Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Magyar Nemzet: Tarlós visszautasítja a baloldali rágalmakat

888.hu

2021.08.24. 09:15

Visszautasítja Tarlós István az MSZP–LMP–Párbeszéd azon állítását, hogy az előző ciklus alatt kiárusították volna a főváros vagyonát. A korábbi főpolgármester szerint éppen hogy visszavásárolták a szocialisták és a szabad demokraták által korábban elkótyavetyélt vízműveket, és ugyanezt kezdeményezték a csatornázási művek esetében – olvasható a Magyar Nemzet keddi számában.

 

A baloldali pártok közleményükben azt állították, hogy a volt városvezetés kiárusította a fővárost. Ezt Budapest korábbi főpolgármestere sükebóka állításnak, sértődött reakciónak minősítette.

Aki ezt fogalmazta, részint fogalomzavarban szenved, részint érzéki csalódások gyötörhetik. A »kiárusítás« elsősorban azt jelenti, hogy mindent eladunk úgy, hogy nem marad belőle semmi. Ez az állítás csak egy káprázat az ellenzéki szövegszerkesztő részéről”

– nyilatkozta a lapnak.

Emlékeztetett rá, hogy „nem kis nehéz­ségek árán” visszavásárolták, visszaszerezték a városnak a húszéves MSZP–SZDSZ-kurzusok idején külföldieknek elkótyavetyélt Fővárosi Vízműveket, és ugyanezt kezdeményezték a csatornázási művek esetében is. A vízműveknél – mutatott rá – az akkor eladott részvénycsomag mellett a menedzsmentjogokat is odaadták, az Állami Számvevőszék tiltakozása ellenére az eszközállományt, és osztalékfizetési elsőbbséget biztosítottak – olvasható a Magyar Nemzet keddi cikkében.

Tarlós István beszélt a 4-es metró kapcsán felmerült baloldali vádaskodásról is. Így fogalmazott: „külön diszkrét bája van”, hogy a 4-es metró szerződéseit – amelyeket jóval 2010 előtt kötöttek – a 2019-es választás után nemes egyszerűséggel átnevezték a „Tarlós-éra korrupciógyanús ügyének”. Holott a Tarlós-féle városvezetés több tízmilliárd forintot szerezett vissza Budapestnek szintén az MSZP–SZDSZ által kötött és az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF által súlyosan kifogásolt, „fergeteges 4-es metró szerződések és megbízások keserves módosításával”.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére