Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Baloldal: Emelni kell az egészségügyi dolgozók bérét – Vajon olvasnak híreket?

MTI - 888.hu

2020.10.16. 15:30

A DK-s Varga Zoltán felszólította a Fideszt arra, amin a kormány már köztudottan régóta dolgozik.

 

Teljesen hiteltelen a baloldal az egészségügy és a szakdolgozói béremelés ügyében – reagált a Fidesz közleményben Varga Zoltán (DK) sajtótájékoztatójára.

Kormányzásuk alatt több ezer egészségügyi dolgozót üldöztek el az országból, vagy tettek utcára,

a többieket pedig megalázóan alacsony bérért dolgoztatták.

A baloldal csak a kamuhírekkel és a védekezésben részt vevő szakemberek támadásával van elfoglalva, sem a veszélyhelyzet alatt, sem most nem akar segíteni az országnak – közölte a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség.

„Gyurcsányék is jól tudják, hogy

az ápolók és egészségügyi szakdolgozók béremelési programja jelenleg is zajlik.

Azt is jól tudják, hogy ha rajtuk múlt volna, akkor ápolói béremelés sem lenne, mert

a baloldaliak nem szavazták meg az ezt biztosító forrásokat.”

Mindeközben Varga Zoltán azt javasolja, hogy az összes egészségügyi és szociális intézmény dolgozóinak duplázzák meg a bérét, sőt, mindezt azonnal kell végrehajtani, méghozzá július 1-jéig visszamenőleges hatállyal. Most akkor legyen, és támogatják, vagy ne legyen, és nem támogatják? Olyan opció, hogy legyen, de nem támogatják, nem mutat sok hozzáértést... khmm.

2022-ben egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni annak, mint amennyit a 2019-ben indult béremelési program előtt keresett.

Idén januárban 14 százalékkal emelkedett, novemberben pedig újabb 20 százalékkal emelkedik a bérük.

A DK országgyűlési képviselője, Varga Zoltán pénteki online sajtótájékoztatóján azt is mondta, hogy az új egészségügyi törvénnyel a kormány meggyorsította az ágazat teljes összeomlását. Ahogy gondolja...

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére