Sokaknak lételeme a hisztizés.

Balszerencséje, hogy minden megnyilvánulása hisztihullámokat gerjeszt, de ezt meg biztosan megszokta már. A Házelnök ugyanis csak azt fejezte ki a maga ismert, kövéres módján, hogy nem lenne baj, ha a csajok az anyaságban élhetnék meg a női önmegvalósítás legmagasabb értékű megnyilvánulását.

Egyszerűen kifejezte a kongresszus előtt, az ő fejében hogyan állnak össze a közösségileg is értékes célhierarchiák. Ez nem bűn, sőt, éppen annyi joga van ezt elmondani, mint azoknak hisztizni, akiknek ez nem tetszik. Ráadásul Kövér a közösség egyik legitim képviselője, felhatalmazása van a közösség általa fontosnak vélt céljairól megnyilatkozni és azt képviselni.

Ákos, a hét másik genderológusa egészen más tészta, ő valóban bunkó és lealacsonyító módon beszélt a nőkről. Utánfutóként kezelni a női nemet, amelynek egyetlen létcélja, hogy felcsatlakozzon a magasságos Férfira, ez több, mint lealacsonyító. Ráadásul nincs is fárasztóbb egy ötlettelen, élettelen, az ágyban is csak uszadékfaként viselkedő nőnél - na de kinek a pap, kinek meg a paplan alatt.

Attól függetlenül, hogy Kövér semmi vállalhatatlant nem mondott, a hisztifaktor napok óta az egekben. Ez sok mindennek szól persze, nem csak a félreértelmezett mondanivalónak, de ahol hiszti van, ott aztán hiszti van.

Önmegvalósítás.

A szóra mára olyan jelentéstartalom rakódott, amitől a hideg rázza azt, aki kicsit is komplexebben látja a saját szerepét a túltolt egójánál; akinek a horizontja túllóg azon, hogy vagyok 'én' az Univerzum közepén, és nekem minden 'jár'.

Mintha az önmegvalósítás lenne az egyetlen kiteljesedés és így az egyetlen öncél. Mintha ez megvalósítható lenne mások, a környezetünk, vagy a közösségeinkkel szemben, vagyok akár azok ellenében, netán tőlük függetlenül.

A modern egotrip rettenetesen túl van tolva, mert a kereskedelmi marketing legnagyobb gurujai tökéletesen felismerték és azonosították a legjobb fogyasztót: a senkiről, sokszor magáról sem gondoskodó én-embert.

Õ a legjobb alany az önmegvalósításhoz: félreértelmezett, töredezett, gyermeki és sokszor infantilis énképe, és éppen ezért félreértelmezett önmegvalósítása miatt zabálja az elé tett globálmárkát.

Azt tartja élete kiteljesedésének, hogy a marketingesek által szervírozott coolságokat fogyasztja. Legyen szó Coca-coláról, iPhone-ról, vagy almás gépről, ő akkor Valaki, ha nagy cégek logóival van széttetoválva az élete. Hiába, a kereskedelmi marketing igazi gurujai tökéletesen ismerik a kor szélsőségesen individulaista pszichéjét, és ezért könnyedén kereshetnek dollármilliárdokat az 'én' emberein.

Csakhogy a legtöbbször egy szimpla keresztkérdésnél kiderül: ugyan ki a faszom is vagy te?

Egy alázatos sportoló, aki évtizede kel hajnalban, és fekszik éjszaka az edzéstervei miatt, hogy aranyérmeket begyűjtve álljon a világ tetején? Költő, vagy író, aki heteken át vezeti a sikerlistákat? Gazdasági szakember, aki felküzdötte magát a csúcsra? Azaz olyasvalaki, aki mögött alázat és teljesítmény van? Valaki, akinek a teljesítményét egy egész közösség respektálja?

Nem, a legtöbbször az 'én' emberei mögött nincsen semmi, csak egy nagy pofa, a nyers "énkultusz", meg szelfizés a rozéfröccsel. Mostanra a szelfizés adott pillanatában megmutatható 'én' vált az önmegvalósítás csúcsává. Pedig ez egy tévedés. Attól még senki nem lesz Valaki, hogy szelfizik, és ugyanazt az iPhone-t nyomkodja, mint sok százmillióan; az sem az önmegvalósítás csúcsa, hogy a legrózsaszínebb rozét szörpölgeti bárki a legtrendibb helyeken.

Ez ugyanis nem önmegvalósítás, ez csak az infantilis 'én'-ről lehúzható sok-sok bőr, ez egy szimpla pénzgyár. Na nem az önmegvalósítónak, hanem a márkatulajdonosoknak. Ez az én-szelfizde egy bégető - önmegvalósítást hazudó - fogyasztás. S az igazán dörzsölt marketingguruk a hátsó kisszobában térdcsapkodva röhögnek a tömegember fogyasztásban kicsúcsosodó ál-önmegvalósításán. Õk aztán igazán tudják, hogy a termékük - legyen jó, vagy rossz, hasznos, vagy haszontalan, értéktelen, de divatos - nem a tömegember önmegvalósítása, hanem az ő pénznyomdájuk.

A túltolt, tartalmatlan egónak. A szeretetlenségnek, a Tinder-találatok bárgyú chit-chatjeinnek, két test, férfi, és nő testének gyors, közös önkielégítésének, a zéró felelősségvállalásnak, a félreértelmezett individualizmusnak, az értelmetlen fogyasztásban kiteljesedni akaró tömegeknek, az értékeit vesztő masszának, amelyik elveszve bolyong a világban, és azt tartja értéknek, ha az iPhone 6 után a megjelenés napján sorban áll az ugyanolyan kinézetű, de irtózatos erővel megmarketingelt iPhone 6s-ért.