Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A klímahisztéria globális szektája

Megadja Gábor

2019.06.24. 10:58

A klímahisztéria szektájának ügye nem a környezetvédelemről szól. Ez egy politikai mozgalom, aminek éppúgy megvannak a todományos alapjai, mint a történelmi és dialektikus materializmusnak vagy a felvilágosodás észkultuszának.

Zöldi László kolléga már rámutatott arra itt, a 888-on, hogy kissé kilóg a zöldborsók balos lólába.

Vegyük először is a dolog politikai kontextusát.

Mi is történt az elmúlt néhány évben? A baloldal elveszítette a bevándorlásról szóló vitát. Pedig minden erejükkel, pénzükkel, kapcsolatukkal igyekeztek előmozdítani a Willkommenskultur üzenetét, azt, hogy az egész világ mindenki hazája, és szívtelen, önző senkiházi az, aki nem adna állami támogatást az embercsempészeknek. Sajnos a keretezésért folyó küzdelemben a legnagyobb ellenségük a valóság volt, és noha egész hatékonyak szoktak lenni a valósággal szembeni harcban, ezen most rajtavesztettek.

Kellett tehát egy új ügy, amire ráülhettek, mint nem bináris hallgató a menstruációs kanapéra. Ez lett a klímakatasztrófa ügye. Nem véletlenül a katasztrófa kifejezést szereti használni a hálózat leginkább, minden bizonnyal eltanulták a sokat átkozott reakciós propagandamédiától a kattintásvonzó kontextusteremtést.

A baloldal által generált morális pánikok története gyakorlatilag áttekinthetetlen, de csak a klímával összefüggően az elmúlt egy évszázad során volt már szó globális lehűlésről és új jégkorszakról, a savas esők okozta közelgő végről, globális felmelegedésről, azaz Al Gore azon jóslatáról, hogy legkésőbb 2000-re belezuhanunk a Napba (ez pontosan úgy teljesült, mint Orbán 2011-es bukása). Ezen a folyton-folyvást változó üzeneten hangoltak egy kicsit most azzal, hogy – biztos, ami biztos – akár melegszik, akár hűl, a klíma változik. Csakhogy a klímaváltozás kifejezés kevéssé alkalmas arra, hogy a globális emancipáció ügyét forradalmi vérrel töltse meg, úgyhogy nyakunkon a katasztrófa, meneküljön ki merre lát, és leginkább zárjuk be a komplett autóipart.

Jobb, ha elfelejtjük azt, hogy itt feltétlenül csak tudósok felismeréseiről van szó – bár a legitimáció miatt a brittudósok mellett érdemes több milliárd tudósra hivatkozni, mert a vég közeledtét kizárólag a tudomány tudja igazolni. A klímakatasztrófa ügyét újságírók, politikusok, bürokraták és politikai aktivisták tolják ész nélkül. És persze azt tudjuk, hogy a haladók a racionalitásukra büszkék, de talán legkevésbé az játszik szerepet a Mozgalomban.

Climate Change: What Do Scientists Say?

Climate change is an urgent topic of discussion among politicians, journalists and celebrities...but what do scientists say about climate change? Does the data validate those who say humans are causing the earth to catastrophically warm? Richard Lindzen, an MIT atmospheric physicist and one of the world's leading climatologists, summarizes the science behind climate change.

A Mozgalom, mint annyiszor már a baloldal történetében, valláspótlékként működik. A racionalitásukra oly büszke haladók feltalálták a meleg vizet a klímakatasztrófa új haladó maja jóslatában. Van itt minden, apokalipszis, tanítás a végidőkről, megváltástan, sőt még prófétát is kreáltak a profi politikai marketingesek Greta Thunberggel. A gyülekezet kollektív áldozást végez a földgömbös transzparenseivel, valamint prédikációiban figyelmezteti az eltévelyedett nyájat, hogy közel a vég, bánja meg bűneit, fogadja el Gaia Földanyát, valamint leányát, Greta Thunberget, aki az Út, az Igazság és az Élet, aki megmenti az emberiséget, ha az megtér és teljesen bezöldül. Néhány évvel ezelőtt még a hollywoodi liberálisok örök gúnyának tárgyai voltak az utcákon a közeli véget és Isten büntetését kilátásba helyező táblákkal hadonászó világvégét hirdető fundamentalista futóbolondok, ám ugyanez a mutatvány glóbuszt ábrázoló transzparensekkel teljesen rendben van.

Az igazhívők biciklivel járnak, Woodstockot csinálnának a Ligetből, korholják a pogányokat, akik autóval járnak és szívószállal isszák a bálnát meg a delfint. Persze ők maguk fapadossal röppennek Rómába a G20 elleni tüntetésre, majd onnan megint olcsóbb járattal Barcelonába, ahol még elcsípik a Pride utolsó hetét. A kipufogógáz a dolgozó nép ellensége, a repülőgépek üzemanyaga és a félévente eldobott aksik nem.

Persze sok újdonság ebben sincs. A korszellemmel haladó szovjetek is áttértek a kapitalizmus kritikájának méregzöld csomagolására, amikor már a Központi Bizottság ülésein is sanda mosolyok övezték az osztályharcos megfejtéseket. A Nyugaton tevékenykedő zöldek a világ leghaladóbb birodalma szponzori tevékenységének köszönhetően átkokat szórtak a bűnös Nyugatra, amiért a tőkés társadalmak tönkreteszik a földtányért. Eközben persze biztosan ennek a bűnös Nyugatnak a számlájára írhattuk a galvániszapot meg az Aral-tó kiszáradását is.

Ma meglepő módon ismét a Nyugatnak kéne vezekelnie a világ összes környezetszennyezéséért, Európa építse le az iparát, tegye tönkre a gazdaságát, mert nyilvánvalóan nem Ázsia szemeteli tele a világot. Orbán és bűntársai is megerőszakolják a tányért, mert nem kívánják önszántukból tönkretenni a gazdaságukat a legújabb balnyik agymenés miatt. Végtelen bölcsességükben a germánok – azért emlegetjük őket ilyen sokszor, mert valóban végtelen a bölcsességük – leépítették az atomenergiát, hogy aztán a zöldebb jövő érdekében szénnel pöfékeljék feketére a kupolát.

És ha már germánok, azaz zárójel.

Itt van ez a besült EU-s klímacél is. Ugye, ott sem az a fontos, mennyi erdője van egy országnak, ami elnyeli a CO2-t, mint Gyurcsány a baloldalt, hanem megy a „csökkentsük a felére“ szöveg – de mit? A miénknél nagyjából háromszor nagyobb a germán szennyezés, szóval ráérünk még ezen gondolkodni. Arról van szó, hogy a hasznos idióták parancsba kapták, hogy ha ők elba888ák az életüket, tegyük mi is ezt a sajátunkkal. Gondolták, az állandó moralizálással sikeresen megzsarolnak minket, csak sajnos nem sikerült, ezért megy most a visítás szünet nélkül. Ha pedig felére akarjuk csökkenteni a kibocsátást, akkor megújulóra van szükség – hopp, csak nem épp a germánoknál akad lehetőség ilyesmire? Persze nem mindig jó, hogy hol működik, hol nem, de germán logikával gondolhatják azt is, hogy nem feltétlenül baj, ha nem világítunk hetekig, hiszen a földtányér ama rideg és embertelen szegletében (gyk. Germániában) úgyis elő szokott fordulni, miért ne szívjanak mások is? Szóval vásároljunk dinamóval működő energiatakarékos izzókat a germánoktól, mert attól ők egálba jönnek. A hülyének is megéri.

A klímahisztéria szektájának ügye nem a környezetvédelemről szól. Ez egy politikai mozgalom, aminek éppúgy megvannak a todományos alapjai, mint a történelmi és dialektikus materializmusnak vagy a felvilágosodás észkultuszának.

A környezetet védenünk kell, de magunkat is a fundamentalista Mozgalom hivatásos hülyéitől.

A 888.hu véleményrovatának szerzői: Bertha László, Fodor-Horváth Zsófia, Fűrész Gábor, GFG, Gábor László, H.I., Ifj. Lomnici Zoltán, Megadja Gábor, Pozsonyi Ádám, Szentesi Zöldi László, Vincze Viktor Attila.

 

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Idén is tart még az elmúlt 150 év legmelegebb öt éve

Idén is tart még az elmúlt 150 év legmelegebb öt éve

A Meteorológiai Világszervezet (WMO) előzetes adatai szerint a 2015 és 2019 közötti időszak a legmelegebb egymást követő öt év volt az időjárási feljegyzések 150 évvel ezelőtti kezdete óta, az átlaghőmérséklet ebben az időszakban világszerte 1,1 Celsius-fokkal volt magasabb, mint az 1850-1900 közötti időszakban.

A hajrában fordított Zalaegerszegen a címvédő Fradi

A hajrában fordított Zalaegerszegen a címvédő Fradi

A címvédő Ferencváros a hajrában két gólt szerezve 2-1-re nyert az újonc Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójából elhalasztott és vasárnap pótolt mérkőzésen.

Köves Slomó: Magyarországon ma a zsidó közösség biztonságban és nyugodalomban élhet

Magyarországon ma a zsidó közösség biztonságban és nyugodalomban élhet, büszkék vagyunk a múltunkra, hagyományainkra, és úgy gondoljuk, hogy Magyarországon és Budapesten nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van a zsidó közösségnek – mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija vasárnap Budapesten, a közösség két új Duna menti zsinagógájának és két új tóratekercsének avatási ünnepségén.

Drogosokat és zsebeseket fogtak a bulinegyedben a rendőrök

Komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak Budapesten, az V., VI. és VII. kerületi szórakozóhelyeken, illetve a környékükön – közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.

Visszatértek a Kennedy-k, és egyből Trumpot támadják

Visszatértek a Kennedy-k, és egyből Trumpot támadják

Jelöltként indul a jövő évi szövetségi szenátusi választásokon Joe Kennedy III., a Kennedy politikus dinasztia tagja.

Elhunyt Sára Sándor, a nemzet művésze

Elhunyt Sára Sándor, a nemzet művésze

Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére