Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Feszengés

Bertha László

2019.01.31. 15:58

Ady halálának 100. évfordulója kapcsán megint megszólalt mindenki, de leginkább az internet népe.

Mostanában folyton zavarba hoznak. És ilyenkor pirulnom kell.

Na, ezt elmesélem.

Ady halálának 100. évfordulója kapcsán megint megszólalt mindenki, de leginkább az internet népe, mely azonnal reagál mindenre, s „közírók”, „szakértők” és „publicisták” ezrei rikoltották világba nézeteiket.

„Ady rossz!” – jelenti ki XYZ, kinek legfőbb érdeme, hogy nem ment át a piroson, és nem csalta a feleségét. Hogy nem is lett volna rá képes, az már más kérdés. De ő a hűség hangos szószólója.

„Forradalmi!” – mondja. – „Balos. Többek közt neki köszönhetjük Trianont!”

Én meg olvasom, nézem rajta a lájkokat, s közben zavartan matatok az egérrel, szipogok, majd nyelek egy jó nagyot.

Ady helyett is. Mint kolléga. Mint művész. Mert ekkora azért nem vagyok. És Ady Endre sem.

Egyikünk sem ekkora.

A művészet lényegét nem értő makacs szabálykövetők ezt soha nem értik.

Adyn múlott Erdély? Nem a törökökön vagy a Habsburgokon, akik miatt három évszázadra felvonulási terület és harctér lett ország területe, a magyar népesség kipusztult, és emiatt idegeneket telepítettek a helyére? (Budát csak Zápolya halála után foglalja el a török, nehogy a rivális dinasztia és birodalom kezére kerüljön.) Nem a földesúr miatt, kinek mindegy volt, miféle népességből áll a falu lakossága, csak valaki elvégezze a munkát?

Dehogy. Egy költő miatt történt minden. Mindezt az egészet a versek okozták!

Krákogok.

Kedves szakbarbár, naiv lelkek! Mi, művészek, nem irányítjuk a folyamatokat, csak beszámolunk róluk. Mivel egy művész túlérzékeny, a változást hamarabb látja meg. Ezért tűnik úgy, hogy ő „csinálja”. Mert időben hamarabb jelez. Hamarabb beszél róla. Akkor, amikor másnak még eszébe sem jut. Fel sem tűnik. De nem Cervantes miatt múlott el a lovagkor, nem a Black Sabbath nullázta le a kereszténységet, és nem a CPg okozta a Szovjetunió felbomlását.

Adyn meg az Ady-féléken múlott Trianon! Ó, szent együgyűség!

Művészek és a politika.

Petőfi. A másik forradalmi és „balos” költőzsenink, aki meg a kommunizmusért „felelős”, mert a halála után 120 évvel, a XVII. kerületi Ságvári Endre Ált. Iskola igazgatója a forradalmi ifjúsági napok keretében, amikor a tornateremben toporgott Vörös Október Ruhagyár címkét viselő ronda zakójában, egymás mellett említette a nevét Marxszal és Engelsszel. A francia forradalomért is minden bizonnyal ő a hibás, mert mindkettő „egalitárius”. (Aki ezt a szót életében húsznál többször kimondja, az szerintem impotens.)

Szóval Petőfi is megpróbált bekapcsolódni a politikába, és 1848. június 15-én – napra pontosan három hónappal a pesti forradalom után – az első népképviseleti választáson elindult, majd úgy megbukott, mint menekült nigériai agysebész a német alapfokú nyelvvizsgán.

Ennyi befolyása van egy költőnek a konkrét hatalmi játszmákra.

Petőfi megbukott, mert a népnek nem kell „álmodozó”. Az emberek az ilyesmitől menekülnek. „Jövő évben ennyivel és ennyivel kapnak többet a magyar családok.” Erre kíváncsiak az emberek. Nem pedig holmi „álmokra”. A Sétáló Budapestre.

És persze épp ennyire taszító, ha a művész nem az álmairól beszél, hanem ideológiai szócsőként viselkedik. Az emberek a következőt várják el: A politikus legyen gyakorlatias, ne pedig álmodozó, a művész meg beszéljen az álmairól, s ne okoskodjon bele a minisztériumi költségvetés aktuális mérlegébe.

Persze értem én a hevületet.

XYZ azért beszél így, mert ez neki ügy. Ez az ő ügye. És ebbe ne köpjön bele senki. Õt ne taszítsák le a trónról. Õ fontos dolgokkal foglalkozik, ő harcol, ő a hős, és aki azt merészeli állítani, hogy a céltáblája nem akkora rémisztő és gonosz fekete sátán, az voltaképp őt fosztja meg a hősiességtől.

Letaszítja a pulpitusról, ahol épp készült átvenni a „megszabadítom a nemzetet a fertőtől” versenynek a nagy csillogó aranyérmét.

Értem én, persze, hogy értem, de nekem művészként ezt oly kínos hallgatni.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére