Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Át kell világítani a Soros-listán szereplõ politikusokat

Bertha László

2017.04.30. 10:28

Át kell világítani azokat a politikusokat, akik a DC Leaks által nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint Soros György támogatását élvezik - mondta Ifj. Lomnici Zoltán.

Az alkotmányjogász az M1 műsorában elmondta, hogy ha kiderül, hogy idegen érdekeket szolgál a 226, 11 bizottságban és 26 delegációban érintett képviselő Brüsszelben, akkor ennek kell, hogy legyen következménye. Lomnici hozzátette, hogy számos állami vezetőnek korábban le kellett mondani, ha ilyen kiderült róla.

Az ügyben a 17 felszólaló közül 11 rajta volt ezen a bizonyos Soros-listán, a magyar miniszterelnök elleni személyeskedő kirohanásaikkal saját érdekeiket védték – mondta az alkotmányjogász.

Lomnici szerint a hozzáférhető dokumentumok alapján komoly gondok vannak a Soros-egyetem akkreditációjával, ami a diploma érvényességét érintheti. Az pedig erőteljesen megkérdőjelezhető, hogy ebben a kérdésben Soros Györgyöt meghallgatták.

Mindez tovább mélyíti azt az aggályt, hogy a jelenlegi brüsszeli vezetés alkalmatlan

– jelentette ki Ifj. Lomnici Zoltán.

Soros György alapítványának belső adatbázisából kiszivárgott összesítés szerint a milliárdos spekuláns több mint kétszáz képviselőt képes mozgatni az Európai Parlamentben. A Soros-féle Open Society Foundation belső adatbázisában számos olyan EP-képviselő neve szerepel, akik Magyarországot támadták Brüsszelben.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére