Pokolra a szabadsággal?

A felsorolt esetek közül a tolerancia első szakítópróbájára 2004-ben került sor Európa liberális fellegvárában, Hollandiában, ahol a holland filmrendezőt, Theo van Goghot brutális kegyetlenséggel mészárolta le (lelőtte, elvágta a torkát és mellkason szúrta) a marokkói származású, ám holland állampolgárságú Mohamed Bouyeri, az ún. Hofstad terroristahálózat vezetője. A rendező mellkasába szúrt kés egy Ayaan Hirsi Ali elleni fenyegetést is tartalmazott, akit azonnal kimenekített az országból a holland titkosszolgálat, és azóta is rendőri védelem alatt él az Egyesült Államokban.

(Photo by ANP / ANP / AFP)

Meggyilkolása előtt Van Gogh a szomáliai születésű feminista íróval és expolitikussal, Hirsi Alival készített filmet a nők alárendelt szerepéről az iszlám világában. Tettéért Bouyeri életfogytiglani börtönbüntetést kapott, míg a Hofstad csoport kilenc tagját egytől tizenöt évig terjedő szabadságvesztésre ítélték. A bíróság ítélete szerint a Hofstad csoport célja a holland társadalom létező struktúráinak megsemmisítése és a holland társadalom terrorizálása volt.

Továbbá megállapították, hogy a hálózat a filmrendező meggyilkolása mellett több holland politikus elleni meghiúsult merényletért is felelős volt 2005-ben. Hollandia az első európai országok között tapasztalta meg a belföldi terrorizmus jelenségét, ami azóta is folyamatos belföldi fenyegetést jelent az integrációt elutasító muszlimok részéről.

A következő sokkra sem kellett sokat várni, 2005-ben Dániában kavart nagy port, hogy a Jyllands-Posten grafikusai Mohamed prófétáról karikatúrákat készítettek, aminek következtében nemcsak zavargások törtek ki a muszlim világban , de nagykövetségeket is felégettek, Londonban pedig a demonstrálók olyan táblákkal tüntettek, amelyeken olyan szövegek szerepeltek, hogy „Szabadság, pokolra veled” vagy „fejezzék le az iszlámot sértegetőket”.

Douglas Murray az Európa furcsa halála című könyvében idézi azt a Channel 4 megbízásából készült közvélemény-kutatást, amely rámutatott arra, hogy a brit muszlimok 78 százaléka szerint jogi eljárás alá kellene vonni a dán képregényeket készítőket, míg 68 százalék szerint mindenkit meg kellene büntetni, aki kritizálni meri az iszlámot. Mindemellett a brit muszlimok 19 százalék mondta azt, hogy „tiszteli” Oszama bin Ladent (az al-Kaida terrorszervezet azóta likvidált vezérét), 6 százalékuk pedig egyenesen úgy nyilatkozott, hogy nagyon „nagyon tiszteli”.

2010-ben Kurt Westeergard, a Jyllands-Posten-nek dolgozó egyik grafikus életét csak a házába épített pánikszoba mentette meg, miután egy, az Al-Shabaab által kiképzett iszlamista betört az otthonába, hogy lefejezze. Dániában egy másik terrortámadás is történt 2013-ban, amikor Lars Hedegaardot, az iszlámmal szemben kritikus újságírót és történészt a saját lakása előtt próbálta fejbelőni egy „külföldi származású” férfi, ám a 70 éves történész a fülét súroló első lövés után lebirkózta támadóját, aki elmenekült.

2015-ben a Charlie Hebdo szatirikus francia hetilap elleni támadás ismét megrázta a nyugati világ szólásszabadságába és nyitottságába vetett hitét, miután két iszlamista berontott a szerkesztőség épületébe, ahol Mohamed próféta megsértéséért bosszút kiáltva tizenkét embert – köztük két rendőrt – gyilkoltak meg, és tizenegy másik személyt megsebesítettek. Az elkövetők algériai származású, de már francia állampolgárok voltak (név szerint Saïd Kouachi és Chérif Kouachi), akik Párizs egyik párhuzamos társadalmában nevelkedtek és radikalizálódtak.

(Photo by JORDI MIR / Courtesy of / AFP)

Az integrációnak komoly deficitjéről beszélhetünk ezen esetben, amit tovább súlyosbít, hogy a francia hatóságok „terrorista akció elkövetésére hajlamos személyek” megfigyelési listáján szerepelt a testvérpár. A potenciális terroristák elleni bénultságot jól példázza egyébként, – amire a GLOBSEC agytröszt egy 2019-es tanulmányában világított rá – hogy a Franciaországban 2012 óta 22 sikeres terrorakciót elkövető dzsihádisták 97 százaléka (!) ismert volt a hatóságok számára, mégsem sikerült megakadályozni az emberéletekbe kerülő merényleteket.

A Charlie Hebdo elleni terrortámadás után a BBC Radio 4 felmérést készített a brit muszlimok körében, amiből kiderült, hogy 27 százalékuk „bizonyos mértékig szimpatizál” a támadókkal, 24 százalékuk szerint igazolható az erőszak alkalmazása azokkal szemben, akik Mohamed prófétát karikatúra formájában ábrázolják, míg 45 százalék szerint a Nyugat elleni erőszakosságra buzdító imámok gyűlöletkeltése is igazolható.

Soha meg nem szűnő veszély

Az elmúlt tizenöt év során szintén mindennapos fenyegetésekkel néz szembe a holland Geert Wilders, a jobboldali Szabadságpárt vezetője, aminek következtében saját otthonában különleges biztonsági intézkedések vannak érvényben, sőt napi 24 órában testőrség is vigyáz rá. Utoljára 2019-ben ítélt tízéves börtönbüntetésre a holland bíróság egy 27 éves, Junaid I. néven azonosított pakisztáni migránst, aki terrortámadást tervezett Wilders ellen, aki egy Mohamed prófétáról szóló – egyébként nem túl ízléses – karikatúra-versenyt hirdetett meg.

(Photo by ANP MAG / ANP via AFP)

2020-ban szintén Franciaországban Samuel Paty, középiskolai történelem–földrajz szakos tanár esett áldozatul annak, hogy hitt a szólásszabadság jogában, és diákjainak megmutatta a Charlie Hebdo által készített Mohamed-karikatúrákat. Egy 18 éves csecsen származású menekült, Abdoullakh Anzorov „Allah Akbar” kiáltással meggyilkolta és lefejezte az iskolából kilépő tanárt.

Természetesen jogos kérdéseket vet fel, hogy meddig terjedhet a szólásszabadság határa, egyes érvelések szerint a vallásgyalázás már nem fér bele ebbe. Ennek megítélése azonban abszolút szubjektív jelleget ölt, miután egyes iszlám tradíciók szerint például Mohamednek nemhogy karikaturisztikus, de a puszta ábrázolása is istenkáromlás, amire válaszként erőszak alkalmazható.

Azonban fontos kiemelni, hogy például az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága is figyelemmel kíséri a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának végrehajtását, és a testület azon a véleményen van, hogy az istenkáromló-ellenes törvények összeegyeztethetetlenek az emberi jogi normákkal. Más kérdés, hogy mennyire ízléses egy adott vallás prófétájáról karikatúrát készíteni – az én személyes véleményem szerint egyáltalán nem az –, ám ettől még az ábrázolás jogát senkitől nem lehetne elvitatni, mivel elviekben szabad társadalomban élünk.

Az erőszak minden esetben elfogadhatatlan válasz, semmilyen inzultus nem igazolhatja azt, hogy embereket öljenek meg „tisztességtelen ábrázolás” miatt. Aki a nyugati világban szeretne élni, annak kell alkalmazkodnia a helyi szokásokhoz és elfogadnia, hogy itt nem jár halálbüntetés a blaszfémiáért, és nem a nyugatiaknak kell egy erőszakos kisebbség miatt megváltozniuk.