Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Bangóné versenyre kelt a torkos borzzal

HKJ

2020.08.13. 17:59

Kedves Bangóné! Azt mondja a népnyelv, ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtökön, a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatón kifejtette, a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság miatt a családok a korábbiaknál is nehezebb helyzetben vannak az iskolakezdés előtt.

„Brutálisan nőtt” a munkanélküliség, „elszálltak az élelmiszerárak”, emellett az iskolaszerek is 10-20 százalékkal drágultak – sorolta Bangóné Borbély Ildikó, hozzátéve, a Fidesz mindezt „közömbös tétlenséggel” figyeli, és emiatt egyre több család kénytelen hitelt felvenni a gyerekek beiratkozásának finanszírozásához.

Azt mondta: az iskolakezdés alapfelszereléseinek beszerzése gyermekeként 35-40 ezer forintba kerül, miközben a kormány úgy megadóztatta az iskolakezdési cafeteria-juttatásokat, hogy a munkaadóknak már nem éri meg azt biztosítani.

A kabinet ezzel átlagosan 20-30 ezer forintot vett ki a családok zsebéből – tette hozzá.

Bangóné Borbély Ildikó közölte, követelik, hogy a kormány adja vissza az iskolakezdést támogató cafeteriát, a plusz egyhavi családi pótlék mellett pedig növelje ennek a támogatási formának az összegét.

Ezzel szemben a valóság a Fidesz közleményéből derül ki. Ha a baloldalon múlna, akkor se ingyenes tankönyv, se családi adókedvezmény, se családtámogatások nem lennének.

Ha a baloldalt valóban egy percig is érdekelné a gyermekes családok megélhetése, akkor támogatták volna az eddigi családvédelmi és gazdaságvédelmi intézkedéseket, a családi adókedvezmény bevezetését és bővítését, a kisgyermekes családokat segítő támogatásokat, a devizahitelek eltörlését, az otthonteremtési támogatások bevezetését és az ingyenes tankönyvprogram bevezetését. A baloldal azonban tizedik éve minden családtámogatást elutasít és támad, ha rajtuk múlna, akkor ma se ingyenes tankönyv, se családi adókedvezmény, se családvédelmi intézkedések nem lennének.

A baloldal kormányzása alatt is sorozatos megszorításokkal sújtotta a gyermekeseket, elvette tőlük a családi adókedvezményt, devizahitelekbe, eladósodásba taszították őket, duplájára emelték a munkanélküliséget, és hagyták, hogy a piaci szereplők a családok kárára a tankönyvek árán is nyerészkedjenek. A Fidesz-KDNP kormányzása óta egyre bővülnek a családtámogatások, a járvány okozta válság ellenére is növelik a gyermekesek támogatását, megvédik a magyar emberek munkahelyét és a szeptemberben induló tanévben már minden általános és középiskolai tanuló ingyen kapja a tankönyvet.

Látható tehát, hogy Bangóné ádáz versenyre kelt a torkos borzzal. Sőt! Meg is verte őt alaposan.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Orbán Viktor nyolc képet töltött fel Facebookjára

„Hajrá, Sárospatak” album a címe. Tekintsék meg a felvételeket.

Ennél jobb hír nem is érkezhetett volna

Ennél jobb hír nem is érkezhetett volna

A Moody's felminősítette hazánkat, különös, de a németek már tudhatják a vasárnapi választási eredményt, 80 éve született a „Császár”, a fiát kérdeztük róla.

Orbán Viktor bejegyzése Sárospatakról

Tanévnyitó a Tokaj-Hegyalja Egyetemen – írta Facebook-oldalára.

Ellenzéki komintern, második felvonás – csúcsböszmeségek

Ellenzéki komintern, második felvonás – csúcsböszmeségek

Az alábbi írásban csokorba kívánom szedni a második, az RTL Klub független-objektív munkatársának moderálásával megvalósuló, előválasztási „vita” legfontosabb szólások és legnagyobb böszmeségeit – amilyeneket még „ország-világ nem látott”. A vállalkozás nem kicsi, hiszen a jelenlévők személye önmagbán garancia a színvonalas és korántsem demagóg párbeszédre.

Ferenc pápa ismét hangsúlyozta kedvező magyarországi élményeit

Ferenc pápa ismét hangsúlyozta kedvező magyarországi élményeit

Ferenc pápa a magyarországi egyház és Európa előtt álló feladatokról beszélt Erdő Péter bíborossal, akit magánkihallgatáson fogadott a Vatikánban majdnem két héttel az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén tett budapesti látogatása után.

Orbán is aláírta... – Videó

Orbán Viktor: „Ne hagyjuk, hogy visszatérjen a Gyurcsány-korszak! Írja alá Ön is!” Új Facebook-videóval jelentkezett Orbán Viktor.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére