadta a Magyarország Barátai Alapítvány tagjait.

Orbán Viktor nyilatkozott a pápalátogatásról, a dánok is a magyar migrációs modellt használják

Orbán Viktor nyilatkozott a pápalátogatásról, a dánok is a magyar migrációs modellt használják

Kiderült, hogy mit mondott Ferenc pápa a látogatáson Orbán Viktornak a családokról. A magyar migrációs modellt már nyugaton is átveszik.

Nicki Minaj a kommunista Kína módszereihez hasonlította az „eltörlési kultúrát”

Nicki Minaj a kommunista Kína módszereihez hasonlította az „eltörlési kultúrát”

Miközben a sajtó aktívan támadja a rapsztárt, mert a közösségi médiában szkepticizmusát fejezte ki a koronavírus-vakcinával kapcsolatban, Nicki Minaj a szólásszabadság elnyomását a kommunista Kínával hozta összefüggésbe.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére