Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
piszkostizenkettő
 
 
 
 

Schilling Árpád második bukása

Gábor László | Az Origo főszerkesztője

2018. május 10. 19:08

Már nem rendező, hanem politikai aktivista. Most megpróbálja behajtani a számlát.

Schilling Árpád bejelentette, hogy külföldre költözik, mert harmadszor is kétharmaddal nyert a Fidesz. Mindezt az Arte német-francia csatorna kulturális híradójában mondta el, amit – ó, milyen véletlen – egy színházi internetes oldal észrevett és megírt. De ki távozik külföldre, amennyiben valóban ki is költözik: egy rendező vagy egy politikai aktivista?

A félreértések elkerülése érdekében: nem fogok esztétizálni. Hogy valaki kit tart jó rendezőnek vagy kit nem, teljesen szubjektív. Az is, hogy egy rendező sikeres-e vagy sem, bár nyilván vannak olyan szélsőségek, pozitív és negatív értelemben, amelyek egyértelműsítik a választ.

Hadd kezdjem inkább egy személyes történettel. Személyes, bár nem ismerem Schillinget. 2002 őszén egy régóta külföldön élő barátommal találkoztam Párizsban. Soha nem szakadt el Magyarországtól, rendszeresen olvasta interneten a magyar újságokat is. Az egyikben látta – nem emlékezett, melyikben –, hogy egy magyar színtársulat Párizsban játszik. Nézzük meg, mondta.

A Pariscope-ban – azóta már megszűnt heti párizsi programmagazin – nem találtam egy sort sem az előadásról. Aztán a Népszabadságban megtaláltam, és arra is rájöttem, hogy a Pariscope-ban rossz helyen néztem, mert nem a párizsi színházaknál kellett volna keresnem, hanem a „külvárosi előadások” fejezetnél. A Népszabadság arról írt, hogy hihetetlen sikerrel megy Bobigny-ban a Krétakör Színház Hazám, hazám című produkciója, lehetetlen rá jegyet szerezni, gyakorlatilag fél Franciaország erről beszél, satöbbi, satöbbi. A barátom egész életét úgy alakította, hogy ha valamit eltervez, akkor végre is hajtja, úgyhogy nem hagyott békén, telefonáljak, intézkedjek, két jegy biztosan van, magyar színpadi szöveget akar hallgatni, oldjam meg, hogy bejussunk. Felhívtam a színházat, és elindult egy süketek párbeszéde a pénztárosnővel. Jöjjünk ki előadás előtt fél órával, de nem tud semmit ígérni. – De szokott megmaradni jegy? – Ezt hogy érti? – Például tegnap, ha tegnap megyünk ki, bejutottunk volna? – Igen, eddig minden nap megtartottuk az előadást. – Ezt értem, de lett volna jegy? – Ha megtartjuk az előadást, akkor be tudnak menni. – És hosszan beszélgettünk így. Egy idő után értettem meg: nem az a kérdés, hogy tudunk-e jegyet venni, hanem az, hogy lesz-e előadás, mert a legalább 500 személyes nézőtérre aznapra 17 darab jegyet adtak el. Vagyis hazugság, hogy telt házzal megy, hazugság, hogy a nézők egymást tapossák a jegyért, hazugság természetesen a kirobbanó siker. Olyan hazugság, hogy a pénztárosnő azt sem merte megígérni, hogyha kitaxizunk a világ végére, akkor nem feleslegesen megyünk.

Kimentünk. Bobigny az egyik legnehezebb helyzetű elővárosa Párizsnak, évtizedek óta kizárólag kommunista polgármestere volt. (Most már éppen nem.) Sokat lehetett olvasni az akkori polgármesterről is, ha jól emlékszem, korábban gyári munkás volt. A meglepően nagy színház előcsarnokában – inkább egy művelődési házat kell elképzelni – húsz vagy harminc ember lézengett. A pénztárosnő adott jegyet, talán 10 euró, azaz az ottani színházi árakat nézve szinte ingyen volt. Kezünkbe nyomott egy négyoldalas, fénymásolt papírt. Gyakorlatilag Magyarország történelme volt rajta, merthogy az előadás Magyarországról szólt. Jelenetről jelenetre papíron el kellett magyarázni a nézőknek, hogy melyik ironikusnak szánt mókázás mögött mi van. Mi is volt a tatárjárás, és kicsoda Szabad György vagy Antall József.

Hogy az első előadásra is készült már ilyen papír, vagy a produkciót kísérő értetlenség (durvábban: sikertelenség) miatt nyomtattak az ötödik előadásra, fogalmam sincs. Csak arra gondoltam: vajon színház az, amihez ilyen magyarázószöveget kell nyomtatni? Nem egy politikai pamflet? Politikai pamflet volt, nem színház, persze. Az előadásban olykor fideszeztek meg hülyemagyaroztak is, a kínosan üres nézőtér a végén alig tapsolt, hiszen nem értette, nem érthette az egészet. Tudjuk: Robert Wilsonhoz, Peter Brookhoz vagy Ariane Mnouchkine-hoz nem kell kalauz, még akkor sem, amikor esetleg számunkra ismeretlen távol-keleti történetet mesélnek el.

A napi politikát úgymond egy az egyben színpadra vinni nem színház, nem művészet. Vannak ritka kivételek, de azért ha végiggondoljuk a legpolitikusabb színházművészeket, ezt a fajta direkt, kínosan napi politizálást kerülték. És Schilling Árpád – egy darabig – mégis sikeres tudott lenni, meg tudott belőle élni. Irtózatos bukás Párizsban (pontosabban a kommunista elővárosban), teljes nézői érdektelenség – és meglepően jó francia kritikák. A tapasztalt tény és a kreált valóság döbbenetesen szétvált egymástól. Kongó nézőtér, előadás közben távozó nézők, tapsnak alig nevezhető valami a végén – és áradozó Le Monde.

A karrier pedig elindult, és közel tíz évig tartott is. Kapott pénzt az MSZP-SZDSZ-kormánytól, kapott Soros alapítványaitól és jöttek a külföldi meghívások is. Ügyesen használt ki egy sajátos konjunktúrát: a 2002 utáni francia politikai szembenézés korszakát. Ha egy színházrendezőt Franciaországban elfogadnak, elfogadják már Németországban is. És a kétezres évek eleje volt Franciaországban az eltűnni látszó baloldal iránti utolsó, nagy nosztalgiahullám. Az oka egyszerű volt. Mindenki azt várta, hogy a szocialista Jospin lesz az elnök, ehelyett az elnökválasztás második fordulójába sem jutott, viszont fennállása óta először bekerült a döntő fordulóba a radikális jobboldal, egészen pontosan Jean-Marie Le Pen, az elnök meg végül maradt a konzervatív Chirac. Vagyis: a nagy várakozás és utána a kijózanodás. Ezután elindult az óvatos lázadás csendes korszaka. A konzervatív rend elleni lázadás sokféleképpen nyilvánulhatott meg a színházakban: a színházi struktúrákkal való szembefordulásban, a napi (balliberális) politika színpadra vitelében. Vagy akár annak a tagadásában, hogy a színpadnak három oldala van, a negyediken pedig a néző nézi az előadást. Ebben tényleg ügyes volt Schilling. Tudta, hogy mit várnak el tőle és azt szállította is.

Aztán ahogy lenni szokott, egy idő után ez kevés lett. Elmaradtak a meghívások, elmaradtak a személyes sikerek. Maradt a politika. Nem színészeket kezdett rendezni, hanem frusztrált pedagógus tüntetőket, és nem a Fészek Klub nagytermében, hanem a Kossuth tér egyik sarkában. Csak hát ezek sem arattak túl nagy sikert. Nem volt rá ugyanis közönség. Ezekre sem. Ekkor bukott meg másodszor: előbb színházrendezőként, utóbb politikai aktivistaként. Ezért beszél most arról, hogy elköltözik.

Így tehát jöhetett a nagy bejelentés, hogy külföldre megy. Hát, döbbenetes. Elérkezett Schilling a következő megélhetési korszakába: megpróbál politikai áldozatként visszamenni rendezőnek, hátha kap még munkát.

Feltehetően eredményesebben tudja árulni magát tüntetésszervezőként, mint rendezőként, még ha nyilvánvalóan rendezői munkát fog kapni. Viszont a hivatkozás az az irgalmatlan-iszonyatos politikai üldözés lesz, amit kénytelen volt elviselni. Könnyen el tudjuk képzelni, miket mondhat magáról.

Egy valamivel nyilván nem fog dicsekedni: utolsó magyarországi kőszínházi munkájával. A Schillinggel meglehetősen baráti Katona József Színházban rendezte két estén át a Faustot. Mindent megkapott, a színház legismertebb színészeit is, de enyhén szólva nem volt siker. Egy idő után az a csúfság esett meg Schillinggel, hogy a Faust első része kétszer ment egy hónapban, de a Faust második része csak egyszer. A színház persze nem adott ki erről közleményt, de elég logikus az ok: a nézők nem akarták megvenni a második részre a jegyet, az első rész tapasztalatai alapján.

Azaz: ha Schilling Árpád állandó lakcíme egy ideig tényleg nem Pesten lesz, akkor azért ne felejtsük el, hogy egy politikai aktivista távozott, aki éppen politikai aktivista múltjának kínálgatásával vásárolja vissza magát a politikai színházrendező státuszába. Ez az, amihez Schilling Árpád a legjobban ért. Ahhoz, hogy mikor mit lehet leginkább eladni.

OLVASTAD MÁR?

piszkostizenkettő
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Multikulturális telepekké alakítaná az ENSZ a nemzetállamokat

Multikulturális telepekké alakítaná az ENSZ a nemzetállamokat

amerika, london, párizs

Az ENSZ globális migrációs paktuma a "puha jog" elvét követi, ám mindezt a "menekültlobbi", az NGO-k és a baloldali média nyomásgyakorlása révén később kőkemény, átfogó jogerőre lépés követi - írja a Junge Freheit főszerkesztője, Dieter Stein.

Brutális felvétel: hidzsábos nő robbantja fel magát rendőrök szeme láttára

Brutális felvétel: hidzsábos nő robbantja fel magát rendőrök szeme láttára

amerika, london, párizs

Döbbenetes felvétel látott napvilágot a sajtóban, melyen Karina Szpiridonova muszlim terrorista egy csecsenföldi rendőrségi ellenőrző pontot megközelítve, a figyelmeztetések ellenére, Allah nevében felrobbantja magát.

Macron muszlim tanácsadója: a múltat eltörölni

Macron muszlim tanácsadója: a múltat eltörölni

piszkostizenkettő

Yassine Belattar marokkói származású humorista most éppen az első világháború francia hősein gúnyolódott. Az elnök hallgat.

Sorosék állhatnak a macedón tüntetők mögött

Sorosék állhatnak a macedón tüntetők mögött

amerika, london, párizs

Bevándorlásellenes álláspontja miatt buktathatták meg a hazánkban menedéket kérő macedón kormányfőt, Nikola Gruevszkit.

Egy muszlim férfi rendőrökre támadt Brüsszelben

Egy muszlim férfi rendőrökre támadt Brüsszelben

amerika, london, párizs

Hivatalosan meg nem erősített hírek szerint rendfenntartókra támadtak Brüsszel belvárosában kedd reggel.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Ezek lesznek a nap legfontosabb eseményei!

8 jel, hogy Juncker biztosan alkoholista

8 jel, hogy Juncker biztosan alkoholista

pszicho

Persze, egy ideig mindent az isiászra lehet fogni, de a jelek magukért beszélnek.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére