Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Jóval kevesebb vakcinát szállít az EU-nak az AstraZeneca, mint amennyit vállalt

888 - MTI

2021.02.24. 12:16

Az AstraZeneca gyógyszergyár arról értesítette az Európai Uniót, hogy az idei második negyedévben kevesebb mint a felét szállítja a szerződésben szereplő koronavírus elleni oltóanyagnak – közölte egy névtelenül nyilatkozó uniós illetékes a Reuters hírügynökséggel. A hírt hivatalos forrásból nem erősítették meg.

 

Az oltóanyag-szállításokról folytatott tárgyalásokban részt vevő brüsszeli tisztségviselő szerint a gyógyszergyár a megbeszélések során közölte, hogy

az első negyedévben mintegy negyvenmillió adag oltóanyagot tud szállítani, a második negyedévben viszont kevesebb mint kilencvenmilliót, a szerződésben szereplő 180 millió helyett.

A brit–svéd gyógyszergyár nem cáfolta a hírt, de későbbi közleményében a vállalat egyik szóvivője úgy fogalmazott, hogy az AstraZeneca legfrissebb negyedéves előrejelzésében célként szerepel az Európai Bizottság által lekötött mennyiség teljesítése.

A szóvivő hozzátette, hogy a jelenlegi fázisban az AstraZeneca igyekszik növelni a termelést az uniót ellátó láncolatban, és igénybe veszi globális kapacitásait, hogy teljesíteni tudja a 180 adag szállítását a második negyedévben.

Az ígért mennyiség esetleges elmaradásával összefüggésben a Reuters emlékeztet arra, hogy

az első negyedévben is kevesebb vakcina érkezett az ígértnél, ezért előfordulhat, hogy az EU nem tudja teljesíteni kitűzött célját, a felnőttek hetven százalékának beoltását nyárra.

Az oltóanyaggyártókkal folytatott tárgyalásokat koordináló Európai Bizottság egyik szóvivője nem kívánta kommentálni a Reuters értesülését, mondván, az oltóanyag-beszerzésekről folyó tárgyalások bizalmasak. Hozzátette azonban, hogy függetlenül attól, miként alakul az AstraZeneca körüli helyzet, az Európai Uniónak a kelleténél is több oltóanyaga lesz ahhoz, hogy teljesíteni tudja a kitűzött célt, ha a megállapodásokkal összhangban az egyéb gyártók által ígért szállítmányok megérkeznek.

Az AstraZeneca januárban arra figyelmeztette az EU-t, hogy termelési gondok miatt nem tudja teljesíteni az első negyedéves vállalásait.

A cég így összességében június végéig 130 millió adagot tud továbbítani az EU-nak, ami jóval kevesebb a vállalt 300 milliónál.

A múlt héten kiszivárgott megállapodásból kiderül, hogy az AstraZeneca két egyesült királyságbeli, egy belgiumi és egy hollandiai üzemében gyártja az EU-nak szánt oltásokat. A svéd–brit gyógyszergyártónak máshol is vannak üzemei, és egy uniós illetékes is azt mondta a múlt héten a Reuters hírügynökségnek, hogy többek között az egyesült államokbeli és indiai gyáraiból is szállíthat vakcinákat az uniónak. A cég nemrégiben közölte, hogy növeli globális kapacitásait és termelékenységét, és áprilisra havonta kétszázmillió dózist fog előállítani, ami a duplája a februári mennyiségnek.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Bezzegsvédország most kap észbe: szigorítanak

A kórházak leterheltsége miatt szigorítana a mostani intézkedésein a svéd kormány.

Fegyőr előre menekülve kapitulált

Fegyőr előre menekülve kapitulált

A momentumos „miniszterelnök-jelölt” megirigyelhette Jakab Péter TikTok-táncát, mert most éppen úgy halad előre, mint aki meghátrál. Górcső alatt Fekete-Győr András szavai...

Elégedettek a magyarok az oltakozás gyorsaságával és szervezettségével

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) legfrissebb kutatása szerint minden második válaszadó szerint javulni fog a vírushelyzet a következő egy hónapban, a nyitási intézkedéseket pedig a járványügyi és gazdasági adatok alapján kell meghozni.

Putyin: Akik provokációt szerveznek Oroszország ellen, meg fogják bánni!

Putyin: Akik provokációt szerveznek Oroszország ellen, meg fogják bánni!

Oroszország megtalálja a módját annak, hogy megvédelmezze érdekeit, ha más országok megtagadják a párbeszédet vele, egyúttal mindenkit óv attól, hogy túllépje a határt – jelentette ki az orosz elnök a parlament két házához szerdán intézett éves üzenetében.

Kocsis Máté Gyurcsányról: Sosem szerette, ha szembesítik a bűneivel, pedig most ez fog történni

Kocsis Máté Gyurcsányról: Sosem szerette, ha szembesítik a bűneivel, pedig most ez fog történni

A bukott exminiszterelnök azt nehezményezte közösségi oldalán, hogy a kormány telefonos kampányt indított a baloldal oltásellenességéről. Kocsis Máté ezt nem hagyta annyiban, és jól helyretette a baloldal vezérét.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére