Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Üzentek Simicskának Elios-ügyben: "A Közgépen be fogjuk hajtani, abban biztos lehet"

Nagy Gábor

2018.02.12. 19:28

Ha vissza kell fizetnie az államnak a közvilágítások korszerûsítésére elköltött pénzt, akkor Lázár János szerint azt be fogják vasalni Simicska Lajos cégén, a Közgépen.

Hétfő reggelre sajtótájékoztatót hívott össze Hódmezővásárhelyen Lázár János. Az esemény mögött az ellenzéki sajtóban lyukra futott buktatási kísérlet, az úgynevezett Elios-ügy állt.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a sajtótájékoztatón elmondta: az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) a hódmezővásárhelyi köztérvilágítás rekonstrukcióját is vizsgálta, illetve az EU-s hivatal az ügyben egy 8 pontos technikai észrevételt küldött.

Lázár kijelentette: amennyiben az OLAF hozzájárul, akkor a város jegyzője nyilvánosságra hozza az OLAF-vizsgálat dokumentumait. Hozzátette: Az európai hatóság javaslatára a magyar hatóság is vizsgálatot indított – bűncselekmény gyanújával. Azonban csak ennek, illetve az Európai Bizottság vizsgálata után derül ki, hogy vissza kell-e fizetni a közvilágítási projektek uniós támogatásának összegét vagy sem.

Ha igen, akkor az összeget be fogják hajtani Simicska Lajos cégén, a Közgépen"

– mondta a miniszter.

 

Mint ismert, az ellenzéki sajtó azzal próbál hadonászni, hogy úgy állítja be az Elios-ügyet, mintha annak bármiféle köze lenne Tiborcz Istvánhoz.

Ahogy arról már korábban írtunk, az OLAF-jelentés vizsgált időszakában a cég tulajdonosa nem Tiborcz István, hanem Simicska Lajos Közgépje volt.

 

Sőt az ellenzéki sajtó állításával ellentétben Tiborcz István sohasem volt a cég ügyvezetője, csupán igazgatósági tag. Emiatt Tiborcz aláírása egyetlen szerződésen sem szerepel, helyette Erdei Bálint, a cég igazgatósági elnökének neve szerepel.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére