Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Vádat emeltek két nő ellen Németországban az Iszlám Állam támogatása miatt

Tóth Dalma

2019.05.22. 15:21

Vádat emeltek két nő ellen Németországban a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet támogatása miatt – közölte szerdán a szövetségi legfőbb ügyészség.

Az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes hatóság közleménye alapján két különböző ügyről van szó, a vádlott mindkét esetben német állampolgár.

Az egyik a 26 éves Derya Ö., aki az ügyészség szerint 2014-ben Szíriában csatlakozott az Iszlám Államhoz, majd házasságra lépett a dzsihadista szervezet egyik harcosával. A megszállt iraki és szíriai területeken éltek, a terrorszervezet elől elmenekült vagy a terroristák által elüldözött emberek egykori lakásaiban.

A külföldi terrorista szervezetben viselt tagsággal és több további bűncselekménnyel vádolt nő egy idő után elvált férjétől és hozzáment egy magasabb rangú ISIS-taghoz, majd néhány hét után ezt a házasságot is felbontotta, visszatért első férjéhez.

A közlemény szerint közel-keleti tartózkodása során folyamatosan rendelkezett öngyilkos merénylet elkövetésére alkalmas robbanóövvel – egy ilyen szerkezetet meg is próbált értékesíteni az interneten –, és első férjétől kiképzést kapott automata fegyverek használatára. Tavaly novemberben fogták el.

A másik, Songül G. néven azonosított vádlott nem hagyta el Németországot, de rendszeres kapcsolatban volt az Iszlám Állam egyik Szíriában élő női tagjával, aki egy társával merényletet tervezett egy németországi tömegrendezvényen.

A terv szerint a támadás végrehajtására kiszemelt férfiaknak embercsempészek közreműködésével el kell jutniuk Németországba, és ott kell megvárniuk a további utasításokat. A feltűnés elkerülése céljából az ügybe beavatott nőknél kell elhelyezni őket, és az így összeállított pároknak házasságot kell kötniük.

A vádlott 2016 szeptemberében felajánlotta, hogy befogadja az egyik potenciális merénylőt és összeházasodik vele. Szíriai cinkosai 2016 novemberében el is indítottak két embert, hogy végrehajtsák a közelebbről nem meghatározható németországi helyszínen tervezett merényletet, de nem sikerült kijuttatni őket a polgárháború sújtotta közel-keleti országból.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére