Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az MSZP felfüggeszti szerzõdését Czeglédy cégével

888.hu

2017.06.14. 13:28

Mint korábban írtuk, õrizetbe vették az MSZP és a DK ügyvédjét, a szocialista Czeglédy Csabát. Az MSZP azonnal pániküzemmódba kapcsolt.

A gyanú szerint a tettesek Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezet működése során követhették el a csalást. Az illetékes ügyészség mind a hat gyanúsított esetében kezdeményezte az előzetes letartóztatást, amelyről a Szegedi Járásbíróság csütörtökön dönthet.

Czeglédynek már korábban is voltak gyanús ügyletei, ekkor azonban még nem határolódtak el tőle a szocialisták.

Még 2016 áprilisában írtuk meg, hogy Czeglédy Csaba – többek között Gyurcsány, Botka és Vadai védőügyvédje, egykori szombathelyi szocialista alpolgármester – több mint egy évtizede abból él, hogy strómanok közbeiktatásával újabb és újabb diákszövetkezeteket hoz létre, amelyek tetemes adótartozással szűnnek meg, kihasználva többek között a diákokat is. Czeglédy Csaba a korábbi cikkünk megjelenését követően hevesen tagadta a vádakat.

Szerdán, kora délután azonban a letartóztatás hírére az MSZP azonnal kiadott egy Botka László által szignózott közleményt, amelyben felkéri az MSZP Etikai Bizottságát, hogy vizsgálja ki az ügyet.

A párt vezetését pedig arra kérem, hogy függessze fel az ügyvédi irodával kötött keretszerződését, amíg az ügy nem rendeződik"

– közölte a politikus.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére