Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Közel 20 év után a migránsok miatt kellett hazajönnie egy magyar édesanyának Németországból

Forisek Ádám

2018.03.12. 11:40

Rácz Emese szerint a migránsok sokkal könnyebben kapnak lakást, gyakorlatilag õk a fontosak, míg az európai állampolgárok másodrendûek. Ez a jelenség az, ami miatt az asszony hazaköltözött Debrecenbe.

Rácz Emese 2017 decemberében költözött vissza Magyarországra, Debrecenbe. A hölgy az M1 Híradónak adott interjújában fejtette ki, hogy hazaköltözésében édesapja egészségi állapota is szerepet játszott, azonban elsősorban a német gazdasági és politikai helyzet miatt hozta meg ezen döntését.

A magyar nő elmondta: 3 éves kisfiával közel két évig keresett lakást, eredménytelenül. A hatóságok ugyanis politikai nyomásra a migránsok számára biztosítottak elsőként lakhatási lehetőséget.

Az interjút teljes terjedelmében ITT tudjátok megtekinteni.

Rácz Emese egyedülállóként élt Németországban kisfiával. Mint mondta, a szociális lakások elutasításánál szerepet játszott helyzete. A hivatalok arra hivatkoztak, hogy nem tudná a rezsiköltségeket fizetni. Ezek után az egyik német főbérlőnél rákérdezett, hogy mennyi pénzt kap a menekültek után az önkormányzattól. Mint kiderült, 900 euró jár – fejenként. Átszámítva ez közel 280.000 forint.

Az édesanya ezután kezdett el rettegni attól, hogy a főbérlők a könnyű bevétel reményében kiteszik őt albérletéből. Gyakorlatilag másodrangú állampolgárrá vált Németországban a bevándorlókkal szemben.

A migránshelyzet miatt költözött haza Svédországból egy svéd-magyar nő

Az elmúlt néhány napban megint fellángolt a vita, hogy Budapest a biztonságosabb vagy a nyugatabbra lévő európai nagyvárosok, például Bécs. Miközben itthon a liberális média azt hangoztatja, hogy sokkal jobb a helyzet külföldön, sok magyar család éppen a biztonsági problémák miatt költözik haza. Õk testközelből látják, hogy milyen az élet a no-go zónák között. Egy Svédországból hazatérő svéd-magyar nővel készített interjút az M1.

Rácz Emese elmondta: hiába élt kint közel 19 évet, így is mindig külföldinek számított. Jelenleg abban reménykedik, hogy a helyzet előbb-utóbb megváltozik, és a migránsokkal szemben nem kerülnek hátrányos helyzetbe Németországba azok a külföldiek, akik már évtizedek óta kint élnek.

(Híradó.hu)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére