Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Frankfurt el-Alamein

Georg Spöttle

2021.05.19. 12:00

Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez”

– tartja a régi mondás. Bár most az lenne találóbb, hogy ha Németország nem megy a Közel-Keletre, akkor a Közel-Kelet megy Németországba. Jó két hete tart a háborús állapot Izrael és a radikális iszlamista szervezet, a Hamász (Harakat al-muqāwama al-islāmiyya, Iszlám Ellenállási Mozgalom) között. Utóbbi már több mint 3000 rakétát lőtt ki civil célpontokra, sőt még egy atomerőművet is megpróbált megtámadni, ami nagyon „bölcs ötlet”, hiszen az arab lakosságra nézve is súlyos következményekkel járna egy rakétatalálat, mivel a sugárszennyezés nem tesz különbséget zsidó, palesztin, keresztény és muszlim között. Per pillanat egyik fél sem akar egy gyors fegyverszünetet, mivel Benjamin Netanjahu katonai akcióival erősíti saját pozícióját, a Hamász pedig így akar támogatókat szerezni a Gázai-övezeten kívül is, pl. Ciszjordániában. Az Irán támogatta Hamász anyagilag is gyengíteni próbálja Izraelt, mivel amíg az általuk kilőtt Kasszám típusú rakéták 300–500 dollárba kerülnek, addig az izraeli Iron Dome (Vaskupola) Tamir névre hallgató elhárítórakétáinak darabja 50 000 dollár.

A Közel-Kelet problémái már nem maradnak ott a Jordán folyó partján, hanem a sok évtizedes migrációnak hála Európába is begyűrűztek.

Senki sem hitte volna, hogy 76 évvel a háború után német városok utcáin antiszemita szlogeneket skandálnak majd, kövekkel dobálják meg a zsinagógákat, és izraeli zászlókat égetnek. Pedig ez a döbbenetes valóság. Palesztinok, törökök, pakisztániak, szírek és más muszlim országok szülöttei tombolnak Berlintől Frankfurtig. Persze az Antifa és más baloldali szervezetek is beállnak a tüntetések mögé, és a palesztin zászló mellett egyre több sarló és kalapácsot láthatunk a tömegben. Ausztriában, szolidalitásból, a középületekre felhúzták az izraeli lobogót. Ez viszont Erdogán török elnöknél verte ki a biztosítékot, és simán átkozottnak nevezte Sebastian Kurz kancellárt. Ez azért durva, és a diplomáciában megengedhetetlen, csak sajnos megteheti, hiszen hatalmas a támogatottsága sok millió törökkel Nyugat-Európában. Gondoljunk csak bele, egyedül Németországban él nyolcmillió török, és akkor a közel kétmillió arabról ne is beszéljünk. Az elmúlt évtizedek liberális politikája megágyazott rendesen az antiszemitizmusnak és Izrael-ellenességnek. A Twittert és az Instagramot átnézve megdöbbentem, hogy a liberális világban rengetegen fogják a terroristák pártját, sőt őket állítják be áldozatként.

Izraeli terjeszkedésről és apartheid államról posztolnak amerikai művészek. Persze a német, francia és brit sajtó fősodra sem mer karakán módon állást foglalni Izrael mellett, hogy ne haragítsa magára a muzulmán tömegeket.

Még akkor is hallgattak, amikor Londonban élő radikális muszlimok arra buzdították egymást, hogy bosszúból erőszakolják meg a zsidó lányokat. Érdekes módon Brüsszel is hallgat, na meg a sok balliberális „civil szervezet” is, amelyek rendszeresen Magyarországot és kormányát gyanúsítják antiszemitizmussal. Arról sem szól a fáma, hogy a Hamász rendszeresen óvodák, iskolák vagy kórházak udvaráról lövi ki a rakétákat, számolva egy gyors izraeli válaszcsapással. Amennyiben ez megtörténik, a civil áldozatok képei azonnal felkerülnek a világhálóra. A terroristák még a gyermekek életét sem kímélik, hogy Izraelt állíthassák be agresszornak. Na ja, a kaliforniai libernyákoknak legalább lesz mit hashtagelniük, mivel a BLM és a transzneműek jogai lassan már uncsik.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére