Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
hajrá, magyarok!
 
 
 
 

Gyurta Dániel: jó esélye lett volna Budapestnek a 2024-es olimpiára

2017. szeptember 23. 19:37

Az olimpiai bajnok sportoló az M1 esti műsorának vendége volt.

Az olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok magyar úszó az M1 esti műsorában elmondta, hogy szerinte Budapestnek jó esélyei lettek volna a 2024-es ötkarikás játékok megrendezésére, ha nem lép vissza.

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
Gyurta a sportolói bizottság tagjaként részt vett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) limai kongresszusán, ahol meghozták a döntést a 2024-es és 2028-as olimpia helyszínéről.
Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, az ötkarikás játékok 2024-ben Párizsban, 2028-ban pedig Los Angelesben lesznek. 

Kicsit savanyú szájízzel néztem végig Párizs és Los Angeles prezentációját, mert Budapest is ott lehetett volna a kandidálók között. Az, hogy Budapest visszalépett, megkönnyítette a döntéshozatalt, szerinte a franciák és az amerikaiak hálásak lehetnek a magyaroknak ezért"

– mondta Gyurta, majd hozzátette, hogy Párizs nagyon erős pályázatot készített és sportdiplomáciai lobbiban is jó volt, de nem lett volna ilyen egyértelmű a döntés, ha Budapest is bent marad a pályázók között. 

OLVASTAD MÁR?

hajrá, magyarok!
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Most fény derült arra, mekkora mészárlást is rendezett az Iszlám Állam

Most fény derült arra, mekkora mészárlást is rendezett az Iszlám Állam

amerika, london, párizs

Két tömegsírra bukkantak az Irak északnyugati részén fekvő Szindzsárban.

Immáron teherautókat, motorkerékpárokat is vezethetnek majd szaúdi nők

Immáron teherautókat, motorkerékpárokat is vezethetnek majd szaúdi nők

V-nyolcas

Kellett várni rá egy picit, de jobb később, mint soha, nemde?

Az osztrák "civilek" utcára vonulnak, a bukott szocdem kancellár sivalkodik

Az osztrák "civilek" utcára vonulnak, a bukott szocdem kancellár sivalkodik

amerika, london, párizs

Ennyi telik az osztrák baloldaltól. Az ÖVP-FPÖ hivatalosan is koalícióra lépett, sőt, programot is hirdettek, most pedig megszólalt a leköszönő kancellár, Christian Kern is. Vártuk már nagyon!

Krisztus gyerekkori otthonában elmarad a karácsony

Kicsinyes bosszúból jelesre vizsgázott Názáret muszlim polgármestere: bejelentette, hogy a város nem fogja ünnepelni a karácsonyt.

Wilders nem kertelt, odapörkölt az európai migránssimogatóknak

Wilders nem kertelt, odapörkölt az európai migránssimogatóknak

amerika, london, párizs

Geert Wilders holland politikus szerint Európának folytatnia kell harcát a bevándorlás ellen. Erről beszélt Prágában.

Ha többet tudnak a holokausztról a migránsok, jobban integrálódnak

Legalábbis Heiko Maas szociáldemokrata igazságügyi miniszter szerint.

Szelfibetegség: te érintett vagy?

Igen, tényleg van ilyen, és most egy rövid teszttel mindenki megtudhatja, szenved-e "selfitisben".

Illegális bevándorlók szállták meg Rómát

Illegális bevándorlók szállták meg Rómát

amerika, london, párizs

És a jogaikért tüntettek. Úgy, hogy semmilyen papírjuk nincs arról: jogosan tartózkodnak-e Itáliába. A migránsmenetet olasz baloldali ifjúsági csoportok, szakszervezetek, és jogvédő mozgalmak szervezték.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére