Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

SZFE: Dobrev Klára öklét rázza, mint az albán légvédelem

Horváth K. József

2020.09.02. 15:07

Dobrev Klára, A Demokratikus Koalíció EP képviselője ezúttal a Színház- és Filmművészeti Egyetem körüli műbalhé miatt játssza el az albán légvédelmet.

Rázza az öklét, fenyegtőzik, miközben elfehéredő arccal konstatálja Facebook-bejegyzésében, „Hiába a tiltakozások, a kormány nem hátrált.”

Azt már nem teszi hozzá, hogy miért is kéne hátrálnia, hiszen semmi törvénytelen nem történt. Még véletlenül sem cáfolta, hogy az egyetem vezetése és a diákok egy része által kifogásolt SZMSZ szabályszerűen jött létre. Nem vetemedett arra sem, hogy bejegyzésében diktatúráról merjen beszéli, mert jól tudja, hogy erről szó sincs.

Az az példátlan helyzet állt elő, hogy az egyetem vezetése az első pillanatól fogva nem akart tárgyalni a kuratóriummal. Nem akart tárgyalni a tulajdonosi jogokat gyakorló alapítvány vezetésével. Értik ezt? Mintha a farok nem akarna szóba állni a kutyával.

Belőle él, csóválni akarja magát, a nagyérdemű előtt illegetni úgy szintén, de szóba még véletlenül se akar állni vele. Mert az egy faroknak mégiscsak snassz, nemde?

Miközben a farok úgy viselkedik vele, mint egy igazi végtag. Annyi esze van csak neki, hogy ne mondjon igazat. Azt állítja, hogy az egyetemi vezetés vezetés lemondott, pedig dehogy, azt mantrázva, hogy a szenátus is lemondott, miközben maguk állítják, hogy még egy hónapig hivatalban lesznek.

Dobrevnek persze ezúttal sem tűnik föl, hogy törvényesség kinek az oldalán áll. Mint ahogy az sem, hogy a meglévő status quón senki nem akar változtatni. Maradhatnak a régi tanárok, megtarthatják eddigi növendékeit, az osztályokat. Mindent úgy, ahogy eddig.

Ja, hogy emellett más szemléletű osztályok is szerveződhetnek, más szemlétű tanárokkal, más értékrenddel. Ez a nagy baj? Esetleg ezek az értékek többek számára lesznek vonzóak, mint az eddig képviseltek, az eddig színpadra kerültek, ami veszélyeztetheti történelmileg kikezdhetetlennek hitt pozícióikat?

Ezért akarta a minap férjuram földönfutóvá tenni minden értelemben Vidnyánszkyt és az általa képviselt művészvilágot, hogy esélye se legyen a sokszínű színjátszás, filmkészítés eljövetelének Magyarországon?

Ezért kellene a kormánynak hátrálnia? Hogy a sokszínűség zászlaja helyett továbbra is a bolsevizmus vörös lobogója lengedezzen a magyar színjátszás képzeletbeli homlokzatán?

S ha ez véletlenül mégsem így lenne, akkor jön Klárika, rázza az öklét, s azzal fenyeget, hogy a Demokratikus Koalíció az Európai Bizottsághoz fordul!

Miért? Hogy Jöjjön az EB és álljon szembe a törvényességgel a törvénytelenség érdekében.

Mi másért!

Természetesen az úrinők és a jogállamiság legteljesebb képviselete jegyében...

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Hatalmas konzervatív győzelem: Trump jelöltje alkotmánybíró lett

Hatalmas konzervatív győzelem: Trump jelöltje alkotmánybíró lett

Az amerikai szenátus megszavazta Amy Coney Barrett konzervatív alkotmánybíró jelöltségét hétfőn, az esti órákban, a bíró le is tette hivatali esküjét.

Megkezdődött Nyugat-Európa Soros-terv szerinti lakosságcseréje

Megkezdődött Nyugat-Európa Soros-terv szerinti lakosságcseréje

Nyugat-Európában a termékenységi ráta folyamatosan csökken, a bevándorlólakosság száma pedig évről évre emelkedik. Nagyjából így kell elképzelni azt a lakosságcserét, amit Soros György anno a tervében megálmodott.

Ezektől a szervezetektől várja Trump megbuktatását Soros György

Ezektől a szervezetektől várja Trump megbuktatását Soros György

Nem bízza a véletlenre Soros György a november 3-án esedékes amerikai elnökválasztás kimenetelét. Az amerikai tőzsdespekuláns az idei ciklusban több mint a tripláját költötte Trump megbuktatására, mint 2016-ban. A V4NA nemzetközi hírügynökség megmutatja, hogy hová vándoroltak Soros Trump-ellenes támogatásai.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére