Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A Pesti Hírlap tulajdonosa nem ért egyet Karácsonyék sajtószabadság-felfogásával

888.hu

2020.10.19. 12:00

Milkovics Pál szerint teljesíthetetlenek a Karácsony Gergely által vezetett fővárosi önkormányzat elvárásai.

Csak a szokásos: a baloldal hatalomra került, majd egyből át is értelmezte a sajtószabadság fogalmát.

A 888 is beszámolt róla, hogy október elején Karácsony Gergelyék azzal a csodálatos ötlettel álltak elő: milyen XXI. századi lenne, ha Budapesten csak akkor lehetne közterületen ingyenes lapot terjeszteni, ha az adott sajtótermék tulajdonosa az egyes lapszámokban legalább négy oldalt ingyenesen biztosítana a főváros számára, amelyeken utóbbi a saját maga által meghatározott „közérdekű” anyagokat közölhet.

A rendelet szerint az újság nem szólhat bele, hogy milyen tartalom kerül az adott oldalakra.

Milkovics Pál, a Pesti Hírlap tulajdonosa a Médiapiacnak elmondta, hogy az új rendelet teljesen ellehetetlenítené az újságot, ráadásul

a főváros vezetése is ellentmondásosan nyilatkozott a módosításról, hiszen míg arról is lehetett hallani, hogy minden terjesztőre egységesen vonatkoznának a rendeletben foglaltak, Karácsony a hvg.hu-nak adott interjúban már arról beszélt, hogy a laptulajdonosokkal külön-külön kötnének megállapodást.

Milkovics szerint még az újság főszerkesztője sem szólhat bele, hogy mi jelenik meg a kisajátított négy oldalon.

Elképzelhetetlen, hogy bárhol Európában hasonló igényeket támasszanak például a több nagyvárosban is megjelenő Metro újsággal kapcsolatban. A Pesti Hírlap 12 oldalából 4 elvétele 33 százalékos tartalomveszteséget jelentene, a lap 16 oldalra bővítése pedig olyan áremelkedést jelentene, amit napi megjelenés mellett nem tudnánk kigazdálkodni”

– fogalmazott.

Az is érdekes, hogy Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke úgy vélte, „nem kötelező” közterületen lapot terjeszteni, és szerinte semmi gond nincs azzal, ha a terület fenntartója jogosult arra, hogy a sajtótermékek bizonyos felületeit a saját tartalmai számára biztosítsa.

Milkovics viszont kiemelte:

bízik benne, hogy a piac, illetve az olvasók dönthetik majd el, hogy érdemes-e egy lapnak megjelennie, nem pedig az önkormányzat vagy egy szakmai szervezet.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére