Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Tények a Klubrádió frekvenciaügyével kapcsolatban

888.hu

2021.02.11. 16:45

A Klubrádiónak valójában az uniós és magyar jogszabályokat alkalmazó bírósággal, valamint két másik piaci szereplővel van vitája, nem „a politikával” – írja az Alapjogokért Központ csütörtöki Facebook-bejegyzésében.

A magyar sajtószabadságért 2010 óta folyamatosan aggódóknak persze újabb alkalmat teremt a Klubrádió „ügye” arra, hogy diktatúrát kiáltsanak, ám ahogy az már lenni szokott, a tények most sem őket igazolják. A helyzet ugyanis az, hogy a „folyamatos elnyomással” küzdő rádió 2011 óta a magyar piacon teljesen egyedülálló módon ingyen (és pályázat nélkül) használta frekvenciáját. A mostani „botrány” lényege, hogy a Klubrádió a saját maga által sem vitatott sorozatos jogsértések miatt nem sugározhat tovább automatikusan a frekvencián, hanem nyílt, többszereplős pályázaton döntenek annak sorsáról. Ezt ráadásul nem az „elnyomó orbáni rezsim”, hanem a független magyar bíróság mondta ki, összhangban a magyar és uniós jogszabályokkal. A Klubrádió baja tehát, hogy nem áll a törvények felett – írják.

Tisztázzák: a médiatörvény vonatkozó szabályai az uniós jogon alapulnak. Utóbbiak alapján a magyar jog úgy is rendelkezhetne, hogy egyáltalán nem biztosít automatikus frekvenciahasználat-hosszabbítást egy már működő rádióadónak, hanem az engedély lejártakor kötelezően új pályázatot ír ki. A magyar szabályok azonban lehetőséget biztosítanak a kérelemre történő hosszabbításra, aminek két feltétele van: az adott médiaszolgáltatónak ne legyen díjtartozása, illetve tartózkodjon a jogsértésektől.
A Klubrádió azért nem kapott automatikus frekvenciahosszabbítási engedélyt, mert egy éven belül kétszer is – az elmúlt hét évben hatszor – megsértette a médiatörvény előírásait. A törvény e tekintetben objektív megtagadási okot támaszt: „Nem lehet megújítani a jogosultságot, ha (...) az e törvényben foglalt rendelkezéseket ismételten vagy súlyosan megszegték.”
A jogsértéseket azok megtörténtekor a rádió maga sem vitatta, bírósághoz akkor nem fordult, pedig mindenki számára világos volt, hogy e jogsértések a meghosszabbítás törvényi akadályát képezik”
– magyarázza az Alapjogokért Központ.
?Tények a Klubrádió frekvenciaügyével kapcsolatban.

A Klubrádiónak valójában az uniós és magyar jogszabályokat...

Közzétette: Alapjogokért Központ2021. február 11., csütörtök

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére