Nem vagyok filozófus. Nem élek filozofikus életet.

Távol áll tőlem, hogy jobban értsem a szerzőt, mint ahogy ő érti önmagát. Ráadásul a hagyatékot hagyó szerző nem halt meg, még életében vetett számot sorsával. Szóval, megkérdezhető, szóra bírható és végül mondhatja erre az egészre, hogy „ugyan már, szamárság”.

Mégis, a hagyaték arra való, hogy kezdjünk vele valamit. Erőforrássá alakítható vagy elvesztegethető. A szerzőnek pedig vállalnia kell, hogy – bár eltávozott – mégis itt hagyott nekünk valamit.

Ha a filozófia legfenségesebb témája a halálra való felkészítés, akkor a nagy kérdésekkel való szembenézést nem lehet a végére hagyni. Igaz, nem mindenkinek adatott meg, hogy elbírja az igazságot. „Hátborzongató, hogy kevés ember képes tisztán látni a saját dolgaiban. Az önmagunknak való hazugság egyben az életmaradásunk feltétele.” Valamint arról sem szabad elfelejtkeznünk, hogy a tisztelettudó beszéd ellensége az igazságnak. Ezért még a legkörültekintőbb olvasatnak is rögzítenie kell korlátait. A figyelem, az odafordulás gesztusa a hagyatékot felmérve meg kell hogy álljon a könyörületnél.

„Minden embernek van egy nagy fájdalma, ha hagyod, el is mondják” – írja a filozófus.

Hogy mi is lehet a filozófus fájdalma, ehhez a sorsot kell faggatóra fogni.

A könyv többször megismétli Ralph Waldo Emerson tanítását: „A természet, az, amit megtehetsz.” De az embernek rá kell jönnie, hogy nem tehet meg mindent, ekkor ütközünk bele a sorsba. „Bármit, ami korlátoz bennünket, sorsnak nevezünk.” Az ember sorsa végül is a lemondás, az önkorlátozás, a beletörődés, hogy végső soron nem tehetünk meg mindent, amit akár megtehettünk volna.

A sors-hagyaték a „megtehettem volna” könyve.

Megtehettem volna, de végül mégsem. Megtehettem volna, de elvétettem. Megtehettem volna, de be kellett látnom, hogy valójában mégse tehettem volna meg.

A könyv öt fejezetből áll. A harmadik, tehát a középső fejezet címe: szex mint sors. A szex témává emelése nem öncélú. A filozófus egyfelől azt mondja, hogy mindaz, ami az emberek szexuális életével kapcsolatos, az legalább annyira politikai, mint bármi más. Másfelől meg elmondja, hogy az élet titkának megfejtése valószínűleg a szexualitás megértésén keresztül vezet, aminek a férfiak is részesei. A fejezet bemutatja a szexuális forradalom megjelenését és végzetes hatását az emberi kultúrára. A szerzőt idézve, a szerelem erejének megszűnése, a csupasz szexualitás, a „dugás mint önkifejezési eszköz” az emberi kultúra végét jelentené. A sors azonban csapdát állít, a természeten nem lehet kifogni. Amit az ember elvesz a természettől (a szexualitás korlátlansága a nagyobb szabadság illúziójával ajándékozza meg az embert), azt a természet visszaveszi (a bizalommal, odaadással, feloldódással kapcsolatos lelki problémák és végső soron a szerelem fájdalmának alakjában, ezek ugyanis nem iktathatók ki az emberi létezésből).

A filozófus számára tehát az önuralom, a távolságtartás, a mértékletesség erénye filozófiai célokat szolgál: a természet, beleértve az emberi természet megértését. A filozófia értelme a platóni értelemben vett igazság szeretete.

A filozófia legmagasabb rendűségét azonban a filozófusnak önmaga előtt is igazolni kell, lévén a filozófus is ember. Tele kísértésekkel, vágyakkal, az élet állította csapdákkal. S mivel az igazság szemlélése, a filozofikus élet egy sor lemondással jár – megtehetném, de mégsem teszem, mert elvezetne a céltól – a filozófiát végső soron az élettel szemben kell igazolni.

Ezen a ponton a filozófus egy másik filozófust idéz, aki Kant szexuális élete című könyvében a következőket írja: „Minden faj sokasodni akar, az emberiség sem kivétel ez alól. De individuumként, egyfajta csodaként, ezt gaztettnek nevezhetjük...A közösülésben az ember az állat szintjére süllyed, gyönyörhöz jut ugyan, de mégis engedelmeskedik a fajfenntartás ösztönének. Létezik egy eszköz, amellyel diszkréten megszabadulhatunk ettől a szomorú sorstól. Ez a filozófia. Ha a filozófusok többsége agglegény marad, mindezt azért teszi, hogy tanúbizonyságát adja annak, hogy az emberiség végső célja nem önmaga reprodukálása. Nem vagyunk kutyák vagy papucsállatkák, üregi nyulak sem. A filozófia a megerősítés, hogy létezik a faj fennmaradásának egy nem szexuális módja is. A filozófiai örökség létezik gének nélkül is.”

Vagyis, minden, ami az élethez tartozik (a gyermeknemzés, a család bizonyosan idetartozik), gyengíti a filozófia igazolását. Az életnek tett engedmény eltérít a céltól. Ha viszont a vizsgálódásból kidesztilálljuk az életet, akkor a filozófus az élet titkához nem juthat el. A filozofikus életvitel végső soron tehát fából vaskarika, a filozófiának szentelt élet valójában életellenes.

A filozófus problémájának ezért nincs feloldása. Innen a fájdalom.

Amikor a filozófus eltávozik, hűlt helyében ott marad a szorongó ember.

Az üregi nyúl felzokog.

Kapcsolódó cikkek:

- GFG olvasónapló: Márai

- GFG olvasónapló: Bayer Zsolt

- GFG olvasónapló: Németh László