Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Soros nyitott társadalma

Bertha László

2017.07.12. 17:28

A szadi-árvák úgy éljenzik a "nyitott társadalom" eszméjét, mintha az megfogható volna.

Kezd egészen parádéssá válni az, ahogy a mi derék liberálisaink kezelik a Soros-kampányt, illetve az arra érkezett reakciókat. Mivel a zsidóknál nincs Róma, azaz valamiféle központi rabbinátus, ezért nehéz volna megmondani, mi a zsidóság véleménye a kampányról. Néhány zsidó vallási vezető persze megszólalt, szerintük nem antiszemita a Soros elleni kampány, le is lettek díszzsidózva, amolyan haladó módon.

Aztán itt van Bibi Netanjahu is, aki egyenesen visszavonatta az izraeli nagykövet nyilatkozatát, sőt Sorossal szemben nem túl barátságos hangot ütött meg. Sőt, az izraeli törvényhozás elé kerül nemsokára egy törvény, amely félreérthetetlenül Soros György tevékenységére irányul.

Persze az is kiderült, hogy sem néhány rabbi, sem az izraeli miniszterelnök nem képviseli autentikus módon a zsidóságot, utóbbit egyedül – az összes többivel együtt persze – a belpesti libsik képviselik, akiknek pont annyi közük van a zsidósághoz, hogy 1) láttak már zsidót, 2) élő pajzsnak használják őket az ideológiai bozótharcban, ha épp kifogytak az ötletekből.

Az izraeli miniszterelnök szerint Soros György Izrael-ellenes szervezeteket támogat, illetve „folyamatosan aláássa Izrael demokratikusan megválasztott kormányát a zsidó államot rágalmazó szervezetek támogatásával, és megpróbálja eltagadni Izraeltől az önvédelemhez való jogát”.

Nahát.

Nagyon úgy néz ki, hogy ez sokak tapasztalata, nem csak a miénk. Soros tehát más országokban is simán kész alávágni bármilyen kormánynak, ha az neki nem tetszik.

Mint azt Horn Gábortól is megtudhatjuk, Soros mindezt teljesen önzetlenül, a „nyitott társadalom” nevű etvasz érdekében teszi. Más kérdés, hogy magától Soros Györgytől tudjuk (fájdalom, a YouTube-ot nem uralja), hogy tevékenysége amorális, és a vészkorszak idejét is finoman szólva érdekesen értékeli.

De félre a zavaró tényekkel! Lássuk a „nyitott társadalom” gondolatát, amire elalélva utalnak a szadi-árvák.

A „nyitott társadalom” kifejezés Karl Poppertől, Soros szentjétől származik. Aki végigverekedte már magát ezen a túlírt, ám nem túl megalapozott munkán, az tisztában van vele, hogy a „nyitott társadalomról” semmit sem tudunk meg belőle. Az mindössze Popper tudományelméletének társadalomra alkalmazása, ami afféle kísérletezést jelent, hiszen Popper szerint valójában semmilyen elméletet nem lehet igazolni, csak cáfolni, így mindegyik addig marad fönn, amíg meg nem cáfolják. A könyv címe persze A nyitott társadalom és ellenségei, az ellenségeiről meg is tudunk mindent, amit Popper szerint tudni érdemes. 

Nagyon zanzásítva annyi a lényege, hogy Platón, Hegel és Marx gonoszak, sőt előbbi kettő ráadásul fasiszta. Is. Történészek és filozófusok sora szedte ízekre Popper nagy művét a történetietlen, megalapozatlan, elnagyolt kijelentéseiért. Komoly történeti vagy filozófiai munkának nem is tekinthető, maximum bő lére eresztett politikai pamfletnek, valószínűleg a szándék is ez volt: Popper a komcsikkal és a nácikkal szemben fogalmazta meg, ami persze dicséretes még akkor is, ha az egésznek erősen billeg a lába. És még akkor is dicséretes, ha maga Popper is volt komcsi egy röpke időre Bécsben, de hát tökéletes senki sem lehet. Sőt: még akkor is, ha művét úgy emlegették, akik ismerték a szerzőt, hogy „the open society by one of its enemies”, ugyanis ismerői szerint Popper nem kicsit volt autoriter figura.

De mindezek csak kis színesek. Ahogy Poppertől nem tudjuk meg, hogy a bánatban is néz ki az a nyitott társadalom, úgy Sorostól és lelkendező híveitől sem. A gyakorlatból az derül ki, hogy „nyitott társadalomnak” vagy az afelé vezető útnak minősül az, ami Sorosnak és híveinek tetszik, az összes többi meg „zárt társadalom” – akárcsak Poppernél –, és ez esetben teljesen mindegy, hogy diktatúráról van szó vagy olyan szabadon választott kormányokról, melyeket nemzeti erők vezetnek. És ez a lényeg: ebből a szemszögből minden, ami nem „nyitott társadalom” – azaz, ami nekik nem tetszik –, az „diktatúra”. Így kerül Magyarország és Lengyelország Putyin Oroszországa, sőt Észak-Korea mellé a halmazba, hiszen ezek diktatúrák. Így lesz ugyanolyan érdem egy szabadon választott kormányt megpuccsolni, mint a szocialista diktatúrának alátenni.

Tehát azt, hogy mi a diktatúra, Soros György dönti el.

Azt írja Horn Gábor, hogy „Emellett Soros György Budapesten alapította meg a Közép-európai Egyetemet, ahol a térség vagy épp a valamikori Szovjetunió népeinek diákjai tanulhatnak a világ legjobb tanáraitól közgazdaságtant, politikatudományt, környezettechnológiát és sok egyebet, hogy a tudást hazavigyék és országukat modernebbé, nyitottabbá, demokratikusabbá tegyék”.

Ez igazán dicséretes, ám emlékeim szerint az egyetem célja nem az, hogy valaki az országát „modernebbé, nyitottabbá, demokratikusabbá tegye”, hiszen ez esetben azoknak lesz igazuk, akik szerint a CEU-janicsár-, vagy ügynökképző. Ha ez a cél, akkor az nem egyetem, hanem ideológiai kiképzőközpont, és ha a modern, nyitott, demokratikus helyére beillesztjük a haladó és szocialista jelzőket, mindjárt világossá válik, miért.

Amennyiben Soros Györgynek és lelkendező rajongóinak az a céljuk, hogy nyitottabbá tegyenek egy országot – bármit jelentsen is ez –, akkor ehhez kéretik a hagyományos utat igénybe venni, azaz támogatókat szerezni, és vállaltan politikai hatalomra törni.

Ja, hogy ahhoz választásokat kellene nyerni. Nem ügynökhálózatok tevékenységével puccsolni kormányokat, sem pedig városokat szétverő brigádokat finanszírozni az Egyesült Államokban.

Úgy tűnik, a polgárok és legitim képviselőik az USA-tól Magyarországon át Izraelig úgy állnak a dologhoz, hogy egyáltalán nem kérnek a Soros-féle nyitott társadalomból. Mert ahogy a nagy műből nem derül ki semmi, úgy a gyakorlatban is csak a felfordulás látszik.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére