Egészen döbbenetes interjút adott Lukáts Andor a pontosan 180 fokos Hír tévén felületet kapó Veiszer Alindának.
Lukáts mostanában szerényen, halkan, modorosan artikulálva, és félig lehunyt szemmel mesél a televíziók reggeli műsorában arról, milyen fantasztikus pályát tudhat maga mögött. Hiszen volt ő vezető színész/rendező, és színházigazgató is. Valamint kapott egy Kossuth-díjat is. 
Egészen pontosan 2006-ban. 
Erre a dátumra később még visszatérünk. 

No és mellesleg arról is mesélt — amennyiben az önfényezés nem veszi el a promocióra szánt kevéske de annál értékesebb (értsd: drágább) időt —, hogy színiakadémiát alapít Jordán Tamással. A szakma két nagy öregje egymást hájpolva haknizza végig a televíziókat.
A riporterek pedig ájultan hallgatják és csodálják a két Legendát. 
A legendák ezt szelíden tűrik. 
Néha leereszkedően és nem túl meggyőzően — az illendőség kedvéért — tiltakoznak picit, na de teljesen komolyan vehetetlen a legendává nemesítésük ellen tett hiábavaló látszatküzdelmük. 
Tudják. 
Hiszik. 
Õk legendák. 
Mamutok. 
A szakma megkérdőjelezhetetlen papjai. 
Csak most épp úgy adódott, hogy nincsen templomuk. 
Úgyhogy neki is álltak egy sajátért lobbizni. 

Voltak a "fasisztafidesznácikollaboráns" "Vajnatévében" is. Mi már meg sem lepődünk ezen. A hatalomtól mostanában a hatalom tévéjében lehet a leghatékonyabban rettegni. 
Vagy promózni az új akadémiát. 

Andor mester  ugyanis — most tessék figyelni — heti egy napon fogja saját leírhatatlan nagyszerűségének egy piciny, azonban a szakma elsajátításához még így is bőven elégséges  részét a jövendőbeli színészeknek adományozni. Majdnem ingyen. 
Vasárnaponként. 
Heti egy (!) napon!
Mi balettművészek 10 azaz tíz (!) éven keresztül, heti 6-7 (!) napon tanuljuk a szakmát. 

Zárójel:
Hadd ragadjam meg közben az alkalmat, hogy kifejezzem abbéli örömömet, hogy írásaimat egyre több balettrajongó, és táncesztéta olvassa. Legalábbis csak erre tudok következtetni abból a tényből, hogy minél nagyobb a cikkeim olvasottsága, annál több olyan kommentelő tűnik fel, aki szerint középszerű táncos voltam. (Na és persze homoszexuális!) Seregi Laci bátyánk fejéhez pedig személyesen Orbán Viktor tartott fegyvert, hogy Spartacust, Petruchiot, Tybaltot, Oriont és Oberont eltáncoljam.
Üdv nektek! Kellemes olvasást!
Zárójel bezárva.

A Színművészeti Egyetemen is heti 5-6 napot tanulnak a nebulók. Igaz, csak 4 éven keresztül. 
Na de a legendáknak heti egy nap is elég. 
Azért legendák. 
Az interjú egyébként nagyon nyögvenyelős.
Akad, lefagy. 
Valahogy nincs meg a kémia. 
Szóba kerül Kaposvár és a Katona. 
Alindánál ez a két műhely valamiért be van akadva. Mindenkinél el tud jutni ehhez a két helyszínhez mint életének fontos sarokkövéhez.  
Komolyan mondom, már várom, hogy lesz-e olyan riportalanya, aki nem volt statiszta, dramaturg, színész vagy szinházigazgató Kaposváron.
Mifelénk már fogadások köttetnek arra nézvést, hogy miként fogja Kaposvárt beleizzadni a beszélgetőtársa múltjába. 
Mondjuk, hogy gyermekkorában ott rugdalt kavicsokat. Vagy ott lett először szerelmes. Vagy rúgott be. Vagy csak hallott róla. 
Ha engem meghívna...
(Persze nem fog. Nem is mennék. Az ember egy kor után már nem szívesen simicskázza össze magát.)
...akkor is biztosan azzal indítaná a beszélgetést, hogy úgy hallotta, egyszer engem és kispesti barátaimat rendőrök kergettek ki a kaposvári stadionból. Ami igaz is.
Innen is üdvözlöm a kaposvári rendőrkapitányt!

Ja, és hogy láttam a Bajnokot, és a Karácsonyt Helmeréknélt a Katonában. Ez is igaz. Remek darabok. 
Szóval nem igazán értem, hogy — a promóción és Kaposváron kívül — hova akar eljutni Alinda.