Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
century-on
 
 
 
 

Para: aszteroidabecsapódásokra figyelmeztetett egy cseh kutatócsoport

2017. június 10. 15:28

A kutatók szerint félő, hogy a Földbe hamarosan aszteroida csapódhat. A cseh csapat jelzése alapján a veszélyes objektumok a Tauridák meteorrajban rejtőznek.

A Tauridák meteorraj minden évben az őszi időszakban nagyjából szeptember közepétől november második feléig keresztezi a Föld pályáját. A Cseh Tudományos Akadémia kutatói összesen 144 olyan objektumot (úgynevezett bolidákat) tanulmányoztak, amik e meteorrajban vannak jelen. Rögtön sikerült két olyan aszteroidát is felfedezni, amelynek átmérője eléri a 200-300 métert – írja az AFP.

A meteorraj új ága nagy valószínűséggel számos olyan, eddig felfedezetlen aszteroidát tartalmaz, amelynek átmérője 10 és 100 méter közé esik vagy még ennél is nagyobb"

– írta az akadémia a kiadott sajtóközleményben. „Néhány évente az aszteroidabecsapódás valószínűsége markánsan megnő, amikor a Föld közelébe kerülnek ezek a bolygóközi anyagok" – tették hozzá a kutatók.

Az új ág olyan objektumokat tartalmaz, amelyek együtt keringenek a Nap körül, és néhány évente kerülnek a meteorrajjal a Föld közelébe, nagyjából három hetes időtartamig.

Ez alatt az idő alatt megnő az esélye, hogy egy nagyobb égitest ütközzön bolygónknak"

– írta az akadémia.

A csillagászok szerint az aszteroidák rendkívül törékenyek, de ha nagyobb méretűek, megvan a veszélye annak, hogy nem égnek el az atmoszférában és eltalálják a Földet. E veszélyes, potenciális katasztrófát okozó égitesteket tovább kell tanulmányozni, figyelmeztetnek a szakemberek.

(Origo)

OLVASTAD MÁR?

century-on
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Döbbenetes vallomás: így engedték elmenekülni az amerikaiak az ISIS vezetőjét

Döbbenetes vallomás: így engedték elmenekülni az amerikaiak az ISIS vezetőjét

amerika, london, párizs

Nem mindennapi amerikai katonai leirat látott napvilágot, melyet a többek között Afganisztánt és Irakot is megjárt, ottani különleges egységek volt drónszakértője, Brett Velicovich jegyez.

Egy bomba miatt kellett kiüríteni egy berlini mekit

Csütörtök délelőtt bombát találtak egy berlini gyorsétteremben, amit ki is kellett üríteni. A hatóságok két óra alatt fejezték be a munkát.

A Jobbik újabb blöffje, most államfőt buktatnának

A Jobbik újabb blöffje, most államfőt buktatnának

piszkostizenkettő

Vona Gábor pártelnök közölte, hogy megfosztási eljárást kezdeményez az államfő ellen a Jobbik, ha Áder János aláírja a plakáttörvényt. Mivel e tekintetben a demokratikus út gyakorlatilag járhatatlan számukra, marad a jól bevált erőszak, az "úgy nyakon b888lak, hogy leszáll a fejed" attitűd. Eközben a Tett és Védelem Alapítvány szerint sikertelen volt a párt cukikampánya, zajlik a "taktikai képmutatás".

Elsöprő erejű gazdasági és diplomáciai hullám várható Amerikától - a mi előnyünkre

Elsöprő erejű gazdasági és diplomáciai hullám várható Amerikától - a mi előnyünkre

közeleg a tél

Eric Stewart, az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács (US-Hungary Business Council) elnöke egy friss bejegyzésében kérte tőlünk - magyaroktól -, hogy várjuk meg, míg a helyükre kerülnek Trump adminisztrációjában az "új elemek", ugyanis attól kezdve, nem lesz megállás: meg fogja mindkét nemzetet csapni az együttműködésükből fakadó gazdasági és politikai prosperáció hulláma.

Az EU állampolgárai egyöntetűen erős határvédelmet szeretnének

Az EU állampolgárai egyöntetűen erős határvédelmet szeretnének

közeleg a tél

Az emberek Európa-szerte hatékonyabb határvédelmet szeretnének, valamint az uniós állampolgárok szerint az EU késve reagált az utóbbi évek legsúlyosabb politikai és gazdasági válságaira - derült ki a Századvég Alapítvány legfrissebb, a 28 EU-tagállamban végzett felméréséből.

Kiálltak Orbán Viktor mellett a New York-i zsidók

Kiálltak Orbán Viktor mellett a New York-i zsidók

közeleg a tél

Az amerikai város ortodox zsidó közössége megvédte a magyar miniszterelnököt egy másik zsidó szervezettel szemben.

Az MSZP jó szokásához híven megint eladná és kiszolgáltatná az országot

Az MSZP jó szokásához híven megint eladná és kiszolgáltatná az országot

közeleg a tél

Ujhelyi István Washingtonban az mondta, hogy a Botka-kormány meg fogja erősíteni Magyarország nyugati elkötelezettségét.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére