Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szijjártó Péter szerint Kína fejlõdése egész Európát fellendítheti

Bokor Gábor

2017.05.02. 23:38

A politikus szerint a kínai-európai kooperáció pedig nagyban elõsegíti Európa világpiaci versenyképességének fokozását is.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Xinhua, kínai hírügynökségnek adott interjújában kifejtette, hogy az ázsiai ország fejlődése meghatározó hatással lesz Európa jövőjére is.

A világpolitika és a világgazdaság fordulóponthoz érkezett, és Kína fontos szerepet tölt majd be a következő időszakban is"

– mondta Szijjártó Péter.

A politikus elmondta, hogy Kína fejlődésének nagy szerepe lesz Európa további fejlődésében is.

Mi kiemelkedően nagy fontosságot tulajdonítunk a Kína és Európa közötti kooperáció elősegítésének"

– fogalmazott.

A politikus reméli, hogy a kínai Egy Övezet - Egy Út kereskedelmi infrastruktúra fejlesztési kezdeményezés mihamarabb konkrét beruházási projektekben ölt testet, mivel a kínai beruházások és az európai javak kínai exportja kulcsfontosságú szerepet játszanak a kontinens jövőjének formálásában.

A meglévő infrastrukturális hiányosságok miatt az európai termékek kevésbé versenyképesek a kínai piacon néhány más térség termékeinél. A kínai beruházások növekedését várjuk Európában és azt szeretnénk, ha az európai jelenlétük bővítésében gondolkodó kínai cégeknek először Magyarország jutna az eszébe"

– mondta Szijjártó Péter.

A politikus szerint a magyar-kínai politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok soha nem voltak olyan jók, mint manapság.

A miniszter különösen jó együttműködési lehetőségeket lát az autóipari együttműködésben, valamint a magyar élelmiszerek kínai exportjában. A Budapest-Belgrád vasúti beruházásról szólva a magyar külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy az minden elemében megfelel a vonatkozó uniós szabályoknak. 

Kína 2013 óta már több mint 50 milliárd dollárt fordított kereskedelmi infrastruktúra fejlesztési beruházásokra az Egy Övezet - Egy Út Kezdeményezéshez csatlakozó országokban. Az ennek keretében létrejött 56 kereskedelmi övezetben 180 ezer munkahelyet teremtettek a kínai vállalatok és 1,1 milliárd dollárral járultak hozzá a befogadó országok adóbevételéhez. A kereskedelmi forgalom Kína és az Egy Övezet - Egy Út Kezdeményezéshez csatlakozott országok között 2016-ban 6,3 ezer milliárd jüant (913 milliárd dollár) tett ki.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére