Az Arab-félsziget sivatagos területein beduin klánok éltek, akik törzsi, nemzetségi alapon szerveződtek. Kenyerüket főleg a kereskedelemből szerezték, de időnként rabló hadjáratokkal is kiegészítették jövedelmüket.

Azonban a félszigeten nem mindenki folytatott nomád életmódot. A mai Jemen területén két, a korban igen fejlett államalakulat működött Mina és Sába néven, összeomlásuk után pedig őket követte a Himjarita királyság is. Ekkor még a félszigeten a pogány arabok mellett megfértek a zsidók és a keresztények is, utóbbiaknak ugyanis két államuk, a Gasszanida és a Lahmida királyág is ebben az időszakban állt fenn.

Az Arab-félszigeten egy fontos kereskedelmi útvonal, az ún. Tömjénút futott keresztül, amelyen a mai Szomália területéről szállították a tömjént Konstantinápoly felé. Az útvonal annyira jelentős bevételt termelt, hogy annak ellenőrzéséért a 6. században a bizánci és a szasszanida perzsa birodalom is megütközött. A harcokból egy harmadik fél, Mekka került ki győztesen és átvette az ellenőrzést a teljes karavánkereskedelem felett.

A város a kereskedelem felett megszerzett irányítás mellett a zarándokok központi helyévé is vált, ugyanis a kocka alapú építményt, a Kábát – és a benne őrzött Fekete Követ – a pogány arabok isteni lényként tisztelték. Mekkában a változások azonban nem a békét és a felemelkedést hozták el, hanem a régi, kurajs törzsön belüli nemzettségek és az újgazdag kereskedők összecsapását.

Amikor 570 körül egy abesszin vezér harci elefántokkal körülzárta Mekkát, a hiedelem szerint Allah két csodát tett: apró madarak szálltak fel az abesszinok hadai felé és a csőrükből kieső sárga golyók elpusztították a támadó sereget; valamint megszületett Mohamed próféta.

Mohamed 622-ben összetűzésbe keveredett Mekka vezetőivel, mivel prédikációiban ostorozta a gazdag kereskedők kapzsiságát, a szegények nyomorgatását és kizsákmányolását. Ezért áttelepült a szomszédos Medinába, ahol megalkotta az új, közös hiten alapuló közösségek alkotmányát, az ummát. Miután pedig Medinát sikeresen maga mellé állította, újdonsült szövetségesével megadásra kényszerítette Mekkát.

Mohamed 630 körül már elismert prófétaként és vezérként tért vissza Mekkába.

Mohamed halála után négy kalifa, "a próféta helyettese és örököse" lépett trónra, akik továbbhaladtak a próféta által megkezdett úton. Abu Bakr, Omar, Oszmán és Ali uralkodása alatt meghódították Szíriát, Palesztinát, Mezopotámiát és Perzsiát, valamint Észak-Afrikában is jelentős területeket foglaltak el. 636-ban megütköztek Bizánccal és a csatából győztesen kerültek ki.

Az utódlás az Iszlám Birodalomban nem ment könnyen. Az első négy kalifát Mohamed rokonai, barátai körül választották, azonban Oszmánt, és utódját, Alit is megölték. Utóbbi ellen épp Mohamed özvegye, Aisa és a szíriai helytartó, Muávija szövetkezett. A kalifa családját és rokonait lemészárolták, Muávija pedig megalapította az Omajjád-dinasztiát és a birodalom központját Mekkából Damaszkuszba helyezte át.

Az Ommajjád-dinasztia alatt is tovább folytatódtak a hódítások: Indus völgye, Észak-Afrika és az Ibériai-félsziget.

Tárik ibn Zijád az afrikai berberekkel együtt 711-ben legyőzte a vizigót uralkodót, Roderichet és egészen a mai Franciaországig területéig vonultak. 732-ben azonban Martel Károly megállította előretörésüket, de az Ibériai-félsziget a frank győzelem ellenére is az arabok kezén maradt; Al-Andalusz tartománynak nevezték el. Konstantinápolyt is igyekeztek elfoglalni, de ez csak az oszmánoknak sikerült közel 700 évvel később.

Idővel az omajjádok megbuktak Bagdadban, mert a próféta leszármazottját, Abul Abbászt nevezték ki kalifának. Az újdonsült vezető megalapította az Abbászida-dinasztiát, a birodalom központját pedig ismét áthelyezték, ezúttal Bagdadba.

Abul Abbász Damaszkuszban rendezett vérfürdőjét csak Abd ar-Rahmán élte túl, aki nyugatra menekült, hadseregével elfoglalta Al-Andaluszt és Córdoba emírjévé választatta meg magát. Dinasztiája, a nyugati ommajjádok 1031-ig uralták a mai Spanyolország jelentős részét.

A hódítások és a népvándorlás befejeztével jelentős kulturális fejlődés bontakozott ki mind Európában, mind pedig a Közel-Keleten. Az arabok átvették a meghódított népek kultúráját és fejlesztették azokat. Azonban a birodalomban mindenkinek muszlimnak kellett lennie, ez alól pedig csak az úgynevezett dzimmik, a birodalomban élő zsidók és keresztények voltak a kivétel, akik adó fejében gyakorolhatták vallásukat.