Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Egyre jobban rezeg a léc Botka alatt

Forisek Ádám

2017.04.10. 12:28

Feljelentést tett ugyanis a Szeviép Zrt. egyik leányvállalata, jelentette be az ügyben érintett Szabó Bálint hétfõn, Szegeden, a csongrádi megyeszékhely repülõterénél tartott sajtótájékoztatóján.

A Szegedet kiskirályként vezető Botka László nehezen fogja magáról levakarni a Szeviép-ügyet.

A Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője most úgy fogalmazott, a Szeviép-ügyben mintegy 429 millió forintot "talicskáztak ki" a Biztonsági Üzem Kft. révén úgy, hogy azzal az összeggel a kisvállalkozókat megkárosították.

Fontosnak tartotta megjegyezni Szabó Bálint, hogy a kft.-t – amely szintén csődbe ment és két tucat kisvállalkozást hagyott kifizetetlenülUjhelyi István, korábbi szocialista országgyűlési képviselő sofőrje irányította, ő most a szegedi repülőtér vezetője.

Szabó Bálint szerint egyértelmű személyi összefonódás látható a szegedi szocialisták és a Szeviép között, az ügyben pedig Botka László is egyértelműen érintett.

A Szeviép Zrt. három egykori vezetője ellen csődbűntett minősített esete miatt indult eljárás a Szegedi Járásbíróságon. A cégvezetők döntése alapján ugyanis rendszeresen, nagy összegben adtak kölcsönöket a teljes egészben, vagy részben a zrt. tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, magánszemélyeknek, sportszervezeteknek. A vádlottak persze tagadják bűnösségüket.

Az ügyben készült vádirat szerint a Szeviép Zrt. 2008 májusa és 2010 áprilisa között heti, havi rendszerességgel folyósított kölcsönöket a 100 százalékban a tulajdonában álló Biztonsági Üzem Kft.-nek. A veszteségesen működő cég e hiteleket nem tudta visszafizetni. A vádlottak a kölcsönök folyósításával a Szeviép Zrt. vagyonát mintegy 429 millió forinttal csökkentették – írja az MTI.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére