Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Magyarország is harcol a klímaváltozás ellen, itt vannak az eredmények

Tóth Dalma

2019.05.28. 16:55

Magyarország jelentős eredményeket ért el a klímaváltozás elleni küzdelemben – mondta Áder János köztársasági elnök kedden Bécsben, az R20 Austrian World Summit elnevezésű klímakonferencián, amelyen 30 országból 150 előadó vesz részt.

A Hofburgban rendezett tanácskozáson megszólalók a valódi tettek fontosságát hangsúlyozták.

Gyors cselekvésre van szükség

– emelte ki többek között az R20 klímavédelmi szervezet vezetője, Arnold Schwarzenegger korábbi kaliforniai kormányzó.

Áder János arról beszélt, hogy Magyarország jelentős eredményeket ért el a klímaváltozás elleni küzdelemben.

Az államfő a sikerek között említette, hogy hazánk azon 21 ország közé tartozik a világban, ahol 1990 óta úgy nőtt a bruttó hazai termék (GDP) 50 százalékkal, hogy közben a szén-dioxid-kibocsátás 32 százalékkal, az energiafelhasználás 15 százalékkal, az üvegházhatású gázok kibocsátása pedig 35 százalékkal csökkent. Ma Magyarországon az egy főre eső szén-dioxid-kibocsátás 40 százalékkal alacsonyabb, mint a klíma- és a környezetvédelem élharcosának tekintett Németországban.

Az érdemek között említette az államfő azt is, hogy Budapest és 23 magyar város is csatlakozott az Under 2 elnevezésű mozgalomhoz, amelyet Kalifornia kormányzója, Jerry Brown indított el; ők azt vállalták, hogy 1990-hez képest 2050-re legalább 80 százalékkal csökkentik szén-dioxid-kibocsátásukat.

A jövőről szólva Áder János felhívta a figyelmet arra, hogy

ha 2030-ig megvalósítjuk azokat a beruházásokat, amelyekről korábban már döntöttünk, akkor 11 év múlva a magyarországi áramtermelés legalább 90 százaléka szén-dioxid-mentes lesz.

Az államfő a távlati terveket is ismertette; eszerint 2050-re Magyarország üveghatású gázkibocsátása csak annyi lesz, mint amennyit a magyarországi vegetáció fel tud venni, illetve semlegesíteni tud – ha Magyarország az eddigi lendülettel folytatja a klímaváltozás elleni küzdelmet.

Emlékeztetett arra is: Magyarország a trianoni békeszerződéssel elveszítette erdeinek 84 százalékát; az elmúlt évszázad folyamatos erdőtelepítéseinek következtében azonban ma a magyarországi erdőterület nagysága kétszer akkora, mint száz évvel ezelőtt volt. A cél pedig az, hogy a következő években további erdőtelepítéseket hajtsunk végre, és 2050-ig még 30 százalékkal növeljük erdőterületeink nagyságát.

Áder János végezetül Gábor Dénes magyar származású Nobel-díjas tudós szavait ajánlotta a résztvevők figyelmébe:

Eddig az ember magával a természettel küzdött; mostantól a saját természetével kell megküzdenie.

Az R20 bécsi találkozóján felszólalt António Guterres, az ENSZ-főtitkára is. Világossá tette, hogy nincs vesztegetni való idő, éppen ezért azt várja a politikusoktól, hogy szeptemberben a New Yorkban megrendezendő klímakonferenciára hangzatos beszédek helyett konkrét tervekkel érkezzenek majd. Alexander Van der Bellen osztrák államfő szerint eddig túl keveset tettünk az éghajlatváltozás megakadályozására, az idő pedig sürget, hiszen már a változás következményeivel is számolnunk kell. Greta Thunberg svéd aktivista pedig azt szorgalmazta, hogy a politikusok világosítsák fel az embereket a klímaváltozás következményeiről.

Az R20 célja ösztönözni és bemutatni az olyan regionális, alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek gyakorlati megoldásokat mutatnak fel a környezetvédelmi problémákra.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére