Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Az ENSZ is beleszólt az amerikai elnökválasztásba

2016. április 16. 13:37

New York-Róma, 13:37

A Vatikán mellett most már az ENSZ is beszállt az amerikai elnökválasztási kampányba. Természetesen Trump ellen.

Alig néhány hónapja, hogy Ferenc pápa nyíltan elhatárolódott Donald Trumptól, és hintette el a hívek között, hogy igazi keresztény nem szavazhat olyan emberre, aki hidak helyett inkább falakat emelne. A Vatikán szóvivője később ugyan magyarázkodni kényszerült a pápa kijelentése miatt, de ez sem tántorította el a Szentszéket attól, hogy a hétvégére meghívja Bernie Sanders Rómába, egy a pápa tanácsadói által rendezett konferencia díszvendégeként.

Igaz, Ferenc pápa mindeközben Leszboszra látogatott, de a tény, hogy a demokraták jelöltségéért versengő Sanders Evo Morales boliviai elnökkel együtt a Vatikán díszvendége egy gazdasági konferencián még így is jelzésértékű. Sanders persze Rómában is kampányolt, "az immorális és fenntarthatatlan vagyoni különbségek" és a szegénység ellen intézett beszédet. Szövege jól megfért az anti-kapitalista boliviai elnöké mellett. Kedden New Yorkban meccsel Hillary Clintonnal a demokraták kegyeiért, és bár az előrejelzések szerint biztosra vehető a veresége, Sanders nem tágít, ígérete szerint júliusig mindenképp versenyben marad. Ha a demokrata szavazók vevők a Clinton által képviselt mainstreamtől eltérő politikai üzenetekre, még esélye is lehet.

Az úgyanis jól látszik, hogy republikánusoknál betalált Trump elvárástörlő kampánya. Egy hétvégével a New York-i előválasztás előtt Donald Trump hazai pályán 29 százalékponttal előzi a második jelöltet, a republikánusok több mint felének támogatását élvezi, annak ellenére, hogy néhány hete még a pártvezetéssel is összerúgta a port. A Trumpot üldüző John Kashich és Ted Cruz egyenként a szavazatok kb. 20 százalékával térhet majd haza.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosának hétvégi nyilatkozata így bizonyos szempontból egyáltalán nem meglepő, hiszen a legesélyesebb jelöltet vette célba. Hogy ennyire kendőzetlenül beleszólt az elnökválasztási kampányba, mégis szokatlan. A jordániai főbiztos, Zeid al-Husszein egy clevelandi konferencián egyenesen a júliusban ott megrendezendő republikánus jelöltállító gyűlés részvevőinek üzent, amikor arról beszélt, reméli nem dőlnek be Trumpnak.

A bigottság nem az erős vezetés tanújele, hanem a "szabadak földjének" elveibe vetett hit hiányának legalávalóbb és leggyávább bizonyítéka.

A Trump elleni kritika apropója a republikánus jelölt egy többször megismélt kijelentése, miszerint elnökké választása esetén újra engedélyezné az Egyesült Államok hadserege számára azt az Obama elnök által törvényen kívül helyezett eljárást, hogy kínvallatással szerezzenek információt a terrorizmussal gyanúsított fogvatartottaktól. A Trump elleni kirohanás oka minden bizonnyal mégsem ez, hanem a kampánya során egy szintén nem egyszer elhangzott kijelentés lehetett: ha hatalomra kerül - ígérte Trump -, szakít a NATO-val és az ENSZ-szel is. Márpedig ha az előbbi kijelentését komoly fenyegetésnek lehet venni, az utóbbival is számolni kell.

Kiegészítés, 18:09

Ferenc pápa még időben visszaért Leszbosz szigetéről a 12 migráns kíséretében, hogy kezet rázhasson a nagy Bernie Sanders-szel. Nincs ebben semmilyen politikai befolyásgyakorlás, kérem szépen, tessék továbbhaladni.

(Associated Press, BBC News, Wall Street Journal)

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Olasz Testvérek: Magyarországot azért büntetik, mert nem fogad be migránsokat

Olasz Testvérek: Magyarországot azért büntetik, mert nem fogad be migránsokat

amerika, london, párizs

Az olasz bevándorlásellenes párt, a Fratelli d'Italia elnöke, Giorgia Meloni adott interjút a magyar köztévének.

Lemondták a muszlim rapper koncertjét, aki a Bataclanban akart fellépni

Lemondták a muszlim rapper koncertjét, aki a Bataclanban akart fellépni

bulvár

A 2015-ös párizsi terrortámadás helyszínén akart koncertet adni a Medine nevű algériai származűsú rapper, azonban a koncertterem törölte a showt, ugyanis tüntetők protestáltak az ellen, hogy fellépjen.

Milliókat gombolt le az államról a migráns, aki a grenfelli tűz áldozatának hazudta magát

Milliókat gombolt le az államról a migráns, aki a grenfelli tűz áldozatának hazudta magát

amerika, london, párizs

A 28 éves illegális migráns azt hazudta, a Grenfell toronyban lakott, amikor feltámadt az épületben a tűz. Több milliós segélyt nyúlt le így az államtól, és most ezért börtönbe fog kerülni.

Baloldali tüntetéskultúra

Baloldali tüntetéskultúra

kétharmad

Azért van annak egy diszkrét bája, amikor Gyurcsány Ferenc hívja tüntetésre az embereket és ő ordibál a tömegnek, hogy "addig nem lehet megnyugodni, amíg lemondásra nem kényszerítik Orbán Viktort."

A hét karikatúrája a 888-on

A hét karikatúrája a 888-on

8)8)8

A DK kormányváltásra készül

Kövér: Nyugat-Európának szüksége van a magyar és a közép-európai példára és elszántságra

Kövér: Nyugat-Európának szüksége van a magyar és a közép-európai példára és elszántságra

kétharmad

Az Országgyűlés elnöke szombaton Zalaegerszegen, a megyei önkormányzat díszközgyűlésén mondott beszédet, melyben elmondta, hogy nem szabad hagyni azt, hogy a magyar társadalom erkölcsi többségét felmorzsolják és politikai kisebbségbe szorítsák.

Dánia kitoloncolhatja a ruandai népirtás egyik elkövetőjét

Dánia kitoloncolhatja a ruandai népirtás egyik elkövetőjét

amerika, london, párizs

A dán legfelsőbb bíróság szerint Wenceslas Twagirayezut nyugodtan ki lehet utasítani és vissza lehet szállítani Ruandába, ahol 1994-ben részt vett a népirtásban.

Ukrajna mondvacsinált problémákkal uszít Magyarország ellen

Grezsa István kormánybiztos szerint Kijev mondvacsinált problémákat fedez fel hirtelen, szerinte a kettős állampolgárság is ilyen, ennek büntethetősége kapcsán fenyegetőzik most Klimkin ukrán külügyminiszter.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére