Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kiderült: migránsokkal vannak tele a francia börtönök

888.hu

2018.02.21. 13:08

A túlzsúfolt francia börtönökben az a muszlim is radikalizálódik, aki korábban nem volt az. Mi a megoldás?

Guillaume Larrivé francia konzervatív politikus, Nicolas Sarkozy egykori pártjának, az LR-nek a tagja. Magyarul: Köztársaságiak. Az LR-nek ahhoz a szárnyához tartozik, amelyik a francia jobboldal legjobb hagyományait követi, De Gaulle-tól kezdve Chiracon át éppen Sarkozyig. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert az LR-nek van egy egészen kóros része is. Néhány LR-képviselő úgy gondolta, hogy unalmas lenne még öt évet ellenzékben lehúzni. Jó, jó, ezzel minden hagyományukat, eszményüket elárulják, de kormányközelben lesznek. Így megalakították a konstruktív ellenzéki csoportot: van, aki a kormány tagja, és van, aki egyszerűen csak megszavazza a fontosabb törvényeket.

 

A bukott szocialista gazdasági miniszterből magát centristává átoperáló Emmanuel Macront elnökké választották, és bár rekordnépszerűtlen, a jobboldalnak kétségtelenül ártott a konstruktív LR-csoport. Ilyen árulás nyilvánvalóan demoralizál egy politikai közösséget.

 

Macron semmire nem kötelező gesztusokat tesz az áljobboldal felé. A valódi jobboldal ellen harcol, a lényeges kérdésekben persze nem enged, ilyen a migráció ügye is. Vagy a börtönök.

 

Na, de nézzük Larrivét. Addig követelte, míg az igazságügy minisztertől meg nem kapta a sokak által már korábban is érdeklődéssel várt adatot. A börtönben levő emberek közül mennyi a nem francia állampolgár. Az adat minden képzeletet felülmúl.

 

68 ezer ember van pillanatnyilag börtönben Franciaországban, és közülük több mint 15 ezer nem francia állampolgár. És a 15 ezer külföldi alig tíz százaléka nem migráns vagy migráns hátterű bűnöző. Vagyis a cím messze nem túlzás: kétségtelenül migránsokkal vannak tele a francia börtönök, gyakorlatilag minden ötödik börtönbe zárt ember migráns.

Franciaországban hivatalosan 58 ezer férőhely van a börtönökben. Tehát tízezerrel több embert tartanak fogva, mint amennyire voltaképpen hely van. Ezt úgy oldják meg, hogy a négyszemélyes cellákba betesznek még két ágyat. Börtönőrökből ettől még nem lesznek többen, és hát az külön kérdés, hogy azok is milyenek. A Le Figaro nemrégen megdöbbentő riportban számolt be róla, hogy sok közülük radikális muszlim nézeteket vall, voltaképpen a bűnözőkkel (a muszlim bűnözőkkel) inkább szimpatizálnak, mint a francia állammal. És nem is csoda, hogy a börtönőrök maguk sem mindig a rend oldalán állnak, hiszen nagyon rossz körülmények között dolgoznak, alacsony a fizetés, a rabok gyakran megtámadják őket, nemrégen egy börtönőrnek elvágták a torkát.

 

Ilyen börtönviszonyok között kellene megnevelni a sokszor franciául sem beszélő, gyakran dzsihadista eszméket valló és hirdető rabokat. Egy nyári börtönjelentésből kiderült, hogy nemhogy a nevelés, az átnevelés sem sikerül, hanem éppen ellenkezőleg: egy-egy csendesebb, csak kisebb bűnt elkövetett muszlim a börtönben radikalizálódik. Sorozatos bolti lopások miatt vitték be, és mire kijön, már erőszakos, dzsihadista gondolatokkal van tele a feje, rosszabb esetben terrortámadásokról álmodozik, még rosszabb esetben csinál is valamit.

 

Az átnevelés tehát nem megy. Erről persze Franciaország tehet, hiszen börtönöket kellene építeni, normális börtönőrök kellenének, figyelni kellene, hogy nem válik-e terrorista egy zsebtolvajból. De ezzel nem foglalkozik a francia állam.

Magától végképp nem megy. A párhuzamos társadalom olyan kórosan alakult ki Franciaországban, hogy az ott élő muszlimok egyre nagyobb százalékban a Koránt összehasonlíthatatlanul fontosabb törvénykönyvnek tekintik, mint a francia alkotmányt és a francia törvényeket. Az országot pedig, ahol élnek, gyűlölik.

 

Ez persze nem most kezdődött. Harminc évvel ezelőtt még nem gyűlölték Franciaországot, egyszerűen csak nem szerették és nem akartak franciák lenni. Ez volt persze az első lépés. A párhuzamos társadalom kialakulásának első pillanata.

 

Pedig minden adott volt. Szocialista elnök, szocialista kormány, még tartott a baloldali eufória utolsó lehelete. Ha valaki arról beszélt, hogy úgy tudja, elég sok a bevándorló a börtönökben, senki nem állt vele szóba többet. Náci, fasiszta, ezt mondták rá. Havonta mutattak be önostorozó francia filmeket a mozik, a televízióban naponta lehetett olyan beszélgetéseket nézni, amiben történészek és elemzők szidták Franciaországot a bűnös történelme miatt. A bevándorlók befogadása valóságos sporttá vált, gyakorlatilag az kapott tartózkodási engedélyt, aki kért.

 

A tartózkodási engedély kellett. Anélkül ugyanis lehetetlen volt munkát kapni az akkor tényleg gazdag Franciaországban. Más nem.

 

Egy ismerősöm kocsit vett akkoriban. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján vagyunk. Nem volt még internet, egy hirdetési újságból nézett ki egy két-három éves Fordot, meglepően olcsón. Vitt magával egy szerelőt is. A tulajdonos, mint kiderült, egy 35 év körüli algériai férfi volt. A szerelő szerint a kocsival kapcsolatban minden igaz volt, amit az eladó mondott, a papírok is stimmeltek, egy kivételével. Pontosabban, nem lehetett tudni, hogy az is rendben van-e, ugyanis az arabul volt. Mondta, hogy az a típusú eredetvizsgálat nem kötelező, csak az eladásnál, eddig nem akarta eladni, akitől ő kapta, az Marokkóban vagy Tunéziában vette első tulajdonosként, és neki jó volt az arab nyelvű papír. Akkor még egyszerű volt a kocsik eladása-megvétele, a vevő problémája volt, ha esetleg lopott az autó. Mondta az ismerősöm, hogy enélkül nem veszi meg. A tulajdonos erre azt felelte, hogy teljesen jogos, menjenek el közjegyzőhöz, csináltat hiteles fordítást, természetesen ő fizeti.

 

És ekkor találkoztam vele, mert az ismerősöm egy kávéházba beszélte meg a randevút a férfival. Én még ott voltam, a kocsi tulajdonosa hamarabb jött, együtt készültek menni a közjegyzőhöz. Tíz mondatból kiderült számomra, miről van szó. Majd megszólalt az algériai férfi: itt a 800 frank, ennyi lesz a közjegyző. Átszámítva közel 150 euróról van szó, de ha az eltelt harminc évet nézzük, nyugodtan mondhatjuk, hogy ma ez 300 euró lenne. Vagyis sok pénz. Mondtam neki, hogy értem, hogy tud arabul, de miért nem kért egy Franciaországban is hivatalos francia papírt a kocsiról? Azt válaszolta: annál büszkébbek vagyunk. Hogy érti? Próbálunk minél kevesebb idegen (értsd francia) papírt magunknál tartani. Később még arról is beszélt, hogy nem véletlenül vásárolt Fordot, nem fogja a francia gazdaságot támogatni. De hát itt él, jól él, mi a baja? Azt mondta: a történelem és a hitetlenségük.

 

A történet nagyon egyszerű, talán leegyszerűsített is, hiszen tudjuk, egy példa nem példa. Tizenöt évvel később már a kereskedelmi televíziók műsoraiban is erről beszéltek. Megpróbálnak csak annyira franciák lenni, amennyire muszáj, mondták egyre-másra a riportalanyok.

 

Újabb tizenöt év, és ma már két társadalom él egymás mellett Franciaországban.

 

Ha kialakult a kettős társadalom, a börtönben lehetetlen az átnevelés, mi a megoldás a börtönbe került migránsokkal? Az LR képviselője egyértelmű választ adott: ki kell őket toloncolni. Száműzni kell őket.

 

Eltelt harminc év. Ma már egy parlamenti párt képviselője mer érdeklődni, hogy hány migráns, hány külföldi állampolgár van börtönben. Sőt, már azt is meri mondani, hogy a bűnöző migránsokat egyszerűen ki kell dobni az országból.

 

Persze ezt nem merik megtenni. Azt pedig még nem tudjuk, hogy mi lesz újabb harminc év múlva, ha minden így folytatódik. Pontosabban, azért sejtjük.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére