Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
century-on
 
 
 
 

Egy orosz MiG-31-es sikeresen megsemmisített egy cirkálórakétát a sztratoszférában

2017. július 17. 18:15

Az orosz haditengerészet légierejének kötelékébe tartozó - és a Kamcsatka-félszigeten állomásozó - MiG-31-es repülőgép a gyakorlata során sikeresen megsemmisített a sztratoszférában egy tengerjáróról elindított szuperszonikus cirkálórakétát.

Az Oroszország csendes-óceáni flottája által kiadott tájékoztatás szerint a MiG–31-es elfogó vadászgép által megsemmisített rakétát az Okhotsk-tenger vízterületéről indították el, amely aztán több mint 12 kilométeres tengerszint feletti magasságban repült, a hangsebesség háromszorosát elérő sebességgel (Mach 3-as sebességgel).

Ez a sikeres gyakorlat – amennyiben valódi katonai képesség meglétét bizonyítja, akkor – nagy jelentőséggel bírhat a nukleáris nagyhatalmak közötti kölcsönös elrettentés vonatkozásában, mert azt jelenti, hogy Oroszország légiereje képes a NATO és az USA taktikai atomfegyver arzenáljának a többségét kitevő több ezer darab cirkáló és robotrepülőgép semlegesítésére, még a területét érő megelőző atomcsapás esetében is. 

Egymás kölcsönös elrettentése, a világbéke zálogát jelenti az atomhatalmak vonatkozásában. Ha egymás megelőző atomcsapásai estében is képesek az atomhatalmak egymás támadó eszközeit – az elfogadható járulékos veszteségnél nagyobb mértékben – megsemmisíteni, akkor nincs értelme egymás ellen támadást indítaniuk. 

A kölcsönös elrettentés és a MiG–31-esek közötti másik összefüggés az, hogy az év elején bejelentett sikeres fegyvertesztek és gyakorlatok alapján ez a nagy sebességű és nagy magasságban harcolni képes vadászrepülőgép képes szállítani akár négy nagy hatótávolságú R–33-as rakétát és négy rövid hatótávolságú R–77-es rakétát.

Ezzel a fegyverzettel pedig a MiG–31-es képes földközeli röppályájú műholdak megsemmisítésére.  

A modern harcászatban a műholdas navigációs rendszerek műholdjainak a megsemmisítése stratégiai fontosságú, első lépése lett minden nagyhatalmak között kitörő esetleges konfliktusnak.

Alapvetően azért, mert a nagyhatalmak cirkálórakétái, a robotrepülők döntő többsége az amerikai GPS vagy az orosz Glonassz műholdas navigációs rendszerek működésére épül. A jelenlegi katonai alkalmazások – így az atomcsapások eszközeinek is – egy jelentős része nem működik, ha a katonai műholdak rendszere nem támogatja őket.

OLVASTAD MÁR?

century-on
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Rogán: A kormánynak van listája az illegális bevándorlást segítő szervezetekről

Rogán: A kormánynak van listája az illegális bevándorlást segítő szervezetekről

közeleg a tél

A magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, akik az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnap Újság című műsorának adott interjúban.

A törökök már szombaton keményen nekimentek a kurdoknak, de az igazi háború csak vasárnap kezdődhet el

A törökök már szombaton keményen nekimentek a kurdoknak, de az igazi háború csak vasárnap kezdődhet el

amerika, london, párizs

Ankara szombaton már a légierőt is bevetette a szíriai területeken élő kurdok ellen. A légicsapásokban hat civil és három fegyveres vesztette életét - legalábbis a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia szóvivője szerint. Vasárnap viszont elkezdődhetnek a szárazföldi hadműveletek is.

Véget ért a kabuli túszdráma: kilenc áldozata van a terrortámadásnak

Véget ért a kabuli túszdráma: kilenc áldozata van a terrortámadásnak

amerika, london, párizs

Véget ért a kabuli Intercontinental szálloda elleni fegyveres támadás az afgán belügyminisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint. A biztonsági erők az összes támadóval végeztek. A merényletben hat civil, köztük egy külföldi nő vesztette életét, állampolgárságát egyelőre nem közölték.

Csak fekete énekesek szerepelhetnének az Erkel Színház egyik előadásában

Az Erkel Színházban január 27-én mutatják be a a Gershwin fivérek Porgy és Bess című operáját. A jogtulajdonosok azonban betiltanák az előadást, mert fehér énekesek szerepelnek benne.

Színjáték volt Ferenc pápa "repülős" esküvője?

Színjáték volt Ferenc pápa "repülős" esküvője?

bulvár

Állítólag teljesen spontán történet az első repülőn celebrált pápai esküvő. Vagy mégsem?

Észak-Korea megegyezett Dél-Koreával

Észak-Korea megegyezett Dél-Koreával

amerika, london, párizs

Legalábbis a téli olimpiát illetően.

Nemsokára megérkezik az új amerikai nagykövet

Remélhetőleg tavasz végére, nyár elejére megérkezik Budapestre az új amerikai nagykövet - jelentette ki Megyesy Jenő, a miniszterelnök amerikai ügyekért felelős főtanácsadója.

Liberálisok kedvenc püspöke: a nemzetbiztonságot át kell gondolni, a migránsáradat megállíthatatlan

Liberálisok kedvenc püspöke: a nemzetbiztonságot át kell gondolni, a migránsáradat megállíthatatlan

kinyílott a pitypang

Beer Miklós váci püspök ismét megszólalt. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a korábbi, menekültbarát, szentimentális álláspontját is sikerült tovább gondolnia a püspöknek.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére