A vészesen közelgő brit uniós népszavazás kapcsán több kérdés is felmerült bennünk. Miért akar egyáltalán kilépni az Európai Unióból Nagy-Britannia, továbbá Orbán Viktor vészjósló figyelmeztetéseit miért nem fogadta meg a brüsszeli elit?

A június 23-i brit népszavazás sorsdöntőnek fog bizonyulni, ugyanis nemcsak a jelenlegi britek életét fogja nagymértékben befolyásolni a végeredmény, hanem az elkövetkező generációk életére is rendkívüli hatást fog gyakorolni. Azonban az egyre kiélezettebb maradás- és kilépéspárti kampányok közepette még nem hangoztak el a legfontosabb kérdések az egész brexit-jelenség kapcsán. 

Az ilyen egyszerű politikai kérdések általában a legbonyolultabb válaszokat vonzzák maguk után, és ez a brexit kapcsán sincs másképp. Ám tény, hogy a brit kormányfő, David Cameron a jelenlegi maradáspárti kampánya előtt egy heves bírálója és kritikusa volt az Európai Uniónak.

Ráadásul a brit konzervatívok hagyományosan inkább távol tartják magukat a kontinentális politikai klímától, mivel értékrendjük szerint az ország szuverenitásának eszméje felülírja a munkáspárti és liberális internacionalista narratíva jelentőségét.

David Cameron is pontosan ezt a narratívát követte. Sőt, amikor a 2015-ös, brit választások kimenetele egyre bizonytalanabbá vált, a kormányfő még intenzívebben ráfordult az eu-szkteptikus hangulatra. Ennek okán megígérte azt, hogy személyének megválasztása esetén mindenképpen ki fogja írni népszavazást a Európai Unióból való kilépés kapcsán.

A meglebegtetett lehetőségre ráharaptak a választópolgárok, és David Cameron be is zsebelte a választásokat. Arra már kevesebben figyeltek viszont, hogy Cameron alapvetően már akkor sem szerette volna elhagyni az uniót, csupán fel akarta hívni mind a lakosok, mint Brüsszel figyelmét is arra, hogy valami nincs rendben.

Ám az egyre növekvő unió-ellenes hangulat - az UKIP jóvoltából belföldön, továbbá az európai, szélsőjobboldali pártok jóvoltából külföldön - egyáltalán nem kedvezett a mérsékelten szkeptikus toryknak. Továbbá az unión belüli migráció kérdése és a Juncker-Merkel-Hollande fémjelezte uralkodó politikai narratívák a lakosságot is egyre kritikusabbá tették.

Így lényegében kutyaszorítóba került a brit Konzervatív Párt a beígért referendum kiírásával kapcsolatban, hiszen innen már Cameron sem mert meghátrálni - bár feltételezhetően szíve szerint ezt tette volna.

A brit kormányfő így el is indította bennmaradási kampányát, amely elsőként abból állt, hogy körbeutazta a kontinenset annak érdekében, hogy meggyőzze a tagországokat arról, hogy meg kell reformálni az EU-t.

Ugyanis Cameron egyik legerősebb brexit-ellenes érve a mai napig az, hogy bár számtalan igazságtalanságot és hátrányt kellett eltűrnie Nagy-Britanniának Brüsszel miatt, egy megreformált európai közösség mégiscsak előnyösebb az ország számára, mint az unió elhagyásából következő teljes politikai és gazdasági bizonytalanság.

Az elmúlt félévben lefolytatott tárgyalások alatt elsősorban a külső- és a belső migrációs hullámok megtöréséről, a brüsszeli befolyás csökkentéséről szóltak, továbbá a hozzájárulási költségek kapcsán merültek fel újrastrukturálással kapcsolatos kezdeményezések. Ugyanakkor hiába tárgyalt Cameron a tagállamok politikusaival, az EU elemi rugalmatlansága teljes mértékben ellehetetlenítette a reformra hajazó gondolatok gyakorlatba ültetését. 

Így a brit kormányfő hiába próbálta összegző beszédeiben a tárgyalások sikerességéről tájékoztatni a szavazópolgárokat, érdemben elért sikereket nem tudott felmutatni. Talán ennek köszönhető az is, hogy mostanra elbillenni látszik a brexit mellett kampányolók irányába a mérleg.

Nem véletlenül ápol meglehetősen jó kapcsolatot a magyar miniszterelnök David Cameronnal. Ugyanis mindkét kormányfő elkötelezetten hisz nemcsak a nemzetállamok függetlenségében, hanem az európai politikai közösség kollektív erejében is. Ráadásul mindkét politikust a konstruktív cselekvés jellemzi, mintsem a megbújás és a rejtőzködés adta elkerülő magatartás.

Ugyanis Orbán Viktor már nem egyszer fogalmazott meg konstruktív kritikát a brüsszeli törvényhozással szemben, melyben az elit uralmát akarta csökkenteni, és a népképviseletet növelni.

Továbbá a magyar kormányfő David Cameront megelőzően, már évekkel korábban felhívta az EU gyenge pontjaira a figyelmet: a migrációs krízistől kezdve, az orosz szankciók alacsony hatásfokán keresztül, az EU által szorgalmazott nemzetállamok belső jogi kritikáján át, egészen a brüsszeli, ideológiai bilincsek túlzott alkalmazásáig.

Ezzel szemben Brüsszel ahelyett, hogy felfogta volna a magyar miniszterelnök vészjósló és egyben konstruktívan kritikus észrevételeit, egy teljesen alternatív valóságba burkolózva lediktatúrázta hazánkat. Nem először, a nagyképű, uniós gőg lesajnálta a magyar demokráciát.

Az idő előrehaladtával azonban bebizonyosodott, hogy a megjegyzések nemcsak jogosak voltak, hanem olyannyira akut problémákra mutattak rá, hogy pár évvel később már David Cameron is hasonló ügyek miatt kezdett aggódni. Azonban a rugalmatlan uniós struktúra már képtelen volt időben reagálni a britek által jogosan felvetett reform kezdeményezésekre.

Ezt olvastad már?

• Meghekkelhetik a népszavazást a brit politikusok