A centrumkórház felépülése számos előnnyel járna:

• 1,2 millió ember ellátására tervezték;
• az Egészséges Budapest Program keretében épülne fel, ami tíz év alatt hétszázmilliárd forintos forrásból gazdálkodik;
• a kórház előirányozná azt, hogy nemcsak külföldről térnének vissza az emberek, hanem a magánszolgáltatóktól is;
• 1200 ágyas „egészségpláza”.

A nyomósnak tűnő érvek ellenére a fővárosi balliberálisok ellenérvei az alábbiak szerint foglalhatóak össze:

• A szuperkórház nem csak a budapestieket látná el. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fővárosi önkormányzatnak nem egyedül kell majd döntenie a kérdésben, még akkor sem, ha az intézmény Budapesten épül fel.
• „Addig nem lesz szuperkórház, míg nincs minden kerületben CT.” Azaz 23 db CT, jóllehet a valóságban 28 CT-vel rendelkezik a főváros.
• A főpolgármester és az újbudai kerületvezető a tervezett építési helyszínt és annak megközelíthetőségét kritizálta.

Karácsonyék végig az egészségügy megújításával kampányoltak az önkormányzati választások során, ennek ellenére a Gyurcsány-Bajnai-Demszky-korszak arcai kerültek október 13-a után többek között ezen a területen is kulcspozíciókba. Mindezek alapján a szóban forgó időszak egészségügyi intézkedéseit érdemes röviden áttekinteni.

2002-ben a szocialisták kijelentették, hogy „rendbe tesszük az egészségügyet”. Az egészségügyi dolgozóknak 50%-os béremelést, az ápolóknak hűségjutalmat, a betegeknek pedig térítésmentes szív- és keringési rendszerre, valamint csontritkulásra vonatkozó gyógyszereket ígérgettek. A háziorvosi praxisok hálózatának bővítése, az eladósodott kórházak konszolidálása és egy kórházprivatizációs törvény is a tervek között szerepelt a be nem váltott ígéretek között.

Ehhez képest a szívre és a keringési rendszerre ható, valamint a csontritkulás elleni készítmények kapcsán rövid ideig három gyógyszerfajta kapott teljes tb-támogatást, később azonban a gyógyszerpiac 2007-es reformját követően már egyetlen gyógyszerkészítmény sem volt költségmentes.

• A beharangozott kórháztörvény soha nem lépett életbe, mivel a szocialisták minisztere, Csehák Judit egy alapjaiban megreformált javaslattal állt a parlament elé.
• Az ápolók hűségjutalmának kiosztására sem került sor.
• Kökény Mihály: ő követte Csehákot a tárca élén. Vezetése alatt az Alkotmánybíróság megsemmisítette a gyógyszerárak 15%-os csökkentéséről szóló normát.
• Rácz Jenő: megbukott a háromszintű biztosítási rendszer kialakításának hozzá köthető miniszteri javaslata, amelynek egyik eleme az lett volna, hogy a nem biztosítottaknak utólag meg kellett volna téríteniük a sürgősségi ellátás költségét.

Kudarc hátán kudarc, és még Horváth Ágnes tragikomikus széfprogramját vagy a vizitdíjat, illetve a kórházi napidíjat nem is említettük. Végül a kegyelemdöfést a Gyurcsány-Bajnai-kormányok alatt kapta az egészségügy. Az említett politikai rezsimek az összeomlás szélére sodorták a betegellátást, eladósították a kórházakat, megközelítőleg 600 milliárd forintot vontak ki a rendszerből.

Arra pedig, hogy a balliberális térfélen a csődöt mondott egészségpolitikai irányvonal tovább él, egyfajta garanciát jelenthet, hogy Karácsony Gergely tanácsadója Komáromi Zoltán, az időközben bedőlt Együtt nevű párt korábbi politikusa, aki később a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalícióba ejtőernyőzött. A főpolgármester által még miniszterelnök-jelöltként „a nemzet háziorvosaként” bemutatott politikus így ahhoz a politikai körhöz csatlakozott, akik felelősek azért, hogy 2010-ben 120 milliárdosra dagadt a kórházak adósságállománya.

Veritas premitur, non opprimitur.