Tulajdonképpen ez a mértékadó mindenegyben írás, mert itt tényleg minden megtalálható egyben. Az Egyetlen Létező Úthoz (Nyugati Fejlődési Modell) való Felzárkózás helyett maradtak nekünk a Szorongásos Rezsimek. Bibó feat Freud, Nyugati bukakke-party helyett mucsai autofelláció. A szerző amúgy simán áttekint száz évet, ami nem semmi. Bár ilyen világosan át tudnák a földi halandók is tekinteni mind a múltat, mind a jövőt. (Például: hova fut még ki a Terminátor-franchise? Lehet, hogy legközelebb már Sarah Connor lesz a gonosz, és azért kell visszautazni az időben, hogy ne abortálja Johnt? Számtalan lehetőség rejlik ebben.)

Sorra lehetne venni persze a problémákat az írással – járadékosok ekézése mellett ezer éve sápot húzó járadékosokra való pozitív hivatkozás példának okáért, illetve annak felvetése, hogy Horthy fegyverrel szerezte meg a hatalmát, holott nyilvánvalóan számos variáció létezett még a Tanácsköztársasággal szemben, pl. kerekasztal-diszkurzivitás, illetve az aranykornak számító Monarchia időszakát is fegyverrel teremtette meg Ferenc Jóska stb., – de minek.

Egyszerűbb, ha zanzásítjuk a mondanivalót: a Momentumos gyerekek cukik, okosak, aranyosak, szépek, ők azok, akik megtestesítik a Teljesítményelitet, jártak már a Fejlettnyugaton, és nem szédülnek a betonon (mindenhol máshol viszont igen).

Az instrukciók ugyanis úgy hangoznak, hogy „el kell engedni a politikát”, valamint „várni kell a pillanatra”. Ez vagy egy reggeli budis trónolás meghatározása, vagy egy közepesen kellemes önkielégítésé. Kétségtelenül megvan ezeknek is a helyük, a kérdés az, hogy hol.

A „Nyugathoz Való Felzárkózás” toposza példának okáért – azon túl, hogy a reformkomcsi nyelvezetből került újra-felhasználásra liberális demokratáknál – pár száz, maximum pár ezer értelmiségi problémája. Mezőtúron, Mátészalkán vagy Zalaszentivánon a kutyát nem érdekli. Így nagyjából pont ugyanott van a helye, ahol a fenti politikamentes-pillanatvárós tevékenységeknek.