A feminizmus átkos mellékhatása

Ahogy egy nagyvállalati felső vezető mondta egyszer, a legjobb munkatárs a 40 fölötti, gyermektelen szingli nő. Nincs magánélete, végtelenül terhelhető, minden frusztrációját a karrierjébe öli, ideális profittermelő eszköz. Bármilyen cinikusan és gusztustalanul is hangzik, de ez a realitás. A feministák harcának, amit a nők munkahelyi egyenjogúságáért folytattak, ez is egy nem szándékolt mellékhatása lett. A nők, hogy a férfiakkal folytatott kényszerű versenyben talpon maradjanak, akarva-akaratlanul azon kapják magukat, hogy a kapcsolat és a gyerek nem fér bele az életükbe, mert az túl sok áldozattal és önfeladással jár. A gyerektelen nők versenyhelyzete a karrier tekintetében, összehasonlíthatatlan a gyerekes anyukákéval, de már a gyerekes férfiakén is több tekintetben túltesz. A néhány napja nyilvánosságot kapott adatok, amelyek azt mutatják, hogy Európa vezető politikusai gyerektelenek, ugyan a politikára vonatkoztak, de a tudományban és az gazdasági életben is lehetne hasonló számokkal előállni. A gyermektelen nőkkel szinte lehetetlen felvenni a versenyt a karrierépítésben. Velük szemben nemcsak a gyerekes anyák, hanem az apák is versenyhátrányba kerülnek, és ezt a hátrányt is a feminizmus okozza.

Az új társadalmi elvárások egyre több családi szerepet raknak a férfiakra. Az apaszerep alapvetően megváltozott. A jó apa szinte annyit foglalkozik a családi teendőkkel, mint az anya. Részt vesz a házimunkában és főleg a gyerekek nevelésében egyre aktívabb szerepet vállal, már szülési szabadságra is megy. Ezek a feladatok, amik önmagukban inkább kellemesek a férfiak számára, meglehetősen sok időt csoportosítanak át a karrierépítésből a családhoz. Ez pedig a gyermektelen nők malmára hajtja a vizet. A gyermektelen nőkkel folytatott küzdelemben a gyerekes férfiak is csapdába kerülhetnek. Amennyiben apák lesznek és meg akarnak felelni a társadalmilag elvárt szerepnek az karrierjüket hátráltatja, ha viszont a feminista elvárásokkal szemben hagyományos apaszerepet választják, úgy régimódi viselkedésük társadalmi megítélése jelent nekik hátrányt. Ezért lassan a helyes választás a karriert építő férfiak számára is a gyerektelenség. Erre utalhat az európai politikusok példája, akik között a sikeres férfiak is gyerektelenek.

Veszélyes példaképek

A jelek arra utalnak, hogy a tudományban, a munkahelyeken és a politikában a gyermektelenség a siker egyik fontos kritériumává kezd válni. Természetesen vannak sikeres családos nők és férfiak, de a trend nem ebbe az irányba halad. Ezt erősíti, hogy a gyereknevelés egyre több időt igénylő feladattá nőtte ki magát. Az erre fordított idő és energia a született gyerekek számával fordított arányban növekszik. A kevés és így felértékelődő gyerekre az ambiciózus szülők több energiát fordítanak, mint a múlt században született, jelentősen több gyerekre. Szinte mániává vált a gyerekek „nevelése”, a képességfejlesztő foglalkozások divatja, ami nagyon sok időt vesz igénybe. Akinek karrierje megkívánja a 24 órás készenlétet ám gyerekeke van, az szelekciós hátránnyal indul a versenyben.

A sikeres emberek azonban példaként szolgálnak a jövő generációi számára. Amennyiben ezek a generációk úgy kezdenék érezni, hogy a siker kritériuma a gyerektelenség, az beláthatatlan következményekkel járna. Egy olyan társadalom, ahol a legsikeresebbeknek nincsenek gyerekeik, tragikus sorsra jut, ezt nem kell magyarázni. Vajon megengedheti-e magának egy társadalom, hogy politikai vezetői ilyen mintákat közvetítsenek? Nyilvánvalóan nem. Megtiltani azonban nem lehet, hogy a szavazók gyermektelen embereket válasszanak. Az a választók értékrendjén, preferenciáján múlik, hogy a gyerektelenség olyan kritérium-e, amely befolyásolja a döntésüket. Amennyiben azonban a siker kritériumává válik, ez az értékrendbeli változás inkább a másik irányba tolja. A hatalommal rendelkező gyerektelenektől azonban nehéz elvárni, hogy olyan viselkedésmintát állítsanak követendő példaként, amely szerint ők maguk nem lehetnek példaképek. A gyerektelenek ezért nyíltan vagy látensen, de a gyerektelenséget nem állíthatják be társadalmilag káros viselkedésmintaként. Amiből az következik, hogy gyerektelen politikai vezetők képtelenek olyan politikát folytatni, ami a tragikus nyugati demográfiai folyamatokat megfordíthatja. Például egy gyerektelen politikus nem állhat ki azzal, hogy nincs szükség bevándorlásra, mert mi magunk megoldjuk a demográfia problémákat magasabb szaporulattal.

Ehhez hozzá kell tennem, hogy a gyerektelenségnek lett egyfajta kultusza a nyugati világban. Évtizedek óta készülnek a boldogságra, életminőségre vonatkozó kutatások, amelyek azt mutatják, hogy a gyerektelenség mellett döntő párok jobbnak tartják életüket, mint a gyerekesek. A kutatások sok fejtörést okoztak a kutatóknak, de ha figyelembe vesszük, hogy a gyerektelenség nemcsak több szabadidőt és kevesebb felelősséget biztosít, hanem a társadalmi és esetleg anyagi siker garanciája is, akkor az eredmények érthetővé válnak.

Ennek fényében még aggasztóbb, amit látunk.

A jelen az új jövő

Európa jövőjét meghatározó politikusok – Merkel, Macron, Juncker, May, az olasz Gentiloni, a svéd Stefan Löfven, a holland Mark Rutte, a skót Nicola Sturgeon és a luxemburgi Xavier Bettel miniszterelnök – mind gyerektelenek. (Theresa May brit miniszterelnök kilóg a sorból, mert ő nem döntés, hanem meddőség miatt nem anya.) Vajon a példamutatáson túl jól teszi-e Európa, hogy sorsát gyerektelen politikusokra bízza, akik a jövővel, saját éltük utáni világgal kapcsolatban alapvetően máshogy éreznek, mint a gyerekesek. Vajon nem ez az oka annak, hogy az európai politika ennyire jelenre irányult, ezért utasítja el a távolabbi jövővel kapcsolatos aggodalmakkal való foglalkozást, ezért nem akarja elfogadni, hogy a jövőben más értékekhez és más körülményekhez kell majd igazodnunk?

A gyermek nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy képesek legyünk elfogadni az egyéni élet végességét. A világ nagyon más lenne, ha nem lennék képesek az életünkön túli célokért dolgozni és azért áldozatokat hozni. Ennek oka pedig utódainkban van. Úgy érezzük, bennük tovább élünk a halálunk után is. Ez ad olyan jövőt nekünk, ami nem véges, ami olyan tervekre és értékrend követésére, olyan életstratégiára sarkall, ami túlmutat saját életünkön. Amennyiben nem így lenne, és mindannyian egy véges világban élnénk, más célokat követnék, nem építenénk több száz évig használható épületeket, kiürítenénk bankszámláinkat utolsó éveinkben, eladnánk javainkat és szállodába költöznénk. Egyszeri, önzőbb és a jelenben ragadtabb életet élnénk. Nem lenne a jövő generációkért érzett felelősség az életünk egyik legfontosabb része. Nem gondolkodnánk azon, vajon mit hoz majd az a jövő, amikor már csak gyerekeink, unokáink élnek és hogyan tudnánk most a jelenben megvédeni őket a jövőbeli félelmektől. Márpedig így teszünk.

Ez olyan érzés, amit nem érezhet az, akinek nincs gyereke. Tudatosan felfoghatja, mint erkölcsi előírást, mint társadalmi kötelességet, de nem élheti meg, nem lehet személyiségének tudatától független része. Az emberek ennek ellenére lehetnek önzők, hedonisták és a mának élők. Kivéve, ha közösségi, politikai pozíciót töltenek be. A jó politikai a jövővel foglalkozik. Az európai politika, azonban mintha a jelenben ragadt volna. Döntései azt sugallják, hogy a világ mindig ilyen lesz, mint ma. Európa gazdag lesz, az emberek toleránsak, nem lesznek gazdasági válságok, amelyben egymásnak ugranak a különböző etnikumok, vallások, mert Európa most már örök időkre a tolerancia, a befogadás, a béke és gazdagság szigete marad. Európa vezetői ezekből a premisszákból indulnak ki, annak ellenére, hogy a múlt azt tanítja nekünk, hogy ennek épp az ellenkezője igaz. Nehéz lenne nem arra gondolni, ebben szerepet játszhat, hogy a gyerektelen politikusok máshogy látják a jövőt. Nekik az örökre sokkal rövidebb időt jelent. Az ő életük a jelenben ragadt, nem adatott meg nekik, hogy természetes módon megéljék, hogy haláluk után sem fejeződik be az életük, mert az utódaikban tovább élnek. Õk csak saját teljesítményük, megítélésük útján és csak a történelemkönyvekben élhetnek tovább. Ez egy alapvetően más hozzáállás az élethez, mint egy gyerekes szülőé. Arra ösztönzi a politikusokat, hogy saját emberi nagyságukkal törődjenek, saját humánumukat, saját elveik képviseletét előbbre valónak tartsák. Miért akarjon egy ilyen politikus a halála után esetlegesen 50 évvel bekövetkező események miatt aggódni, mikor azért választják meg az év emberének, ha ennek ellenkezőjét teszi. Miért hozzon olyan döntéseket, amikért embertelennek tartják, de talán megakadályoz vele 100 év múlva bekövetkező tragédiákat? Számára kifizetődőbb a jelenben naggyá válni, mint a jövőben, mert nincs jövője. Az ilyen politikus világában minden generáció a maga jelenének kovácsa, mert számára is csak egy jelen adatott meg és nem az örök jövő.

A gyermektelen politikusokra nem bízhatjuk jó szívvel gyerekeink jövőjét, mert nem élték meg, mit jelent az. Csupán tudatosan tudják, milyen értékek látszólagos képviseletének kell megfelelni, milyen szerepet kell eljátszani, de nem érezhetik azt a saját életükön túli jövőért érzett szorongást, amit egy szülő nap mint nap megél. A gyermektelen politikusokra nem bízhatjuk Európa és a keresztény világ jövőjét, mert nekik egész más jelent a jövő, mint nekünk, így máshogy is fognak dönteni róla. Nem zavarja őket, hogy száz év múlva, amikor unokáink még élhetnek, Európa vallásháborúba sodródhat mai bevándorláspolitikájuknak köszönhetően; hogy dédunokáinkat esetleg csador viseletére kötelezik az erőszakos iszlámtérítők, hogy leszármazottaink olyan zavaros világban élhetnek, mint a mai Közel-Kelet lakói.

Az ilyen politikusoknak az az érdekük, hogy a jövőre vonatkozó ilyen aggodalmakat elnyomják, butaságnak minősítsék, arra ösztönözzék a szavazókat, hogy ha ilyet éreznek, azt gyengeségük, gonoszságuk jelének tartsák. Azért, mert ők nem érezhetnek ilyet, és hatalmuk attól függ, hogy mások se tegyék.

Európa csapdába került. Olyanok vezetik, akik a gyermektelenséget hirdetik a saját példájukkal, és akiknek nem érdekük a távoli jövőbe tekinteni, amikor döntéseket hoznak. Ez ellen azonban csak a szavazók tehetnek valamit. A szavazók értékrendje azonban függ vezetőik példamutatásától is. A kör bezárult.