Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Freund Tamás: az Akadémia nemzeti intézmény, nem lehet ellenzékben

MNO, 888

2020.07.09. 16:20

A kormányzati szervekkel módszeresen kell fejleszteni a kapcsolatokat, az új alapokon létrejövő együttműködés hatalmas lehetőség és felelősség, méltó az alapító Széchenyi István és a legkiválóbb magyar tudósegyéniségek örökségéhez – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia frissen megválasztott elnöke.

„Már a kérdés is azt vetíti előre, hogy az Akadémia a kormányzat ellensége, és hogy kétféle tudomány van, az egyik a »kormányzathoz közeli szellemi térben«, a másik meg azzal szemben. Elnökségem egyik legfontosabb feladata lesz ezt a tévhitet eloszlatni” – fogalmazott Freund Tamás kérdésre válaszolva abban az interjúban, amelyet a Magyar Nemzet főszerkesztője, Toót-Holló Tamás készített a frissen megválasztott MTA-elnökkel.

A tudományos élet fellegvárát mostantól irányító neurobiológus szerint azonban csak kétféle tudományról lehet beszélni: valódiról és álról.

„A kormányzat helyében én óvakodnék attól, hogy tudománytalan elméletekre, háttér-információkra alapozzam a kormányzást, csak azért, mert így azt hallom, amit szeretnék. Kell egy szigorúan tudományos alapon meghúzott alapvonal, aminek tudatában persze a döntéshozó egyéb megfontolásokat is figyelembe véve különböző döntéseket hozhat. De így legalább tisztában van azzal, hogy mik a tudományos szempontok, mennyiben veszi ezeket figyelembe, és jó, ha meg tudja indokolni”, szögezte le az akadémikus, aki azonban azt is kifejtette, hogy a tudósoknak sem az a feladatuk, hogy valamilyen megoldást támogassanak vagy éppen ellenezzenek.

„Azt kell bemutatniuk, hogy a választható lehetőségek közül melyek azok, amelyeket tudományos tények támasztanak alá. Arról szeretném meggyőzni a kormányzatot, hogy egyedül a Magyar Tudományos Akadémia az a szervezet, amely az említett alapvonalat az adott pillanatban rendelkezésre álló legszélesebb körű tudományos ismeretek alapján meg tudja húzni, hiszen szinte valamennyi PhD-val rendelkező kutatót egyesíti, függetlenül a politikai, ideológiai hovatartozástól. Nincs alternatív tudományos akadémia, nincs az országnak egy másik 18 ezres tudós közössége, de még kisebb sem.”

Freund Tamás leszögezte: egy nemzeti intézmény nem lehet ellenzékben.

„Akadémiánkon is ki kell alakítani a tudományos tanácsadás intézményes formáját, amely hidat képez a tudományos közösség és a szakpolitikai döntéshozók között. Ennek létrehozatalához haladéktalanul hozzá kell kezdenünk a jogi keretek, a személyi, szervezeti és működési feltételek biztosításával. Ez összhangban van a köztestületi rendszer fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseimmel, és erősíti az MTA integráló szerepét. A kormányzati szervekkel módszeresen kell fejleszteni a kapcsolatokat, építve a Belügyi Tudományos Tanáccsal és az Egészségügyi Tudományos Tanáccsal hosszú évek óta meglévő jó tapasztalatokra, kiterjesztve azt valamennyi tárcára. E törekvés egyúttal a tudomány és technológia társadalmi szerepét és kommunikációját is alapvetően meg fogja határozni. Ez hatalmas lehetőség és felelősség, méltó az alapító Széchenyi István és a legkiválóbb magyar tudós­egyéniségek örökségéhez.”

Freund Tamás

1959-ben született Zircen. Neurobiológus, egyetemi tanár, a biológiai tudományok doktora, az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett biológusi diplomát. Az oklevél megszerzése után a SOTE I. Számú Anatómiai Intézetének tudományos ösztöndíjasa, majd tudományos munkatársa volt. Az Oxfordi Egyetemen 1981 és 1988 között összesen négy évig volt vendégkutató, egyetemi hallgató korában tudományos ösztöndíjasként, majd főmunkatársként. Mindemellett vendégkutató volt a Lundi Egyetemen, a San Diegó-i és a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetemen, a Freiburgi Egyetemen, valamint a párizsi Pasteur Intézetben. Négy év oxfordi kutatási időszak után az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetéhez került, 2002 óta az intézet igazgatója. Kutatóintézeti állása mellett 2003-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Neurobiológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárává nevezték ki. A Magyar Tudományos Akadémia új elnökét 1998-ban a szervezet levelező, majd 2004-ben rendes tagjává választották. 2014-től az MTA élettudományi alelnöke. A Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetés, a Széchenyi-, az Agy-díj és a Prima Primissima díj birtokosa, Budapest díszpolgára.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére