Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Süllyed a hajó: titokban már az LMP-nél is próbálkoznak Botkáék

888.hu

2017.05.22. 06:58

A Magyar Nemzet információi szerint az MSZP megbízott tárgyalóval, Szekeres Imrével ostorozza az LMP-t, hogy meggyõzze a két párt együttmûködésérõl. A válasz ezúttal is elutasító volt, Botkáék meg vakarhatják a fejüket.

Az immár hetedik éve leváltott, nem túl jó formát mutató MSZP látványos vergődése újabb megaláztatásban csúcsosodott ki. Botkáék arra kényszerülnek, hogy a parlamenti küszöb eléréséért küzdő pártoknál házaljanak, de úgy látszik mindhiába.

Az elmúlt hetek alapján borítékolható, hogy a nagy baloldali összeborulás jövőre nem valósul meg, akik meg összeállnak, azok nagyjából ugyanannyit veszítenek vele, mint amennyit nyernének. Baloldalon tehát enyhén szólva sincs egység.

Nemrég az MSZP után a baloldalon a legnagyobb támogatottságot élvező DK elnöke, Gyurcsány Ferenc kapott össze Botka Lászlóval több ízben is, de mások is kijelentették már, hogy nem kívánnak a megújulni képtelen MSZP-vel összeállni.

A baloldal már-már komédiába illő vergődésének főszereplője tehát egyértelműen az a szocialista párt, amelyikben már a párttagok is látják, hogy Mesterházy és Tóbiás után Botka is hatalmas baklövés volt, de persze tartja magát a mondás: szegény ember vízzel főz. Botka terve eredetileg az lett volna, hogy önállóan megerősítse az MSZP-t, így jó pozícióba hozva pártját a koalíciós tárgyalásokra, ez viszont nemigen sikerült.

Botka párton belüli népszerűsége igen gyorsan zuhan, emiatt az elnök folyamatosan türelmet kér. Eredményeket idén márciusra, majd májusra ígért, most ott tartunk, hogy januárig kért haladékot. Persze nem könnyíti meg helyzetét, az sem, ahogy a ,,fizessenek a gazdagok" – egyébként kommunista – szlogennel lejáratta magát és pártját, vagy az, hogy önkényes tisztogatásba kezdett a párton belül.

Mindezeket figyelembe véve kijelenthető, hogy a szocialista párt igen nagy bajban van, mivel a párton belül is a legtöbben úgy vélik, hogy a magából és pártjából bohócot csináló Botka László az egyetlen, aki jelenleg a párt miniszterelnök-jelöltje lehet, már csak emiatt sem merik kritizálni.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére