Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Jelentõsen javult a nyugdíjak értéke

Bertha László

2017.08.31. 23:59

Nagymértékben javult a nyugdíjasok helyzete 2010 óta, ám természetesen vannak még teendõk. A szocialisták kormányzása alatt a magyar emberek korábbi jövedelmük 54 százalékát kapták meg nyugdíjként, jelenleg 67 százalékát. 2018-ban pedig, ha minden jól megy, jöhet a nyugdíjprémium.

A szocialista kormányzás idején, 2007 és 2010 között a 13. havi nyugdíj megszüntetésének és a romló gazdasági mutatóknak köszönhetően a nyugdíjak reálértéke 8,5 százalékkal csökkent. Ezért a Fidesz–KDNP 2010-es kormányra kerülésekor a cél a nyugdíjak reálértékének megőrzése, illetve a lehetőségekhez mérten annak növelése volt. A kormányzati intézkedések eredményeként 2010 és 2017 között sikerült a nyugdíjak reálértékének 9,5 százalékos növekedését elérni. A nyugdíjasok szempontjából is fontos eredmény, hogy csökkent az alapvető élelmiszerek áfája. 2016-ban a sertéshús általános forgalmi adója mérséklődött, 2017-ben pedig 5 százalék lett a tej, a tojás, és a baromfihús áfája. 2018 januárjától a hal áfája is 5 százalékra csökken.

Az átlagnyugdíj jelenleg 122 ezer forint, szemben a 2010 eleji 83 400 forinttal. Míg a szocialisták kormányzása alatt a magyar embereknek korábbi jövedelmük 54 százalékából kellett gazdálkodniuk nyugdíjazásuk után, jelenleg annak 67 százalékát kapják meg. A kormány a nyugdíjak emelésén felül 2016-ban 10 ezer forintos Erzsébet-utalvánnyal is támogatta a nyugdíjasokat.

Varga Mihály még májusban közölte: a kormány megvédi a nyugdíjak vásárlóerejét, így az ellátások a 2018-ra tervezett infláció mértékével megegyezően, 3 százalékkal emelkednek majd, 2018-ban pedig, az államháztartás egyenlegcéljának teljesülése esetén, nyugdíjprémium kifizetésére is sor kerülhet.

Viszkok Jánosné (81)

– Érződik, hogy az elmúlt időszakban emelkedett a nyugdíjunk. Az előző kormány ideje alatt körülbelül 10 százalékkal csökkent az a pénz, ami járt volna nekem, hiszen az egész életem ledolgoztam. Igaz, az már nagyon régen volt. Igyekszünk beosztani a pénzt, adósságot nem csinálunk, és addig nyújtózunk, amíg a takaró ér.

B. Istvánné (65)

– Én úgy veszem észre, hogy azok nem elégedettek a nyugdíjukkal, akik az előző rendszerben valamilyen pozícióban voltak, és most már nem esik le nekik annyi. Én nem sírom vissza azokat az időket. Nővér voltam, Bajnaiék pedig elvették a 13. havi nyugdíjunkat. Jelenleg viszont megélek abból a pénzből, amit kapok havonta.

Párdányi Jenő (91)

– A nyugdíjunk a feleségemmel képes lépést tartani az inflációval, és az is jó, hogy az elmúlt hét évben emelkedett valamelyest a pénz. A tavalyi Erzsébet-utalvány is jól jött. Emlékszem, hogy az előző kormány adta a 13. havi nyugdíjat, de aztán valamiért elvették.


Hatalmas eredmény a Nők 40 program

2011-ben vezették be a Nők 40 programot, amivel a kormány a nők háztartásban és munkahelyen végzett kettős erőfeszítését ismeri el. A 40 év szolgálati időt szerzett nők azóta életkoruktól függetlenül teljes nyugdíjra jogosultak. A programban eddig 200 ezer nő vett részt.

Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Egy tucat migránst fogtak Szegeden

Egy tucat migránst fogtak Szegeden

Sűrű két nap áll a magyar rendőrök mögött.

Márki-Zay könyve még az ellenzékiek szerint is gyenge, ráadásul ő maga is egyre kevésbé vállalja fel

Márki-Zay könyve még az ellenzékiek szerint is gyenge, ráadásul ő maga is egyre kevésbé vállalja fel

Az utóbbi időszak botrányai miatt egyre kínosabbá vált a vásárhelyi polgármester számára a Szeretemország. Ezt jelzi, hogy ő maga és hívei is immár Kálmán Olga-könyvként emlegetik a páros beszélgetőkötetet, a tartalom kapcsán pedig Márki-Zay elkezdett Kálmán Olgára mutogatni – olvasható a promenad.hu elemzésében.

Ursula von der Leyen az Európai Bizottság új elnöke

Megválasztották Ursula von der Leyen német kereszténydemokrata politikust az Európai Bizottság következő elnökének az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén kedden.

Indul a Publik Ligája a 888-on

Indul a Publik Ligája a 888-on

A 888 bemutatja nektek a jobboldali véleményvezérek bajnokságát.

„Ne rúgjanak ki több embert azért, mert a Bibliából idéz” – hirdeti óriásplakát egy lengyelországi IKEA előtt

„Ne rúgjanak ki több embert azért, mert a Bibliából idéz” – hirdeti óriásplakát egy lengyelországi IKEA előtt

A buzipropagandát kimaxoló multi nem is olyan régen azért bocsátotta el lengyelországi leányvállalatának egyik dolgozóját, mert az a Szentírás homoszexualitással kapcsolatos passzusait idézte. A normalitáspárti lengyelek azonban felvették a kesztyűt.

Saját pártja fúrta meg Szanyi kapitányt

Saját pártja fúrta meg Szanyi kapitányt

Visszahívta MSZP-alelnöki tisztségéből a párt országos etikai és egyeztető bizottsága Szanyi Tibort – közölte a szocialista párt kedden az MTI-vel.

Tudtad-e, hogy: A szexfüggők élete nem móka és kacagás

Tudtad-e, hogy: A szexfüggők élete nem móka és kacagás

Ráadásul gyógyulni sem lehet belőle. Mindent a függőségekről II. rész.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére