Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
kétharmad
 
 
 
 

Totális erdélyi tiltakozást váltottak ki Gyurcsányék

2017. november 2. 13:28

Az erdélyi magyar pártok vezetői egybehangzóan elutasítják a határon túliak szavazati jogának megvonására vonatkozó javaslatot. A pártvezetőket a Krónika című erdélyi magyar napilap kérdezte Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke keddi kezdeményezéséről.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke "totális tévedésnek, manipulatív és rosszindulatú akciónak" minősítette Gyurcsány Ferenc felvetését, és úgy vélte: a DK elnöke ismét azt bizonyította, hogy politikai fantáziája és kreativitása korlátozott.

Ez a kezdeményezés senkinek nincs hasznára, ugyanakkor egy érzelmileg nagyon fontos dologban gerjeszt ellentétet"

– fogalmazott Kelemen Hunor. Nem tartotta elfogadhatónak, hogy a határon túl leadott szavazatokkal megszerezhető két-három parlamenti mandátum miatt valaki szándékosan akar törésvonalat kreálni az összmagyar társadalomban. 

Nem lehet kétféle állampolgárság, a magyar állampolgársághoz minden magyarnak jár a szavazati jog is. A jelek szerint Gyurcsány Ferenc nem érti a magyar emberek többségének érzelmi és gondolatvilágát"

– szögezte le Kelemen Hunor.

A politikus elutasította azt az ellenérvet, hogy aki nem Magyarországon adózik, ne szavazhasson. Butaságnak tartotta, hogy ismét a határon túli magyarokat akarják felelőssé tenni az esetleges magyarországi problémákért. Hozzátette: a kérdést úgy is fel lehetne tenni, mennyit nyert Magyarország abból, hogy több ezer orvos, mérnök, illetve jól képzett szakember költözött oda a határon túlról, aki ott kiválóan megállja a helyét, nálunk viszont nagyon hiányzik.

A magyarországi baloldal ma sem talál más választási témát

A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szomorúnak tartotta, hogy a magyarországi baloldal ma sem talál más választási témát, mint a nemzet összeugrasztása és a határon túli magyarok ismételt kampánytémává emelése. Biró Zsolt különösen helyénvalónak tartotta a határon túli magyarok szavazati jogát olyan körülmények között, hogy a nemzet szövetét immár nemcsak a kulturális szálak, hanem a közös Kárpát-medencei gazdasági tér is összeköti. 

Gyurcsány Ferencnek azt javasolnám, hogy utazzon végig Erdélyen Szatmárnémetitől Kommandóig, álljon szóba az emberekkel, nézze meg az első és második világháborús emlékműveket, és olvassa el, milyen nevek láthatók rajtuk"

– mondta Biró Zsolt. 

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke nem talált semmi meglepőt a DK-elnök kezdeményezésében, hiszen – mint mondta – Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként is a határon túliak ellen kampányolt.

Nincs a régióban még egy olyan ország, amelyben az elmúlt 25 évben előfordulhatott volna olyan, hogy a miniszterelnök állami eszközökkel kampányoljon a saját nemzete ellen"

– utalt a kettős állampolgárságról szóló 2004-es kampányra Szilágyi Zsolt. 

Az EMNP elnöke a határon túli szavazatok csekély befolyásoló erejére utalva nevetségesnek találta azt az érvelést, hogy csak azok szavazhassanak, akik Magyarországon fizetik az adójukat.

Mint ismert, Gyurcsány Ferenc kedd este egy budapesti fórumon jelentette be: a DK aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Trippon a fűben: az MSZP politikusa fedezékből tüzel a munkásokra

Trippon Norbert, az MSZP budapesti elnökségének tagja a minap Facebook-oldalán kikelt magából amiatt, hogy a kormány munkásszállót hozna létre Újpesten, ahol egyébként Trippon a helyi MSZP elnöke. Ide jutottunk: egy magát szocialistának valló politikus a munkások és azok lakhatása ellen tiltakozik.

889
Az "Allahu akbar" kifejezés használata mellett állt ki egy német szociáldemokrata képviselő

Az "Allahu akbar" kifejezés használata mellett állt ki egy német szociáldemokrata képviselő

amerika, london, párizs

Sawsan Chebli, az SPD képviselője szerdán tweetelt arról, hogy ez egy teljesen hétköznapi kifejezés a muszlimok körében, és nem szabadna démonizálni.

Brüsszelben mi sem természetesebb a korrupciónál

Ezért is kell lecserélni a bevándorláspárti brüsszeli elitet.

Ilyen az igazi haladó sajtószabadság: azon elmélkedik a brit baloldali sajtó, hogy hogyan tiltsák ki a TV-ből Farage pártját

Ilyen az igazi haladó sajtószabadság: azon elmélkedik a brit baloldali sajtó, hogy hogyan tiltsák ki a TV-ből Farage pártját

kinyílott a pitypang

Megint kimutatta foga fehérjét a liberális sajtó: szerintük az a kívánatos, ha a bevándorlásellenes hangokat elhallgattatják, hogy minél kevesebb emberhez jussanak el a migrációt ellenző üzenetek.

Magyarország olyan csatákat tudott megnyerni, amikről sokan álmodni sem mernek

Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány jogi szakértője és a 888.hu publicistája értékelte hazánk teljesítményét a köztévében.

Menczer: Sargentini semmit nem tud Magyarországról

Menczer: Sargentini semmit nem tud Magyarországról

kétharmad

Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár egy videóban reagált Judith Sargentini 15 perces videóüzenetére.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Ez várható ma!

Migránsoknak állítottak emléket egy német városban

Migránsoknak állítottak emléket egy német városban

amerika, london, párizs

Migránsoknak emléket állító obeliszket állítottak fel Kasselben.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére