Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
7:59
 
 
 
 

Este 7:59

2017. október 2. 19:58

Orbán: sikerült erős és tekintélyes európai középállammá tennünk Magyarországot

Készen állunk az együttműködésre, és jól fog járni, sőt már most jól jár a Kárpát-medencében az a nép, amelyik együttműködik a magyarokkal – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) hétfői tanévnyitóján mondott beszédében. Hozzátette: mindez annak a következménye, hogy sikerült erős és tekintélyes európai középállammá tennünk Magyarországot. Úgy vélte: a kettős állampolgárság, az oktatási lehetőségek bővítése, a magyar szellemi erőközpontok megerősítése, mind a felívelő magyar korszak első jelei.

Botka mától már nem miniszterelnök-jelölt

Pár hónappal a választás előtt mondott le Botka László a pozícióról. A szegedi városvezető ma délelőtt 9:30-kor jelentette be döntését. A szegedi polgármester azzal indokolta elhatározását, hogy politikáját nem támogatták „kint”, és fontos politikusok nem támogatták bent, saját politikai közösségében. Botka László ugyanakkor bejelentette, ha másnak sikerülne elérnie az ellenzéki összefogást, akkor beállna mellé. Ezt követően a szocialisták alelnöke, Ujhelyi István is lemondott. 

Az ISIS vállalta magára a Las Vegas-i mészárlást

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta hétfőn a Las Vegasban elkövetett, legalább ötven ember halálával járó fegyveres támadás elkövetését – írja többek között a New York Post a dzsihadisták szócsövének számító Aamák hírügynökségre hivatkozva, amely szerint a támadó néhány hónappal korábban áttért az iszlám vallásra. Az Aamák közlése szerint "a Las Vegas-i támadást az Iszlám Állam egyik harcosa követte el, eleget téve a koalíciós országok elleni támadásokról szóló felhívásoknak". A közel-keleti területeiről folyamatosan visszaszoruló Iszlám Államnak számos ellensége van, köztük az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció. 

OLVASTAD MÁR?

7:59
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Keszthelyi Vivien: "Nem vagyok egy agresszív sofőr"

Keszthelyi Vivien: "Nem vagyok egy agresszív sofőr"

csak neked, csak most

Interjú az Audi tehetséggondozó akadémiájának még mindig csak 17 éves növendékével, Keszthelyi Viviennel, Magyarország egyik legtehetségesebb autóversenyzőjével, aki jelenleg az Audi Sport R8 LMS Cup sorozatban versenyez és rendre maga mögé utasítja a férfiakat.

Ezeket a csapatokat kaphatják a magyarok a nemzetközi kupákban

Ha az Újpest csodát tesz, egy régi ismerős várhat rá, míg a Mol Vidi félig magyar együttest kaphat.

Soros-ellenes nemzetközi szövetség alakul

Soros-ellenes nemzetközi szövetség alakul

kinyílott a pitypang

Az amikor a hóhért akasztják tipikus esete kezd körvonalazódni azáltal, hogy amerikai kezdeményezésre olyan nemzetközi civil hálózat szerveződése kezdődött meg, amelynek a legfőbb célja a Soros György nézetei és érdekei elleni küzdelem, a tömeges és illegális migráció elleni harc, valamint a nemzetállamok védelme.

Egy szál ciciben küzd a feminista egyetemi tanár a nők komolyan vételéért

Egy szál ciciben küzd a feminista egyetemi tanár a nők komolyan vételéért

bulvár

A Cambridge-i Egyetem egyik professzora, Dr. Victoria Bateman valami oknál fogva úgy gondolja, szélsőséges feminista nézeteit és úgy általában a nőket akkor fogja a világ komolyabban venni, ha különböző mondvacsinált apropóból nőiességét bankjegyekkel eltakarva, meztelenül pózol nagy nyilvánosság előtt.

Az elnök verőemberei

Az elnök verőemberei

piszkostizenkettő

Egy szadista pszichopata Macron körül. Mi lehet a magyarázata, miért véd a francia elnök egy bűnözőt?

Nincs akadálya a lefejezős brit terroristák kivégzésének

Nincs akadálya a lefejezős brit terroristák kivégzésének

amerika, london, párizs

A brit kormány bejelentette, hogy nem gördít akadályt az elé, hogy halálbüntetést szabjanak ki az év elején elfogott két brit állampolgárságú terroristára.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Ez lesz ma.

Lövöldöztek Torontóban: többen megsérültek

Vasárnap este a kanadai Torontóban egy fegyveres vaktában lövöldözni kezdett. A helyi sajtó szerint többen súlyosan megsérültek, a rendőrség pedig arról számolt be, hogy a támadó meghalt.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére